Kultúrák nyoma

Nem véletlen, hogy itt a hivatalos nyelv a spanyol, de az ősi náhuatl, olmek, zapotek és más indián nyelveket ma is nagyon sokan használják. Pénzük a mexikói dollár (korábban peso). Fővárosa a 2277 méter tengerszint feletti magasságban lévő, túlnépesedett - 20 milliós - Ciudad de México (Mexikóváros).

Az ország természeti szépsége és gazdagsága elragadó. A csörgedező patakok locsogása, a hatalmas folyók mindent elsodró ereje, a vízesések döbbenetes zuhataga, az óceán soha nem szűnő háborgása, a zöldellő földek szépsége, a mindenhol felbukkanó színes állatvilág, a többméteres kaktuszóriások által vigyázott kopár vidék, a meredező vad hegyek fensége, a pálmafák nyugtató integetése s a hős múltat megidéző romok, romvárosok életre szóló élményt jelentettek. Az ország ismert múltja Kr. e. 1100 körüli időkbe nyúlik vissza. Ekkor az olmékok birtokolták a területet, sok-sok különleges szobrot hagyva az utókorra. 

Őket a nagy birodalomépítők, a maják követték. Hatalmuk, gazdagságuk és kultúrájuk Kr. u. 300-ban élte virágkorát. De mint minden nagy birodalom esetében, a végzet itt is bekövetkezett. A 13. században az északról beözönlő aztékok uralmuk alá vonták a hatalmas területet. Az aztékok jól megtervezett mesés városokat, templompiramisokat, szent áldozati helyeket építettek. Isteneik kiengesztelésére gyakran emberáldozatokat mutattak be. S amikor 1519-ben a spanyol Hernando Cortez és kis csapata megjelent, a nagy hadsereggel rendelkező utolsó azték, II. Montezuma úgy vélte, hogy a rég visszavárt, hajdan elűzött tollaskígyó istenük szőkés, sza-kállas ember képében, kísérettel visszaérkezett.
Így a spanyolok minden ellenállás nélkül megszerezték a gazdag zsákmányt ígérő birodalmat. De három évszázados spanyol zsarnoki hatalom után 1823-ban kikiáltották a köztársaságot. Ezen időponttól továbbra is sok megpróbáltatást élt meg a mexikói nép. Az emberek bizakodása, életkedve, vidámsága a belső bajok ellenére töretlen maradt. 

A főváros sok látnivalót tartogat az utazó számára. Mint a legtöbb világvárost, Mexikó Cityt is a csillogó fény és a lehangoló árnyék, a pazarló, hivalkodó gazdagság és az iszonyú szegénység uralja. A várost a 16. században a spanyolok alapították, építették a lerombolt Tenochtitlán azték város romjain, a korabeli spanyol minta szerint, négyzetrácsos formában. A központban a hatalmas főtér (Zocalo), kormányzati épületekkel, jelképpel (sas), a piros-fehér-zöld nemzeti zászlóval és a tér fölött őrködő katolikus katedrálissal, amely szintén a lerombolt ősi város köveiből épült. A parlament formája érdekes, zárt négyszögű teret foglal magába, középen szökőkúttal, a tetején a függetlenség kivívását jelző szoborral. A mexikóiak függetlenségüket  vigyázóan őrzik és tisztelik.

Ahogy ezen a földrészen gyakran előfordul, különféle természeti csapások, katasztrófák keserítik meg az egyébként is nélkülöző, nehéz sorsú mexikóiak életét. Nagy erejű földrengések sújtották a fővárost 1957-ben és 1985-ben. Mivel a rengések előrejelzése még gyermekcipőben jár, esténként, amikor nyugovóra tértem, gyakran gondoltam erre. Hisz a vulkánok nem pihennek. A bugyogó hőforrások, füstölgő hegycsúcsok, a kilövellő vulkáni hamu és a kiömlő láva a föld mélyének félelmetes erejét mutatja. Amikor megmordul a föld mélye, mindent hátrahagyva menekül a hegyoldalak megrémült népe.
Máshol meg a vulkánokból felszínre került füstszínű, kőnél is keményebb obszidián emlékeztet a mélyben tomboló pokoli erőre, hőségre. A fémet még nem ismerő őslakosok az obszidiánt a kőtömbök megmunkálására, csiszolására, az orvoslásban, sebészeti munkához, koponyalékeléshez is felhasználták. Ma már sokféle míves dísztárgyat készítenek belőle, s dicsérik a benne rejlő mágikus, gyógyító erőt, hatást.

A hegyóriások sem hiányoznak ebből az országból. A főváros déli részén magasodik az 5452 méter magas Popocatépetl, amely most kísértetiesen hallgat. Utoljára 1928-ban tombolt, borzalmas pusztítást hagyva maga után. De fenséges látvány Mexikó legmagasabb hegye, a Ciclaltépetl (5699 méter) szikrázó hófedte, fehér csúcsával. A földmozgások, a vulkáni kitörések előidézője a földkéreg azon nyugtalan része, amelyen Mexikó létezik. Mindig számoltak az itt élők a váratlan természeti csapásokkal, a messzi múltban isteneik büntetésének, haragjának tartották, később, talán mind a mai napig az állatok viselkedését, a hegyek morajlását figyelik.

Mexikó sokban eltér más kontinensen, országban látottaktól. A férfiasság jele nem csupán a széles karimájú kalap, a sombrero. Már régóta kemény próba elé állították a férfisorba lépőket. Ez a hagyomány, a voladores mind a mai napig megmaradt, nem csak a turisták szórakoztatására. Ez a próba évenként ismétlődik. Ilyenkor 20 métert meghaladó oszlopot állítanak, a tetején lévő erős korongra köteleket erősítenek, amit felsodornak. Ezután díszes azték ruhában felmásznak a rúd tetejére négyen, lábukra erősítik a kötelet, fejjel lefelé levetik magukat a magasból. A lendülettől kettős módon, egyszer a rúd, illetve saját tengelyük körüli forgással hosszú percek alatt érnek földet. Felcsattan a taps, s a próbát kiállt férfiak néhány dollár sikerdíjért kalapolnak a turisták között.