Utazó

2014.06.17. 10:55

Túrák északon

Szombathely és a finn Lappeenranta között az elmúlt években nem volt élő a kapcsolat - mondta el dr. Takátsné dr. Tenki Mária ügyvéd.

Tartottak ugyan önkormányzati konferenciákat, de ezeken sem az egyik, sem a másik fél nem vett részt, és az utóbbi időszakban nem volt olyan szombathelyi lakos, aki ellátogatott volna a testvérvárosba. Hogy a tendencián változtassunk, íme, néhány program, melyekre érdemes kiutazni Finnországba.

Lappeenranta légi-, szárazföldi- és vízi úton is megközelíthető. A hajózás szerelmesei túrákat is tehetnek. Idén nyáron lehetőség nyílik vízummentesen meglátogatni Oroszországot, a helyi hajótársaság ugyanis Szentpétervárra és a nagy történelmi múlttal rendelkező Vyborgba biztosítja az érdeklődők utaztatását.

A település különleges programot is kínál az ide látogatóknak. Idén tizedik alkalommal építik meg a város kikötőjében Finnország legnagyobb homokszobrait, melyek júniustól augusztusig megtekinthetők. A finnek úgy tartják, a pazar alkotásokat még a Saimaa tó hullámai sem képesek elmosni. A korábbi években olyan témákat dolgoztak fel az építésben részt vevő profi szobrászok, mint a dinoszauruszok kora, vagy a Kalevala, Idén kastéllyal készülnek az alkotók, mely körülbelül hárommillió kilogramm homokból készül el. A gyermekek számára homokozót alakítanak ki, ahol kedvükre próbálkozhatnak a várépítéssel. Emellett kávézóval, színházzal, sétahajózással várják az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!