Égig érő fák, mohás sziklák, kanyargó ösvény vár minden kalandvágyóra

A félkör alakú völgy Királyszállástól Bakonykútig húzódik, csaknem 10 kilométer hosszan. A szintkülönbség 210 méter, átlagos mélysége 50-90 méter. Nehezen járható, sok akadállyal tűzdelt útvonal. A szabdalt, nehéz terep megóvta a völgy élővilágát, a különleges klíma pedig számos ritka növény- (kosborok, páfrányok) és állatfaj (parlagi sas, vadmacska) létét biztosítja. Az tette különösen vonzó célponttá a Burok-völgyet, hogy csodás fotókkal, felejthetetlen élménnyel keltették fel a figyelmemet az ott megfordult ismerősök. Nincs más hátra: bakancs a lábra, túrabot a kézbe és indulás.

Az autót az erdei pihenőpark parkolójában, Királyszálláson hagyjuk. Az első pár méteren narancsszínű lepkék kísérnek, olykor-olykor leszállva egy virágra, még azt is engedik, hogy fotózzuk őket. Terveink alapján három óra alatt megjárhatjuk a völgyet. Már az első kilométereknél ízelítőt kapunk abból, milyen az, amikor vállig ér az aljnövényzet, fejmagasságig a csalán, s ezernyi zümmögő kis lény zsong a fülünkbe, de nem bánjuk különösebben, hiszen ezért jöttünk: a kalandért.

Lassan haladunk, kidőlt fákat kerülgetünk, hol alatta bújunk át, hol komoly logisztikával át kell másznunk rajtuk. Nem ritka, hogy az elénk dőlt fa méteres átmérőjű, már vastag moha lepi be, ki tudja mióta fekszik itt. A nap egyre magasabban jár, sugarai nehezen hatolnak át a fák sűrű lombján, sejtelmes árnyjátékot vetítve a sziklákra. A páratartalom nagyon magas, az izzadtság gyöngyözik, már nem csak a homlokomon. A pókok lustán, háborítatlan környezetben szövögetik hálójukat, figyelnünk kell, nehogy belegyalogoljunk egy-egy pókhálóba. Az erdő lépésről lépésre tárja elénk csodáit, a hatalmas laskagombát a fa oldalán, az égig érő, mohával belepett köveket, fatörzseket, a vadregényesrengeteget. Őzikével nem, ma csak egy szarvasbogárral és egy cincérrel futunk össze. Áhítattal csodáljuk a hatalmas sziklafalakat, lentről látni, hogy mezei turistafelszereléssel elérhetetlen magasságban több kisebb barlang is van. Próbálunk mindent lencsevégre kapni.

Az ösvény beszűkül, szinte teljesen függőlegesen meredező szikla mellett visz az utunk, az agyagos talajban többféle vad lábnyomát fedezzük fel. A völgy utolsó szakaszát embermagasságig érő csalános bozótban tesszük meg.

A kocsihoz illatos fenyvesek és virágillatot ontó nyári rétek váltakozása között érkezünk meg. Csaláncsípésektől bizsergő karral, lábainkban jóleső fáradtsággal hagyjuk magunk mögött a Bakonynak ezen eldugott szegletét. Áttekintve az el-készült képeket, meggyőződésem, hogy közel sem adják vissza azt a „dzsungelhangulatot”, amit ma végre saját szemünkkel láthattunk és a bőrünkön tapasztalhattunk.