Legközelebb a csillagokhoz

Tibetet csak a kilencvenes évek eleje óta látogathatják külföldi turisták, és a kínai mellett külön vízum is kell. A hegyek országának fővárosába, Lhaszába külföldről nem lehet közvetlenül repülővel beutazni, az ide szállás egy belső repülőtérről történik.
Olyan szigorúak a szabályok, hogy a tibeti buddhizmus központját, a Lhaszában található Potala-palota megtekintését is beutazási vízumhoz kötik, kijelölve a látogatás napra, órára lebontott időpontját is. Emiatt borult fel például a mi programunk is. Az eredeti terv szerint két napot töltöttünk volna Xianban, de a kínai, partner utazási iroda közölte, a hatóságok egy nappal korábbra, délután két órára tűzték ki a palota megtekintésének időpontját.
Tibet a világ egyik legnehezebben élhető vidéke, az 1,2 millió négyzetkilométernyi országban mindössze 2,2 millió ember él. A tibeti fennsík átlagmagassága megközelíti a négyezer métert. Ezért is mondják erre az országra, hogy legközelebb van az éghez, a naphoz, a csillagokhoz.
Amint kiléptünk a repülőgépből, azonnal elfogyott a levegőnk. Minden nehéz lett, a mozdulataink lelassultak. Szokni kellett a magasságot, az oxigénhiányt. Csodálkozva láttuk, hogy ezen a három-négyezer méter közötti magasságon a folyóvölgyben nyárfák sorakoztak, érett a rozs, piroslott a paradicsom, zöldelltek a salátafélék. Európában ezen a magasságon nyáron is hó fedi a hegycsúcsokat.
Visszamentünk a történelemben több száz évet, ugyan-akkor láthattuk a huszonegyedik század technikáját is. A folyó mentén nyomorúságos falvak sorakoztak. A házak tetejére faágakat szórtak, a falakra felcsapták a marhák trágyáját száradni. Rendkívül kevés a fa, ezért nagyon nagy kincs. Ahol csak letörik egy száraz ág vagy a partra veti a folyó a fatörzset, azonnal felkapja valaki, s viszi haza. Télen tüzelőnek használják a szárított marhatrágyát is, amit a rövid nyár alatt nagy, fedett kupacokba raknak össze.
Ottjártunkkor aratták a rozst, szántották a tarlót. Volt, ahol apró kévéket kötöttek, máshol már géppel csépeltek. Az egyik parcellán nyomorúságosan sovány tehenekkel, faekével szántottak, a másikon házilag eszkábált traktorral húzatták az ekét. Ahogy Lhaszához közeledtünk, egyre több régi falut láttunk átépíteni. Viszont minden település egységes volt abban, hogy a házak ormán piros kínai zászlót lengetett a szél.
A rejtelmes Tibet történelméről oldalak százait lehetne írni. Érdekes például, hogy mi még meg sem érkeztünk a Kárpát-medencébe, amikor 840 körül, Langdarma tibeti király halálával az ország elvesztette a térségben addig meglévő nagyhatalmi szerepét, s megkezdődtek azok az évszázadok, amelyekben hol Mongóliával, hol Kínával volt alárendeltségi szerepben Tibet népe.
Az államot, a külső befolyásnak megfelelően, Lhaszából a papi arisztokrácia irá-nyította. A vallás a lámaizmus volt, ami a buddhizmusnak az egyik formája. Az ezerötszázas évek második felében éppen mongol befolyás volt Tibetben, maga a mongol fejedelem is áttért a lámaizmusra, s ő adományozta az egyházfőnek a dalai láma címet, ami annyit tesz: a bölcsesség óceánjának lámája.
 Az ötödik dalai láma kezdte el építeni az ország vallási, de egyben világi politikai központjának is számító Pota-la-palotát. A lenyűgöző épületet egy sziklás hegy oldalában emelték. A palota több mint ezer helyiséget s leg-alább tízezer szentélyt rejt magába. Megtekintése, mint ahogy a többi kolostoré is, embert próbáló feladat. Száz és száz lépcsőt kell megmászni, homályos, füstös terme- ken, folyósokon végighaladni. Tibeti zarándokok imát mormolva pörgetik az imamalmokat, s nyomorúságos kis pénzeiket lerakják a szen- tek lábához vagy betűzik a védő üveglapok réseibe. A lépcsők, a korlátok sok helyen ragadnak a kosztól, de mindezért kárpótol a misztikum, ami a festmények, a szobrok sokaságából, az ezeréves termek, fülkék levegőjéből árad.
Lhasza környékén a Potala-palotán kívül több meghatározó kolostor is található. Most is tízezer szerzetes él a falaik között. A családok zöme a másodszülött fiút még ma is szerzetesnek adja. A kolostorokban az élet ma sem könnyű. A történelmi épüle- tekben például nincs vízvezeték. Az európai ember számára egyébként a legnagyobb próbatétel az illemhelyek látogatása. Nyilvános vécét alig találni, ami van  például a modern benzinkutaknál is , az közönséges latrina.
Később a Yamdrok-tóhoz utazunk. Ez a táj a vörös és ezüst hegyek, valamint a felhők együttese. Mire felérünk, megközelítjük a hatezer métert. És ott fent van egy tó, amit nem táplál semmi, csak a lehulló csapadék, igaz, a tónak kifolyása sincs.
Buszunk félelmetes szerpentineken erőlködik felfelé. Ezt az utat nem volt kis teljesítmény ide felépíteni  je-gyezzük meg elismerően. Mint megtudjuk, az utat a kínaiak tervezték, az építés költségeit is ők finanszírozták. Tibet önerőből nem tudott uta-kat építeni. A kínaiak hozták el a vasutat is Lhaszába. A tibeti vasút építése megint a világ legjei közé tartozik, hiszen helyenként több mint ötezer méter magasan vezet a pálya. A szerelvény kocsijainak utasterében túlnyomás van, mint a repülőgépeken. Mondják is a kínaiak, Mi mennyi mindent adunk nektek, de ti hálátlanok vagytok!.
Mert lehet fejleszteni, modernizálni, ezért nem jár köszönet ott, ahol az emberek úgy érzik, nem szabadok. Tibet politikai elnyomását az itt töltött néhány nap alatt is érzékeltük. Míg a pekingi szállodai szobánkban a világ majd minden televíziós csatornáját kapcsolhattuk, addig Lhaszában mindössze a BBC adása volt látható. Az egyik este a BBC-n az emigrációban lévő dalai lámával készült interjút láthattuk volna, a csatornát azonban a cenzúra lekeverte, kínai reklámokat adott a BBC helyén is. Miután a lámával készült interjú befejeződött, nézhettük tovább a BBC programját.
A közvetlen előzmények: 1950 és 1959 között a kínaiak felszabadították Tibetet. Ez a szabadság legalább százezer ember bebörtönzésével járt együtt. Ötvenkilencben, tovább nem bírva ezt a terrort, tört ki a Láma-lázadás. A Kínai Népköztársaság hadserege lerohanta Tibetet. A XIV. dalai láma kormányával és kíséretével együtt  mintegy kétszázezer ember  In-diába menekült. Azóta járja a láma a világot, s ahol tudja, élteti a tibetiek függetlenségi reményét. Kína szeretné, ha az olimpián a dalai láma is részt vehetne. Ehhez azonban Tibetnek minimum autonómiát kellene kapnia.
Szóval, megyünk a híres tóhoz. Ezeken a kopár, legfeljebb zuzmót és mohát termő hegyeken is megél a jak, a tibetiek életet adó állata. Ez a nagytestű marhaféle a legkeményebb télben is fenntartja magát. A nomádok a jakból élnek, annak minden porcikáját feldolgozzák. Az eldugott vidékeken máig él a többférjűség, nehéz a táplálkozás, magas az analfabéták száma. Mégis, ezek az emberek évezredes életmódjukon nehezen változtatnak.
 Felérünk a tóhoz. A látvány páratlan. A csúcsok között a kék víz valóban az istenek tava. És itt, közel hatezer méteren sem fagyott ekkor, szeptember végén. Sőt, kisütött a nap, s megpillanthattuk a messzeségben a Himalája csúcsát, a Mount Everestet.