Utazó

2011.02.02. 09:48

Déli világváros

Sydney, Ausztrália legnagyobb városa 4,2 millió lakosnak ad otthont. Lüktető metropolisz, mégis kiszámítható és élhető település. Új-Dél-Wales állam fővárosa a Csendes-óceán partján fekszik, nyugatról pedig a Kék-hegység határolja.

PLT

A hotel elfoglalása után a mólóhoz autózunk, a távolban jól láthatóak a felhőkarcolók, valamint a Sydney Tower, a város ismert tornya. A parton sétálgatunk, majd a Sydney Aquariumban időzünk, itt található az ország vízi élővilágának legnagyobb gyűjteménye. A Pyrmont hídon ballagunk át, ez a világ legöregebb ilyen jellegű építménye, a forgó hidat 1902-ben adták át, alatta a kikötőbe tartó hajók gond nélkül elférnek. A gyalogút felett suhan át az egysínű városi vasút, a Monorail.

Az első megállónál azonnal felszállunk, a jegy a leszállásig érvényes, három teljes kört teszünk, a város néhány nevezetességét megtekintjük a hangulatos, nem túl gyorsan haladó közlekedési eszközből. A városközpont, a kínai negyed és a mesebeli Darling Harbour érintésével, nem túl hosszú szakaszon közlekedik, naponta reggel 7-től 22-ig, pénteken és szombaton éjfélig. A vonatok ötpercenként indulnak, alig több mint tíz perc alatt a teljes útvonalat letudják, a bámészkodó turisták mellett munkába induló, öltönyös menedzserek is használják, továbbá a hétvégi, éjszakai bulikba induló, lengén öltözött tinédzserek is.

"Csodát láttok" - mondja cimboránk, s néhány perccel később kiderül, igazat mondott. A késő esti órákban autóba ülünk, majd pár perc elteltével a város híres hídja, a Sydney Harbour Bridge egyik tartóoszlopa alatt parkolunk. A látvány pazar, a szemközti oldalon balra a diszkréten kivilágított operaház, középen az amerikai nagyvárosokat idéző, fényárban úszó üzleti negyed a felhőkarcolókkal, jobbra pedig a monumentális híd szerkezete. Perceken át bámuljuk a csodákat, majd abban maradunk, másnap délelőtt visszatérünk.

Késő délelőtt, a tűző napsütésben sétálunk a híd felé, az 1932-ben befejezett alkotás a maga korában építészeti csodának számított, a professzionális mérnöki munka gyönyörű példájának. A Harbour Bridge-et egyszerűen csak vállfának nevezik, az egynyílású ívhíd - amelyen jelentős autóforgalom mellett vasútvonal is halad - nyolc év alatt készült el. A beruházás nagyságát jól illusztrálja, hogy az építésére felvett kölcsönöket több mint fél évszázad elteltével, 1988-ban sikerült visszafizetni. A tartóív 503 métert fog át, az építkezés során 1400 alkalmazott tüsténkedett, 16-an vesztették életüket különböző munkahelyi balesetekben.

Elgondolkodunk, hogy sokakhoz hasonlóan mi is benevezzünk-e a hídtúrára. Előttünk már világsztárok sora megtette - nézzük a kasszához vezető úton a fotókat és autogramokat -, végül lemondtunk tervünkről. A következő kaland csak egy óra múlva indul, a háromórás út során szigorú biztonsági intézkedések közepette, komoly védőfelszerelésben, sisakban, létrákon, járdákon felmászhatunk a híd felső ívére. A kilátás onnan biztosan mesés a városra, ám ez a gyönyör kimarad, amiben döntő szerepet játszik a hatvanperces várakozáson túl a borsos, több mint húszezer forintnak megfelelő belépő, valamint az, hogy egyikünk fél a túlzott magasságban. Ez lenne tehát számunkra a rettegés foka, de nem lesz.

Az operaházhoz indulunk, az ország legismertebb, szimbolikus épületéhez. Híres, kagylókat formázó tetői alatt színházak és csarnokok komplexuma helyezkedik el. A déli órákban zárva, az épület mellett azonban különleges koncertet hallgatunk, helyi, festett arcú és testű őslakos - komoly erősítővel és hangfalakkal felszerelkezve - a didgeridoo, egy méteres hosszúságú, mély hangú, fúvós hangszerrel mutatja be művészetét. Az első üzletben mi is vásárolunk hasonlót, csak megszólaltatni nem tudjuk. Nem baj, jó lesz dísznek a lakásba.

A déli félteke legmagasabb kilátóhelyére, a Sydney Towerbe is ellátogatunk. A tornyot az 1970-es években a Centrepoint, azaz központi bevásárlóközpont fontos részeként kezelték, ám építése elhúzódott, a munkálatok 1981-ben zárultak. Évente egymillió turista keresi fel, hogy a tetőn gyönyörködhessen a kilátásban. A panoráma valóban elképesztő, alattunk a négymilliós metropolis. A harmincméteres toronycsúccsal együtt magassága eléri a 305 métert. Fent a negyedik szinten található a kilátó, alatta három emeletet éttermek és kávézók foglalnak el. Az oszloptörzset úgy álmodták meg, hogy kibírja az esetleges földrengéseket is, a kétszintes liftek óránként kétezer érdeklődőt juttatnak a magasba.

Egy napot strandolásra szánunk, először Manly Beachet keressük fel, a Corsón sétálgatunk, a színes, klasszicista épületekben üzleteket, kávézókat, elegáns és kevésbé exkluzív éttermeket találunk. Egyikbe betérve halat és sült krumplit, valamint sört fogyasztunk, hasonlóan a többi vendéghez. Aztán az óceán vizében, illetve a parton múlatjuk az időt - jelentős faktorszámú fényvédő krémeket magunkra kenve -, a finomhomokos parton, norfolki fenyők árnyékában. A kevésbé látványos, ám híresebb Bondi Beachre is ellátogatunk, a kifli alakú strandon is időzünk, ami a téli, magyarországi mínuszok ismeretében kifejezetten elviselhető időtöltés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!