Utazó

2007.01.24. 08:08

Hóval és anélkül

Ritka az olyan tél, mint az idei: nemhogy havat, de esőt sem igen látunk hetek, hónapok óta. A téli sportok szerelmesei kiéhezve várják a hidegebb időjárást, aki pedig türelmetlen, az elindul Európa magasabban fekvő tájai felé, az örök hó birodalmába.

PLT

Évekkel ezelőtti élmény emléke ugrik be: Tirolban jártam egy csodálatos völgyben, ahol az égig érő havas hegycsúcsok között elszórtan néhány ház, panzió csalogatta a vendégeket. Befelé haladva a völgy mélyébe szebbnél szebb tájak tárultak elénk, majd ahol véget ért az út, felvonó repített vad  magasságba és a nyárból megérkeztünk a télbe. 

A Pitztal gleccsert júniusban is hó borította, a 3400 méteres csúcson szikrázó napsütésben szinte elszédültünk a szemünk elé táruló látványtól. Körben a hegyek, nemcsak az osztrák, hanem a svájci, a német és az olasz Alpok magaslatai kápráztattak el, feledtetve a már kissé ritka levegő okozta légszomjat.
A havatlan télben merre is indulhatnánk, mint a tiroli hegyek irányába. Némi családi vita után győz ez az úti cél, bár kissé távolinak tűnik, amikor a lécekkel, bordokkal, sícuccokkal megpakolt kocsikaraván elindul. Jó 800 kilométert kell megtenni, érdemes felváltva vezetni, bár az út osztrák részen zömében autópályán visz. Útközben még elhangzanak a szkeptikus vélemények, hogy talán kö-zelebb is találnánk havat, de győz a kalandvágy és a nyári emlék. Útközben mesélek a fantasztikus biciklitúráról, aminek útvonala a kristálytiszta hegyi patak kanyargó folyását követi, a kedves, jókedvű tiroli vendéglátókról, akik minden földi jót felhalmoznak az asztalra, a hangulatos esti sétákról, amikor felettünk a csillagok ezüst szőnyege feszül a hegycsúcsok keskeny égi sávjában.
Maga az út is kaland, amikor elhagyjuk az autópályát és némi németországi kitérő után ismét osztrák földön Imst városa felé vesszük az irányt. Ez a (Innsbrucktól 60 kilométerre lévő) városka is megér egy látogatást, nyáron fantasztikus színekben pompázó erdei rózsakertje az egyik leglátványosabb attrakció. Télen, a karácsony előtti adventi időszakban pedig a krampuszok felvonulása a legnagyobb esemény, a város lakói öltöznek rémisztő maszkokba, hogy kiűzzék a rossz szellemet az emberekből. A békés közönség persze nyugodtan issza a forralt bort és eszegeti a különleges tiroli káposztás lepényt az Imst patak és a hegyoldal közé szorulva, Európa legkisebb és legbájosabb piacterén. Vagy nézegeti a különleges kiállítást, amely a Művészetek útja címet viseli, s néhány éve a környék legnevezetesebb kulturális eseményévé nőtte ki magát. A kortárs művészek a városka kirakataiban mutatják be  nagy sikerrel  alkotásaikat.
Sajnos a különleges wellnessprogramot, a sörrel töltött medencében való fürdőzést ezúttal sem próbáljuk ki, nem elsősorban időhiány miatt, csak mert csapolva, üvegesen sem rossz a helyi sörkülönlegesség, s belsőleg fogyasztva jóval olcsóbb.
A Pitztal völgyében Plangerosszig megyünk. A szállást nem kell sokáig keresgélnünk, házak csak közvetlenül az út mellett találhatók, itt a völgy egészen elkeskenyedik. A Pitztal gleccserhez nem kell feltétlenül kocsival mennünk, a síbérlet (itthon meg lehet venni!) érvényes a felvonókhoz sűrűn közlekedő autóbuszokra is. Míg a völgyben  pedig ez is ezer méterrel a tengerszint felett van  tényleg nyoma sincs a hónak, a gleccser természetesen hófehér, síelésre kiválóan alkalmas, különböző nehézségi fokozatú pályákkal. Síoktató, kölcsönző, minden megtalálható a helyszínen. Összesen 28 kilométernyi sípálya várja a sport szerelmeseit, 3440 méter magasságig visznek a felvonók. Ezúttal is szerencsénk van, a délelőtti bemelegítő síelés után szikrázó napsütésben gyönyörködhetünk a körben látható fantasztikus hósipkás hegycsúcsokban.

Tirolban egyébként több mint 3500 kilométernyi sípálya és 1300 ultramodern felvonó várja a síelőket, gyakorlatilag minden igényt kielégítő síparadicsomok közül lehet választani. A kínálat leírhatatlanul sokszínű. Vannak igazi családbarát síhegyek, ahol a gyerekek nincsenek veszé- lyeknek kitéve, és kalandozhatunk a nagy kiterjedésű, több hegyet is magába foglaló sípályarendszerek között is. Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy Pitztal az egyetlen tiroli biztos síterep, el kell oszlatni ezt a tévhitét, hiszen emellett még öt gleccser alkalmas a síelésre.
A nemzetközi minősítések szerint Tirol a világ legjobb sírégiója, itt vannak a világ legjobb pályái. Ez persze nem véletlen, a felvonókat, a sílifteket állandóan korszerűsítik, manapság a nyolcszemélyes, fűtött ülésű felvonók csaknem az alapszolgáltatások közé tartoznak. És a hó? Amikor, mint az idén is, Holle anyó szűkmarkúan bánik az égi áldással, a modern technika besegít. A sípályák több mint 50 százaléka hóágyúzható, de van, ahol az egész síterületet mesterségesen síkosítják. A Pitztal völgy másik híres sípályáján, a Hochzeigeren meg is tapasztaljuk, mennyivel keményebb a hó, hiszen 1200 méter magasságban, több mint tízfokos melegben szükséges a hó pótlása. Az önfeledt száguldásnak még sincs akadálya.
Hacsak nem a csábító apres-ski programok, amelyek közül ugyancsak bőségesen választhatunk. Ez Tirolban legalább annyira hozzátartozik a síeléshez, mint a télhez a hó: az apres-ski mulatozás már azóta létezik, amióta az emberek síelnek. Valamikor egy tiroli síkunyhóban keringő dallamára kezdték ropni a táncot a vendégek  ekkor született meg a mulatság eme fajtája. A keringőből időközben sláger lett, a teából és a rumból jagetee és forralt bor, forró menyecske és hótündér. Szolidabb társaságok ma is megelégszenek a síeléssel töltött nap végén egy forró teával, forralt borral, pohárka rummal.
A fiatalok azonban a felmelegedést vadabb szórakozással érik el, rusztikus diszkókban, a hegycsúcsokon található napozóteraszokon, modern bárokban és jégbárokban szórakoznak az utolsó felvonó indulásáig. Ausztriában erre az idén kiemelt figyelmet fordítanak, koncerteket, változatos szórakozási lehetőségeket szerveznek, bízhatunk az oszrákok hangulat- teremtő képességében. Nekünk a Hochzeigeren az angol Smokey rockegyüttes hamisítatlan koncertjét sikerült kifognunk a téli napsütésben. A zenészek persze nem sítalpon, hanem helikopteren érkeztek, de így is felejthetetlen élményt nyújtott a hegyek karéjában megtartott, semmihez nem hasonlítható, különleges hangulatú élő koncert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!