Az angyalok ezerarcú városa

2018.08.12. 12:00

Piac a vasúti sínek mentén, a világ legnagyobb Buddhája és rengeteg érdekesség

Thai nyelven Krung Thep, azaz „angyalok városa” a csaknem magyarországnyi lakosú Bangkok, ahová évszaktól függetlenül, a világ minden tájáról özönlenek a turisták. Hongkong után Bangkok a világ második leglátogatottabb fővárosa, évente mintegy húszmillió turista keresi fel.

Osváth Sarolta

Nemcsak a síneken, a vízen is elintézhetjük a bevásárlást

Fotó: Osváth Sarolta

Angyalokkal ugyan nem garantált, viszont buddhákkal elképesztő mennyiségben lehet találkozni, jobb, ha mindjárt az elején hozzászokunk az utcákon uralkodó káoszhoz, a bábeli hangzavarhoz, és átengedjük magunkat a semmihez sem hasonlítható ázsiai varázslatnak.

A világ legnagyobb ülő Buddhája
Fotó: Osváth Sarolta

A magyar fővárosból több mint tizenegy óra a repülőút, egy átszállással plusz néhány órás várakozással, és már ott is vagyunk a lüktető világváros kellős közepén: szállodai szobánk a 18. emeleten, percekig nem térünk magunkhoz. Remegő párában alattunk apró építőkockák, köztük ágaskodva a felhőt karcoló magasházak, és a folyó, a Csaophraja széles szalagja. Az első este maga a szédület: a vacsorát a Baiyoke Sky Towerben, Thaiföld legmagasabban lévő éttermében költöttük el! Bangkok egyik legmagasabb épületében az étterem a híres Baiyoke Sky Hotel 76/78. emeletén található. Hiteles forrásunk, a Bangkokban élő és utazásszervezéssel profi n foglalkozó fi atal magyar pár szerint – akiknek egyebek közt a feszes és hibátlan bangkoki programot is köszönhetjük – több mint száz fogásból választhattunk. Ezután kemény lépcsőzéssel ledolgoztuk a kalóriákat: a 84. emeleti kilátóból elénk tárult a kivilágított világváros páratlan látványa. Másnap aztán belemerültünk a bangkoki városnézésbe. A Wat Saket, azaz a mesterségesen létrehozott Aranyhegyen 78 méteres, monumentális arany Chedi várt ránk, belsejében Buddha-relikviákkal. A hegy lábánál lévő templomkomplexum az egyik legrégebbi, ahol hamvasztásos szertartásokat tartottak. Ezt követően megcsodáltuk a világ legnagyobb (5,5 tonna!) színarany ülő Buddha-szobrát a Wat Traimitban, este pedig megnéztük a bangkoki Siam Niramit thai előadást.

Nemcsak a síneken, a vízen is elintézhetjük a bevásárlást
Fotó: Osváth Sarolta

Mivel a következő nap a piacoké volt, előző este még ellátogattunk a híres éjszakai piacra, ahol beszereztük a szuveníreket az itthon maradottaknak, és ráhangolódtunk a kötelező alkudozásra. Kora reggel a nap hatalmas élménynyel indult: a Bangkoktól 70 kilométerre délre található híres Maeklong Vasúti Piaccal, ahol az árusok a sínektől pár centire terítik ki az áruikat, bár naponta többször érkezik a menetrend szerinti vonat, a köztes időben értékesítik a portékáikat. Ha sípol a mozdony, a gyümölcsöket, a zöldségeket, a friss tengeri fi nomságokat, a húsokat szemfényvesztő gyorsasággal „mentik” a kerekek elől. A másik csoda a Damneon Saduak úszópiac volt, amely szintén a délelőtti órákban éli világát. A csatornákon haladva csónakokból lehet bármit vásárolni, hatalmasnak tűnik a káosz, de a szabályokat itt is betartják. Bangkoktól a Chao Phraya folyón, hajón ringatózva, műsoros vacsoraesttel, káprázatos éjszakai fények között búcsúztunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!