Utazó

2007.04.12. 07:46

A francia riviéra gyöngyszeme

Cannes a világ egyik legnagyobb presztízsű városa. A prosperitás, a biztonság és a magas életszínvonal eredeti kikötője. Legendás hírnevére büszke: ,,A város, ahol olyan jó élni. Meseszép környék, hagyományos kerületek mozaikja. Pihenés és szórakozás - együtt van minden, ami a kikapcsolódáshoz kell.

PLT

Tágabb és szűkebb környezetében megtalálhatók a luxuskeretek közötti szolgáltatások, de a hétköznapi turista igényéhez és lehetőségeihez mért adottságok is. Cannes az egész világon irigylésre méltó mediterrán állomás.
Tágabb környezetét, a Riviérának ezt a rövid központi sávját az Esterel-hegység északi szélénél lévő La Napoule-től számítják Cannes-on és Antibes-on át Cros-deCagnes-ig. Az összeköttetés kiváló: autósztrádák és autó-utak, hajó- és repülőforgalom, a franciák büszkesége, a TGV álomvasútja röpíti a látogatót a kívánt üdülőhelyre.

Megérkezésünk legbiztosabb állomása a nizzai nemzetközi repülőtér, ahova a járatok többnyire a tenger felől közelítenek - csodálatos panorámát mutatva az ablak mellett ülőknek.  Kilátásban máshonnan is gyönyörködhetünk. Az óváros, amelyet a templom és a kastély falai szegélyeznek a Le Suquet sziklás kiszögellésének tetején, megőrizte a látni és látszani funkcióját. Innen, közel és távol, minden fényképezőgép lencséjére kívánkozik. De inkább induljunk el gyalog, hisz a tengerparti sétány végigköveti a legtöbb látnivalót. A régi kikötő, a Vieux Port zsúfolásig tömve csodálatos yachtokkal. A sétányon kocogók, görkorisok róják a kilométereket. Ám aki csak a hullámverést kívánja naphosszat nézegetni, azokat székek hosszú sora várja reggeltől estig.
Kelendő áru itt a napszemüveg, amit egyéb bizsutárgyakkal négerek árulnak. És természetesen kisvendéglők minden irányban. A luxus-szállodák saját strandjain egészen a homokos vízpartig tart a kiszolgálás. Előszezonban elviselhető áron fogyaszthatjuk a könnyű francia borokat, a parttól távolabb, túl a luxusnegyeden, még figyelmesebbek a vendégre váró kávéházak, éttermek tulajdonosai.

Ám ne kerülgessük a valót. Cannes a fényűző hivalkodás városa. Nevéről, amit a környező mocsarakban honos nádról (latinul cannal) kapott, mégiscsak a mérhetetlen gazdagság és a csillogás jut eszünkbe.
A pálmafák szegélyezte La Croisette sétány és a mindig forgalmas úttest szállodák, lakosztályok hosszú sora mellett húzódik. Majestic, Martinez, Casino Hilton és még közülük is kiemelkedik a Carlton. Változatlan fényűzésük és pompájuk megtestesíti mindazt, amit a riviéra szó eredetileg jelentett.

Vendégeik hosszú sorát az előkelőségek és a sztárok világából lehetne bemutatni, hisz a várost mégiscsak a fesztiválok és kongresszusok éltetik igazán. A fő attrakció a cannes-i filmfesztivál, aminek a rózsaszínű palota, a Palais de Festivals ad otthont minden év májusában. És még számos konferencia, hírértékű esemény zajlik itt az év minden szakaszában. Ottjártunkkor már beszélték, hogy február közepére 14 államfő találkozójára foglaltak lak-osztályokat a megújuló Hotel Sophiane-ban.  A filmes találkozókra pedig temérdek látogató érkezik annak reményében, hogy rájuk is ragad valami a csillogásból.

De hát vannak itt egyszerűbb örömök is. Az időjárás kegyeiből adódóan a tenger vize, ha a téli hónapokban kicsit frissebb is, gyakorlott úszóknak mindig élvezhető. A sétány végeiben minden gyerek igényeit nagyszerűen kiszolgáló játszóterek; az idősek, nyugdíjasok kedvelt játékát, a háromgolyós petanque-ot is megtalálni minden városrészben.
A vasút és a fölötte áthaladó autóút amúgy is kettéválasztja a várost. Ez megmutatkozik az árakban, az üzletek eleganciájában, de az ingatlanok árában is. Kispénzű turistáknak jobban megéri arra csatangolni, ahol a piaci zsibvásár kirakodása kínálja a portékákat. Bár a gyümölcsök gazdag választéka is található, az árak kiábrándítóan magasak. Ellenben az év eleji leárazásoknak köszönhetően a már néhány euróért is kapható ruhaneműk sok vásárlót csábítanak. A vasárnap a zárva tartá- sok napja. Ez itt bevált. Ki-ki ilyenkor kirándul. Jó szokássá vált, hogy a környék 20-30 kilométeres körzetében mindig máshol tartanak bolhapiacot. Ennek változatosságát megtapasztalhattuk Cagnes-Sur-Mer ódon házaival a hegyekbe beékelődő kisvárosában, ahol egy hatalmas villa zegzugos falai között, teraszain települtek ki az alkalmi árusok. Az idősebbekre is gondolva kisbuszok hozták-vitték a látogatókat a meredek kis utcákon át.

A kirándulókat a bőség zavara érheti. Super-Cannes körzetében kertes házak és villák közt kanyargó úton juthatunk fel a parthoz közeli kilátóhoz, ahonnan pazar látványban gyönyörködhetünk. A toronyból észak felé az Alpok havas csúcsai, dél felé Cannes és a Lérins-szigetek töltik be a horizontot.
Aki hajóútra vágyik, ellátogathat a St. Honorat és a Ste-Marguerite szigetekre, s félnapos programban a 19. századi kolostort és a Vasálarcosról elhíresült erődöt tekinthetik meg. Cannes eredete és őskori történelme szorosan összefonódik e szigetek legendáival.

Érdemes szólni még a tenger partján közlekedő nyitott tetős (panorámás) autóbuszokról, amelyekkel 1 euró 30 centimes-ért bejárhatók a város üdülőkörzetei. Nem ilyen olcsó az út a nizzai reptérig - 14 euró a kényelmes utazás ára. És persze arról is szólni kell, hogy szezonban van közvetlen Budapest-Nizza-Budapest járat. És a felszálló gép a tengerpart főbb látnivalói felett tiszteletkört tesz - megbillentve a szárnyát: Au revoir, Cannes, Antibes és a francia Riviéra. Egyszer filmvetítésre is visszajövünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!