Utazó

2007.01.02. 13:55

A varázsnak nehéz ellenállni

Az együttműködés az állagmegóvási, megvalósíthatósági és felújítástervezési feladatok elvégzésére is kiterjed. Az állam és az alapítvány egyöntetű célja, hogy a dégi Festetics-kastély kulturális örökségét megmentsék az utókor számára.

PLT

Fejér megye délnyugati szegletében, a Bozót-patak völgyében fekvő település környéke már a rómaiak idején is lakott volt. Az Árpád-korban kialakult falu neve a német eredetű Deeg, Degu alakban jelent meg, s első írásos említései 1009-ből, majd 1138-ból származnak. A török idők után a 18. században éledt újjá, s az 1760-as években került a Festetics család birtokába.
Nehéz ellenállni a dégi kastély és park varázsának  írja a többi között Sisa József művészettörténész a Műemlékek Állami Gondnoksága kiadásában megjelent A dégi Festetics-kastély című könyvében. A tájképi környezetbe mesterien belekomponált épület, az arányok nagyvonalúsága és harmóniája különleges élményben részesíti a szemlélőt.
 A kastély a magyar klasszicizmus kiemelkedő, típusteremtő épülete. Fontosságát fokozza, hogy tervezője, Pollack Mihály (17731855) a korszak egyik legnagyobb magyar építésze, aki a dégi kastélyban későbbi remekművének, a Nemzeti Múzeumnak az előtanulmányát valósította meg  hangsúlyozta Sisa József, amikor legutóbb, a kastélykonferencián szót váltottunk.   Az építészeti és a kertészeti alkotás együttesen, egymást megerősítve és felfokozva teremt különleges minőséget, a klasszicizmus kori magyar architektúra és kertkultúra értő összegzését, sőt, túlzás nélkül mondhatom, egyik csúcspontját.
A kastély építtetője, Festetics Antal (17641853) igen jelentős vagyon ura volt, Eötvös Károly a leggazdagabb magyar köznemesnek nevezte őt. Zádor Anna, az ismert művészettörténész a kastély építését az 1815 és 1819 közötti évekre datálta.
A kastély parkja a legnagyobb szabású magyarországi tájképi kertek sorába tartozik. Az apró, finom részletekben gazdag szentimentális kerten túlhaladva nagyobb térstruktúrában gondolkodik, ahol a nagy rálátásoknak, a nyiladékoknak, a tágabb környék bevonásának komoly szerep jut. A kastélypark folyamatos felújításának felelőse Alföldy Gábor tájépítész-mérnök.
    A Park-tó romantikus szigetén áll az úgynevezett Hollandi-ház, amely 1891-ben készült, Festetics Pál idejében. Az építmény földszintes része istálló volt, az emeletes része pedig lakás.
A kastély 1996-ig gyermekotthonként működött, s 2001-ben került a Magyar Államkincstártól a Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) kezelésébe. A Festetics Antal Alapítvány 2003 decemberében jött létre. Alapítója az Olaszországban élő grófi leszármazott, dr. Festetics László, a kuratórium elnöke Verebics Géza, az októbertől immár nyugdíjas dégi expolgármester, társelnöke dr. Czoma László, a keszthelyi Festetics-kastély igazgatója. A MÁG és az alapítvány 2004 végén kötött együttműködési megállapodást, s azóta egymást segítve munkálkodnak a kastély kulturális örökségének megmentésén, hasznosításán. A megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítéséhez most folyik a pontos állapotfelmérés, a munkán tervezői csoport dolgozik. Az elképzelések között régiós és uniós pályázatok is szerepelnek.
Az idén 30 éves Múzeum Baráti Kör legnagyobb eredményének az enyészet martalékává lett Hollandi-ház megmentését tartja. Az agrártörténeti múzeumot  a Magyar Mezőgazdasági Múzeum segítségével  1980 nyarán nyitották meg, ahol 1999-ig mintegy 60 ezer látogatót fogadtak. Az akkori példátlan esőzés és belvíz sajnos megrongálta az épületet, felújítása azóta is várat magára, de a dégiek nem tettek le második megnyitásáról.
Az alapítvány a baráti körrel és a MÁG-gal közösen folyamatosan időszaki képzőművészeti kiállításokat szervez és komolyzenei hangversenyeket rendez a Festetics- kastély termeiben. Állandó kiállításként látogatható König Róbert festő- és grafikusművész millenniumi óriás-grafikája, Verebics Katalin és Verebics Ágnes képzőművészeti tárlata, az agrártörténeti kiállítás, a Fejér megye horgászvizei című fotóanyag s a helyi alkotók terme.
A tervek szerint Kő Pál szobrászművész (a tavalyi Prima Primissima-díjas) és gyermekei, Boldizsár és Virág együttes kiállítása lesz látható tavasztól a kastélyban. A tükörteremben Gazda Bence hegedűművész, majd Verebics Ibolya Stuttgartban élő operaénekes is bemutatkozik a komolyzenei koncertek sorában. A további programok még szervezés alatt állnak.
Az összefogás, a tenni akarás nyomán szemmel látható változások érzékelhetők a kastélyban és parkjában is. Tavasztól őszig folyamatosan közhasznú foglalkoztatottak dolgoznak gondnok irányításával a területen. Így lesz ez az idei évben is. Az új évad április végén kezdődik, a kastély várja látogatóit. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!