utazó

2021.12.01. 07:00

Kevesebb időt kell sorban állni – Horvátország egész területén bevezetik az elektronikus útdíjfizetést

Bevezetik az elektronikus útdíjfizetést, és lebontják az autópályákon a fizetokapukat Horvátország egész területén.

vaol.hu

Jelentősen visszaesett a forgalom a veszélyhelyzet miatt

Fotó: Illusztráció!

A hírt Tomislav Mihotić, a horvát közlekedési minisztérium államtitkára közölte, aki megemlítette az Európai Unió azon szándékát is, amely szerint az egész kontinensen egységesíteni fogják az útdíjfizetést – írja a travelo.hu. Ennek értelmében a jövőben kamerarendszerrel rögzítik a pályákra felhajtó járműveket, és elektronikusan, egy applikáción keresztül kell majd fizetni az utak használatáért.

Annak következtében, hogy nem kell majd a fizetőkapuknál megállni, nem alakulnak ki hosszú kocsisorok a várakozás miatt, a légszenynyezettség is jelentősen csökkenhet ezeken a helyeken – hangsúlyozta az intézkedés jelentőségét az államtitkár. Horvátország már évek óta tervezte a fizetőkapus rendszer megszüntetését, azt azonban még nem hozták nyilvánosságra, hogy a helyi autópályákat kezelő vállalatok a jövő évben pontosan melyik hónaptól kezdődően állnak át az elektronikus díjfizetésre, amely az automatikus rendszámtábla- felismerő rendszer élesedésével egy időben indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!