Vörösborok és kék tenger

Azaz itt sem olyan könnyű borászkodni. A meredek, 40-50 fokos hegyoldalak próbára tesznek embert, gépet. Amerikából hoznak csudaszerkezetű monstrumokat mostanság, hogy a sziklás, köves talajt felaprítva termővé tegyék. 

Ahogy nálunk az uniós csatlakozás előtt, úgy errefelé is óriási a gazdák telepítési kedve. Ezt most még kormánytámogatással tehetik, amivel sokan igyekeznek élni. Ez figyelhető meg a Makarskai riviérához tartozó üdülőfalvakat körülölelő hegyoldalokon s ez úti célunkon, Peljesacon.

Ahova nem olyan könnyű eljutni. Még úgy sem, hogy Split után is megépült jókora autópálya-szakasz. A sztrádáról letérve hegyi szerpentineken araszolgatásra kényszerülünk, hogy aztán a Dubrovnik megyéhez tatozó Ploce kikötőben újabb két órát várjunk a kompra. 

Ráadásul a Jadrolinija eme járatára csak hátrafelé tolatva állhatnak rá az autók, merthogy csak egy fel- és lehajtóval rendelkezik. 

Így viszont, a rükvercnek köszönhetően a másik oldalon, Trstenikben (már Peljesacon) könnyebben, előremenetben érik el a partot. Feltéve persze, ha elérik. Merthogy a legalább száz várakozó autónak jó, ha a fele fölfér a kompra. 

- Mi lesz a többiekkel, akik lent maradtak? - kérdezzük már a hajón az egyik tengerészt.
- Megvárják a következő kompot! - így a flegmának tűnő válasz. A következő komp még főszezonban is csak két óra múlva indul. 

A tengerhajózási cég effajta szolgáltatását megelégelve, visszaúton a hosszabb, de tétlen várakozástól mentes útirányt választjuk: a félsziget északi csücskétől (Orebictől) végigautózva déli irányban, Stonnál érjük el a szárazföldet. 

Ez vagy száz kilométeres kerülő ugyan, de megéri, mert varázslatos tájakon autózunk: erdős, ligetes részek, szőlőhegyek és mesés nyaralófalvak váltják egymást, miközben hol a bal oldalon, hol jobbról tűnik föl állandó kísérőnk, a kék Adria. 

Kék szőlőből, mali plavacból készül a sziget két kiváló bora: a Dingac és a Postup. A kérdésre, hogy miként lehetséges kétféle bor ugyanabból a szőlőfajtából, Josip Mikulic ad választ az Orebic-hez közeli Mokaloban. 

- A fekvés, a talaj szerkezete és a termőhely a meghatározó. Az is szempont, hogy az ültetvény közvetlenül a tengerparton található vagy attól távolabb, a félsziget belsejében - mondja a 72 éves gazda. 

Dingac csak az lehet, ami az ugyanilyen elnevezésű településhez tartozó ötven-hatvan hektárnyi területen terem. Az ottaniak levédették a fajtát, s így került forgalomba az egész világon. A mi mali plavacunkból nyert ital a szomszédságunkban fekvő Postup nevű településről kapta a nevét.

Ebből a vendéglátással is foglalkozó házigazdánk háromezer litert termel évente. Jóval többet tárol pincéjében a konkurens Dingacból a közeli Potomje faluban Vedran Kiridija, akinek egész családja szőlőművelésből él. 

Dicsekszik, hogy jó minőségű magyar fahordókat sikerült nemrégiben szereznie, sőt horvát kollégáival együtt Villányban jártak tapasztalatszerző körúton:

- Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi vár ránk az unióban, ahova mi is igyekszünk - mondja kőbe vájt pincéjében Vedran Kiridija. - Mi tagadás, nagyok a követelmények. Súlyos kunamilliókat kell beruháznia annak, aki talpon akar maradni. 

Nekem például ki kellene csempézni a természetes kőfalat, s fölmoshatóvá tenni a kőpadlót. De hova lesz akkor ezzel a nemes penész, ami külön értéke ezeknek a pincéknek?

A dalmát borászat jövőjébe nyer bepillantást, aki vállalja a Potomjéből alagúton át vezető nyaktörő utat a félsziget déli felére, Trstenikbe. A hegy alatti utat borászok fúratták, hogy föntről könnyebben juttassák el a part menti település kikötőjébe termésüket, itt tegyék hajóra hordóikat. 

Nem véletlen, hogy éppen itt alakította ki pincészetét a neves amerikai borász, a Kaliforniából idetelepült Miljenko Grgic. Ő az, akinek kaliforniai chardonnay-ját a világ legjobb borának találták 1976-ban Franciaországban. 

Egy horvát újságnak adott interjújában nemrég így beszélt: a bor nem technológia, a bor a szív és a lélek gyümölcse. Ezt a felfogást igyekszik meghonosítani szülőhazájában, ahova visszatért. 

Igaz, a lelkiek mellett a technológiáról sem feledkezik meg: amerikai gépeket, berendezéseket és francia barrique-hordókat hozatott magának. 

Trstenik fürdőzésre csábít hosszú, félkör alakú, apró kavicsos strandjával. A félsziget másik, központinak mondható települése Orebic. Főutcáján megcsodálhatók az egykoron jómódban élt hajóskapitányok házai. 

A nyaralóhely fölött emelkedik az ezer méter magas Szent Ilija-hegy, amely északról védi a települést. A tengerszint felett 150 méter magasan a hegyoldalba épült a hajósok gótikus stílusú kegytemploma, amelynek több évszázados múltjáról magyar ismertető is olvasható a bejáratnál. 

Errefelé sok honfitársunk is megfordul, legtöbben a félsziget eme pontjáról a mindössze tízpercnyi hajóútra található Korcsulába tartanak. Érdemes fölkeresni a félsziget felső csücskében elterülő két ékszerdobozt: a Viganj és a Loviste nevű településeket. 

Szállodát, hangos szórakozóhelyet ugyan nem talál bennük a turista, ám sokak szemében épp ez az igazi érték: a csend, a nyugalom, s mellé a tüzes dalmát bor.