Utazó

2012.06.24. 11:56

Zárul nyolc hetes geocaching programunk (fotókkal)

Főleg Vas és Zala megyei olvasóink látogatják a nyolc héten át tartó geocaching programunk utolsó helyszínét, de Fejér és Veszprém megyei kirándulókkal ugyancsak találkoztunk a nap folyamán. A találkozási pont ezúttal egy 250 fős kis zalai falu, Szécsisziget volt.

Zalai Hírlap

Az Andrássy-Szapáry kastély parkjában felállított ponton már háromnegyed tízkor megjelent az első vendég, az Ajkáról érkezett Sipos Béla, aki a kedvezményekre jogosító kuponok után természetesen magát az épületet vette szemügyre. A látogatók többsége hasonlóan cselekedett, ám a községben akadt még látnivaló szép számban, a barokk kori templomot, a vízimalom múzeumot és a bivalyrezervátumot mindenképpen megtekintésre ajánljuk, a környező domboldalon található kilátóból pedig pazar látvány nyílik a Kerka-patak völgyére.

- Csákánydoroszlóról érkeztünk, ismerjük ezt a vidéket, hiszen többször jártunk a Lenti fürdőben - mondja Törő László, aki feleségével érkezett Szécsiszigetre. - A geocaching játékba később kapcsolódtunk be, ez a negyedik helyszín, ahol járunk. Korábban voltunk a Kis-Balatonnál és Cseszneken, mindkettő nagyon tetszett, a zirci arborétumot pedig csodálatosnak találtuk.

Egy szombathelyi házaspár motorral tette meg az utat, Somlai Mátyás és felesége eddig hat helyszínt járta végig ily’ módon. A nyári melegre való tekintettel a védőruhát ezúttal farmerre cserélték, legutóbb ugyanis igencsak megizzasztotta őket a kánikula. A zalavári és a cseszneki programhelyszíneket dicsérik, a Kerka-völgyével csak most kezdtek el ismerkedni.

Az öttagú csepregi Babos család az Andrássy-Szapáry kastély előtt fényképezkedik, úgy tervezik, ezúttal kevesebb helyszínt keresnek fel, hiszen pihenni jöttek. A gyerekek közül a tíz éves István a cseszneki várat, a nyolc éves Anna a Károlyi-kastélyt, a 12 éves András pedig a pityerszeri falumúzeumot emeli ki az elmúlt hetek látnivalóiból. A zalai kínálatból a pákai Öveges-házat emelték ki, mint a legvonzóbbnak tűnő programot.

- Két óra alatt tettük meg a Sárkeresztestől idáig tartó utat, ami 210 kilométer volt - ezt már Erdős Géza mondja a vízimalom múzeumban. - Tavaly hat helyszínen jártunk, s nagyon jónak találtuk a programot, ezért elhatároztuk, hogy az idén mind a nyolc helyszínt felkeressük, ehhez tartottuk is magunkat. Tíz évig Zalaegerszegen éltünk, azt a térséget jól ismerjük, de Szécsiszigeten most járunk először. Ez már tényleg a határ térsége, még a rádiót is alig lehet fogni.

A már nyugdíjas férfi felesége annyit tesz hozzá, megszokták a vasárnapi kirándulásokat, ezért valószínűleg hiányozni fog nekik a program, amit nagyon jó ötletnek tartanak, s szívesen ajánlották ismerőseiknek is.

- Hat évvel ezelőtt azt is elhatároztuk, hogy az ország összes fürdőjét felkeressük, eddig hatvan helyszínen látogattunk meg - árulta még el Erdős Gézáné. - Bár a geocaching-játékban a lenti fürdő szerepel ajánlatként, de ott már jártunk, így délután inkább Bázakerettyére megyünk el.

Erdősékkel ellentétben a szombathelyi Vass családnak a mai volt az első olyan kirándulása, amelyet lapunk invitálására tettek. Azt mondják, nem a nyereményjáték vonzotta őket, az iskolai szünetet használták ki.

- Egyesen a templomhoz jöttünk, utána pedig a vízimalom múzeum következik - mondta Vassné Varga Andrea, miután megtekintették az oltár mögött található, a purgatóriumot megjelenítő szoborcsoportot. - Úgy tervezzük, Szécsiszigetről Pákára megyünk tovább, ahol az Öveges-házat keressük fel, majd hazafelé megállunk az őrségi vásárban is.

A látogatók egy része Szécsiszigetről Lenti, illetve az ország egyik legkisebb települése, Gosztola felé vette az irányt, mivel e két helyen ajánlottunk kedvezményes étkezési lehetőséget a geocaching programban részt vevőknek. A szombathelyi Molnár László ötödmagával a Zéta étteremben fogyasztotta el a kedvezményes áru ebédet. A kínálatban két menü szerepelt, gombás sertésszelet és rántott sertésborda, illetve ananászos pulykamell és fűszeres csirkemell roston. Mindkettőhöz zöldséglevest, továbbá vegyes köretet és friss vegyes salátát, illetve desszertet tálaltak még. 

Kevéssel déli 12 óra után a találkozási ponton a vendégeket fogadó Perger Gábor arról tájékoztat bennünket, hogy eddig 180 fő érkezett, többségük Zala és Vas megyéből. Közben átnézünk Pákára, az Öveges-házba is, ahol a községben született néhai professzor személyes használati tárgyai, kitüntetései, életéhez és munkásságához kapcsolódó eszközök és dokumentumok láthatóak. Közben betekinthetünk azokba a régi televíziós műsorokba is, amelyek révén a Kossuth-, SZOT- és Prométheusz-díjas tudós az egész nemzetet igyekezett a fizika törvényszerűségeivel megismertetni. Az ajkai Hujber Ákos az emlékház munkatársaitól még arra is lehetőséget kapott, hogy a kísérleti eszközök egyikét-másikát kipróbálja.

A korábban bemutatott helyszínek mellett többen látogattak ki a márokföldi kalandparkba, ahol a fák között kifeszített kötél, valamint azokon kialakított akadályok várták az extrém sport kedvelőit. Szabó István, a község polgármestere elmondta: a kalandpark április elsejétől fogadja látogatóit, akiknek száma lassan közelít az ezerhez. A parkban két pályát alakítottak ki, egyet a 150 centiméter alattiaknak, ezt többnyire a gyerekek veszik birtokba, s egy nehezebb, komolyabb akadályokat is tartalmazó, gondolva azon felnőttekre is, akik szintén vágynak egy kis izgalomra.

Szintén adrenalin-növelő élményt kínált a lenti gokart pálya, amelyet inkább a délelőtti időszakban kerestek fel játékosaink, a délutáni kánikula az aszfalton már kibírhatatlan lett volna. A hagyományosabb pihenésre vágyókat pedig a lenti gyógyfürdő várta, amelynek medencéi kellemes felüdülést kínáltak a vendégeknek.

Lenti bárszentmihályfai városrésze mellett található a festői szépségű Gosztitóka szabadidőpark, amit főleg a lovagolni is vágyó kirándulóknak kínáltunk, de a hely szépsége miatt is érdemes volt egy kis kitérőt tenni arrafelé. Festői szépségű helyen várta az ebédelni vágyókat a Gosztolagyöngye Étterem és Wellness Szálloda is, ráadásul a kedvezmény az a la carte rendelésekre is vonatkozott. Az étterem széles kínálatában a táj jellegű ételek éppúgy helyet kaptak, mint a könnyedebb falatok. A szálloda vezetője, a 2008-ban az Év ifjú szállodása címet elnyert Horváth-Balogh Bernadett közben büszkén mutatja, hogy a komplexum - amely 2009-ben Nyugat-Dunántúli Régió Turizmusáért díjat is nyert - hamarosan újabb szárnnyal bővül, ahol nemcsak tíz apartman-szoba, de egy tágas konferenciaterem is a vendégek rendelkezésére áll majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!