ismét kitárta kapuit

2021.06.27. 07:00

Különleges tárlattal nyitott meg a mosomagyaróvári vár

Lovagkori gótikus lelet bemutatásával nyílt meg a mosonmagyaróvári vár – számolt be a travelo.hu.

NA

A mosonmagyaróvári vár, amellett, hogy katonai erődítményként és végvárként szolgált a XVIII. századig, a XIX. század elején oktatási intézménnyé alakult. Az épület 1818-ban nyerte el mai formáját, ekkor alapították a jelenleg is az épületben működő egyetemi kar elődjét.

Az épület rekonstrukcióját megelőző statikai vizsgálat közben több mint félezer éves lovagkori gótikus lelet került elő, amit a megnyitón lepleztek le. A magyar építészettörténetben unikális, eredeti kőfaragvány az 1420–1457 közötti időszakban készülhetett. A lovagkorból ránk maradt, korabeli gótikus festékekkel megfestett kőcímer és a várban berendezett új kiállítások egyedülálló élményt nyújtanak a Mosonmagyaróvárra látogatóknak.

A projekt keretében felújították a vár homlokzatait, a várudvart és a földszinti tereket, valamint helyreállították az egykori nádori kistermet. Vártörténeti kiállítás létesült, melyen az épület múltján túl a középkori paraszti és katonai, váruradalmi életbe is betekinthetnek a látogatók, valamint a gazdászhagyományokba is bepillanthatnak.

Kiemelt képen: Az idő múlása a vár homlokzatán is nyomot hagyott. A projekt kere­tében széles körű felújítást végeztek

Ezek is érdekelhetik