Mozart és a zene városa

2020.08.20. 11:30

Salzburg Ausztria legrégebbi és negyedik legnépesebb települése

A kultúra kedvelői számára Salzburg, azaz „sóvár” elsősorban Mozart és a komolyzene városa. Emellett azonban Salzburg tartományának székhelye is, ugyanakkor Ausztria legrégebbi és negyedik legnépesebb települése. Ráadásul a hegyek között kanyargó Salzach folyó partján a fekvése is lenyűgöző, gyönyörű barokk belvárosa pedig az UNESCO Világörökség része.

Osváth Sarolta

A nyár a legendás Salzburgi Ünnepi Játékok időszaka. Az első előadást 1920. augusztus 22-én tartották, amikor Hoffmanstahl darabját, a Jedermann (Akárki) című misztériumjátékot adták elő a székesegyház előtti téren, Max Reinhardt rendezésében.

Fotó: Tourismus Salzburg

Salzburg életében a nyár és az augusztus különösen kiemelt időszak, hiszen ez a legendás Salzburgi Ünnepi Játékok időszaka. Idén pedig – a járványügyi korlátozások betartásával – jubileumot ünnepelnek: immár századik alkalommal szólaltak meg a fanfárok a világhírű rendezvénysorozat köszöntésére.

Az első előadást 1920. augusztus 22-én tartották, amikor Hoffmanstahl darabját, a Jedermann (Akárki) című misztériumjátékot adták elő a székesegyház előtti téren, Max Reinhardt rendezésében. Az előadást azóta is minden évben a Dóm téren tartják meg. Idén harminc nap alatt száztíz előadást mutatnak be, operát, drámát és koncerteket egyaránt.

A nyár a legendás Salzburgi Ünnepi Játékok időszaka. Az első előadást 1920. augusztus 22-én tartották, amikor Hoffmanstahl darabját, a Jedermann (Akárki) című misztériumjátékot adták elő a székesegyház előtti téren, Max Reinhardt rendezésében.
Fotó: Tourismus Salzburg

Salzburgban a várossal való ismerkedésnek Wolfgang Amadeus Mozart az egyik főszereplője, nemcsak köztéri szobraiban gyönyörködhetünk, hanem életének személyes vonatkozásai is feltárulnak előttünk. Bejárhatjuk a Getreidegasse 9. számú, úgynevezett „Hagenauerházat”, ahol 1756. január 27-én a csodagyerek világra jött. A Mozart család 1747-től huszonhat éven át élt a ház egyik harmadik emeleti lakásában, a zeneszerző itt töltötte gyermekkorát és fiatal éveit. Az egész éven át nyitva tartó múzeumlakásban tökéletesen rekonstruált korabeli bútorok, eredeti használati tárgyak, hamisítatlan XVIII. századi hangulat idézi fel Mozart korát.

Az előadást azóta is minden évben a Dóm téren tartják meg
Fotó: Tourismus Salzburg

Salzburgban töltött éveit eredeti oklevelek, levelezés és sok emléktárgy dokumentálja. Salzburg további kincsei az épített örökség gazdagságáról mesélnek: kihagyhatatlan a Festungsberg hegyen álló, 1077 óta a város fölé magasodó Hohensalzburg erődítmény, amely Közép-Európa legnagyobb, teljesen épen fennmaradt vára. Különleges látnivaló és természetesen koncertek helyszíne a Mirabell-kastély és a Mirabell-kert is, amelyet Wolf Dietrich érsek építtetett 1606-ban kedvese számára.

Salzburgban a várossal való ismerkedésnek Wolfgang Amadeus Mozart az egyik főszereplője
Fotó: Tourismus Salzburg

Salzburgban egyébként a zene „éves program” a januári Mozart-héttől a decemberi Salzburgi adventi énekig tart, a templomtól a vacsorakoncertekig bárhol és bármikor lehet benne részünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!