Utazó

2007.04.18. 06:59

Beolvasztott paradicsom

Aprócska paradicsomnak is nevezhetnénk azt a szigetcsoportot, mely Japán legdélebbi részén fekszik. Itt egész évben süt a nap, a hőmérő higanyszála nem megy 15 fok alá, télen-nyáron virágillat árad mindenfelé, érintetlen természet, smaragdzölden csillogó tenger várja az utazót. <br />Ez Okinawa.

PLT

Okinawa Japántól különálló királyság volt egészen a 19. századig. Nagyon jó kapcsolatot ápolt a szomszédaival és a délkelet-ázsiai országokkal. Virágzott a kereskedelem és a halászat. Japánnal ellentétben nem zárkóztak el a külvilágtól, ennek is köszönhető kultúrájuk sokszínűsége. Így fejlődhetett ki saját nyelvük, az ucsinágucsi, amelyet egy tokiói ember meg sem értene. Azonban a 19. századi japán központosítási reformok során elvesztette önállóságát, beolvasztották az anyaországba. Jelenleg körülbelül egymillió ember él a szigeteken. A helyiek még mindig ragaszkodnak ősi kultúrájukhoz, a fiatalok - az idősekkel együtt - táncolni, énekelni és kimonót festeni is tanulnak. 

A kis szigeten számos világörökséget tartanak számon. Leghíresebb talán a királyi palota (Suri-kastély). Ez Naha főváros közepén, egy domb tetején fekszik. Már messziről rikító színe is el-árulja, hogy nem egy átlagos japán palotával van dolgunk. A kínai hatás mindenhol érződik: az élénkvörös színű épület, az itt-ott felbukkanó sárkánymotívum és a sok aranyozott szobor is erre utal. Az épületben egészen a királyi lakosztályig felkísérik a turistákat, ahová még kétszáz évvel ezelőtt szigorúan csak a királyi család és az ágyasok léphettek be. A palota egy eldugottabb zugába érve egy kis teázóra bukkanhatunk, ahol sorra lehet kóstolni a híres teasüteményeket egy csésze illatos jázmintea szürcsölgetése közben.

Aztán ha egy kicsit felfrissültünk, indulhatunk is tovább a királyi mauzóleumba, ami csak ötpercnyi sétára van a kastélytól. Ez egy kőépítmény, amelyet több kőfallal is elkerítettek az illetéktelen behatolók elől. Három aprócska faajtó mögött helyezkednek el a sírkamrák. Itt nyugodtak a királyi családok elhunyt tagjai. A második világháborúban az épületet porig rombolták, úgyhogy ma már csak a rekonstruált épületegyüttes áraszt síri hangulatot. Ez a mauzóleum is a világörökség egyik kincse.

A világörökségeken túl számos modern érdekességre is rálelhetünk a szigeten. Ilyen a Csuraumi (jelentése: szép tenger) Múzeum, ami jelenleg két Guinness-rekorddal is  büszkélkedhet. Az egyiket a világ legnagyobb akváriumá-nak köszönheti, a másikat pedig az akvárium legnagyobb üvegfelületének. Búvármerüléshez hasonló érzés betekinteni ezen az üvegfalon. Cápák, ráják és halak úszkálnak a vízben mindenfelé. A múzeum érdekessége, hogy a látogatókkal egy lépcsősor mentén haladva érzékeltetik a tenger mélységét. Az említett állatokon kívül külön épületek- ben figyelhetők meg a teknősök, a delfinek és a manatik.

És ha már az okinawai tenger élővilágánál tartunk, nem szabad kihagynunk a felsorolásból a legnagyobb testű állatot, a bálnát sem. Január-február tájékán, a párzási és ellési időszakban látogat ide (főként a kis Zamami-sziget környékére) az északi tengerekből a púpos bálna. Ilyenkor van a whale-watching (azaz a bálnanéző) szezon, amikor kis hajókon viszik ki a turistákat bálnalesre. Egy kis várakozás, és máris megjelennek a horizonton a szökőkutak. Aztán egyre közelebb és közelebb merészkednek. Néha még a fejüket is kidugják a vízből, hogy ők is megnézzék az embereket. A szerencsésebbek akár pár méteres távolságból is kattintgathatják ilyenkor a fényképezőgépeiket.

Ha a bálnanézés után a sok izgalomtól fáradtan és éhesen térünk vissza a szigetre, üljünk be egy helyi fogadóba és nézzük meg, mit is esznek az okinawaiak. Az érdekesség az, hogy Japánnal összehasonlítva itt nemcsak halat, hanem disznóhúst is szívesen fogyasztanak. A belsőséglevestől kezdve a rántott húsig minden verzióban megtalálhatjuk a sertést. Ezenkívül közkedvelt étel még a tintahal tintájából készített fekete leves  is. Először fintorogva, becsukott szemmel próbálkozunk, de aztán fekete mosollyal nyugtázzuk, hogy meglepően finom. A helybeliek sok tésztafélét is esznek, ezek közül is a levesben kígyózó hosszú tésztákat szeretik a legjobban, főtt sertésszelettel a tetején. Ezek mellé ecetes lében úszkáló algát és rizst szoktak felszolgálni. A helyi gyümölcsök zárják a sort: a tankan (mandarinszerű gyümölcs), a síküvászá (2-3 centiméteres, mandarin kinézetű, citromízű gyümölcs) vagy a  savanykás pici banán.  

Végezetül pár szó a helyiekről. Sok olyan emberi tulajdonságot fedezhetünk fel az itteniekben, amelyeket a japánok nagy részénél nem. Ilyen a nyíltság, a végtelen optimizmus és a gondtalanság. Nem hiába, hogy az itteniek élettartama messze meghaladja a honsúiakét (azaz a fő szigeten élőkét). Az átlagéletkor nyolcvan év felett van. A helyiek azt állítják, hogy hosszú életük titka az okinawai erős szake (rizspálinka), ami 45 fokos alkoholtartalmú, és aminek alján igazi mérgeskígyó (egy őshonos viperafajta) úszkál. Én inkább lemondtam a hosszú életről, és megköszöntem a helyieknek a sok-sok szeretetet és a rengeteg élményt, amit tőlük kaptam, és fájó szívvel tértem haza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!