Utazó

2013.03.05. 11:52

Helyben a látnivaló

Bár évről évre csökken a kiállító országok száma, azért az Utazás tavaszi szakvására ma is népszerű. Több tízezren látogatták az elmúlt héten a standokat a Hungexpo területén, közte a vasiakat is. A körmendi és a hegyháti kínálat ezúttal is bejött.

Kozma Gábor

- Meggyőződésem, hogy a hegyháti, a rábamelléki   kínálat a jövőben még vonzóbb lehet. Azért, mert rengeteg helyben a látnivaló és ez igaz mind fizikai, mind szellemi vonatkozásokban - mondta el a nyugat-dunántúli standon a Vasi Hegyhát Rábamente Turisztikai Egyesület elnöke, Zágorhidi Czigány Ákos.

- Rendszeresen részt veszünk az Utazás kiállításon és szakvásáron. Így látjuk a jövőbeli tendenciákat, lehetőségeket is.   A mi tájékunkon erős a szellemi hagyaték, erre építhetünk. Arra is büszkék vagyunk, hogy a nyertes TDM-ek közé soroltattunk: 50 millió forintot nyertünk el fejlesztésekre - folytatta az elnök.

A főcsapás iránya a marketing, a rejtett tartalékok feltárása. A hegyháti vallási turizmus, vagy a kerékpározás kiterjesztése, Körmend esetében pedig a Rába sokszínű hasznosítása  kenuzás, táborozás, pecázás, vagy vizi túrák szervezése  olyan újdonságok, amelyek szinte kijelölik a további utat.

Zágorhidi Czigány Ákos (balra) a kiállítási standon. A  rábamelléki táj a jövőben még vonzóbb lehet. Fotó: Kozma Gábor

Egy biztos, térségünkben a turizmus húzóágazat, érdemes  építeni rá. Ezért tovább fejlesztjük a körmendi  irodánkat, amelynek vezetője, Korbacsics Anna eredményesen  látja el feladatát  hallottuk. Az elnök munkatársát  a standon találtuk. Éppen egy  angol házaspárral beszélt, a Batthyány kastélyról érdeklődtek.

Anna  szerint két dolog máris nélkülözhetetlen a szakmában: az informatikai  ismeret és az angol nyelvtudás.  Jó esély ez a vásár arra, hogy a látogatók érdeklődéséből következtessünk - mondta.  Körmend esetében a Batthyány kastély Európa-szerte ismert és fontos turisztikai célpont a maga történelmével.  De önmagában  ez még nem elég,  kapcsolódó programokat is kell ajánlani.

- Mi azon vagyunk, hogy az egyesület által sokrétű ismereteket szerezzenek  a látogatók - mondta.  Zágorhidi Czigány Ákos találkozott a nyugat-dunántúli turisztikai térség marketing igazgatójával, Tama Istvánnal is. Ottjártunkkor az igazgató  éppen arról tárgyalt,  hogy milyen csomagokat lehetne kiajánlani idén  tavasszal.

- Ebben a vásárban az a jó, hogy szezonnyitó és egyben előjelző - mondta Tama István.  - A számok azt mutatják, hogy Vas megye különösen két pozícióban lehet erős. Az egyik a gyógyturizmus, ez az őszi és a téli időszak slágere. A másik, ami most jön,  a szabadidős programok, benne a kerékpározás és a kirándulás.

Az utazási szokások megváltoztak. Manapság többet utazunk, de rövidebb ideig. Úgy vélem, a vasi táj, különösen a rábamelléki,  komplex programokat nyújthat - hallottuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!