Hallgassa élőben!

Szalamandrák közt

Számos gyalogtúrát szerveznek hazánk egyik legszebb vidékén, a Kőszegi-hegységben. Nemcsak a gyakorlott túrázóknak, hanem a kirándulóknak is felejthetetlen élmény nyújt a táj szépsége, nevezetességei. Nem elég egyszer ellátogatni ide.

A Kőszegi-hegység az Alpok legkeletibb nyúlványa, kétharmada Ausztria területére esik. A hegységre főgerinc és az erről leágazó oldalgerincek jellemzők, amin 600-700 méter magas csúcsok találhatók. A legmagasabb csúcsa, ami egyben a Dunántúl legmagasabb pontja is, az Írottkő (883 méter). A hegység fő gerincét az Írottkő-Kendig-hegy-Irány-hegy-Óház -Pintér-tető kelet felé egyre alacsonyodó vonulata adja. Számos, erősen ingadozó vízhozamú forrás fakad itt. A legbővizűbb a Kőszeg határá-ban feltörő Hétforrás. 

A hegység hazai oldalának 85 százalékát, mintegy 3450 hektárt, erdő borítja. A gyertyános-tölgyesek és a bükkösök élnek itt a legnagyobb számban. A területet kaszálórétek és láprétek teszik változatosabbá. A patakokat égerligetek kísérik. A hegységen nagy területet foglal el a szelídgesztenyés-gyertyános-tölgyes. A Kőszegi-hegység állatvilága kevésbé feltérképezett. Számos ritkaság él itt: az erdei szitakötő, amely a Nemzetközi Természetvédelmi Egyesülés vörös listáján szerepel, az alpesi sáska és több mint ezer lepkefaj. A hegység patakjaiban kis számban, de él a sebes pisztráng. A kétéltűek közül esőzések után tömegével látható a foltos szalamandra. A gyíkok számos faja tenyészik itt. Mintegy 170 madárfaj ismert a területről. A vízimadarak inkább csak átvonulnak, de rendszeresen fészkel a fekete gólya. Gyakori az egerész-ölyv, míg kabasólyomból már csak néhány pár költ. Az emlősök közül a hazai középhegységekre jellemzőek mind előfordulnak. 

A Kőszegi-hegység bővelkedik látnivalókban, a kirándulók egyik kedvelt célpontja a 883 méter magas Írottkő, amely nemcsak a Dunántúl, hanem Burgenland csúcspontja is. Németül is így hívják: Geschriebenstein, azaz Megírt kő. A hegytetőn 1913-ban épült kilátó egyszerre két ország területén fekszik, mind Magyarország, mind Ausztria irányából látogatható. A kilátótól mintegy 40 méterre, osztrák területen található a hegynek is nevet adó sziklaalakzat, amelyen ma is kivehetők a bevésett CBE betűk, amelyek a terület egykori birtokosára utalnak (Comes Batthyány Esterházy). A hegy korábbi neve Szálkő volt, bár a legújabb kutatások szerint a 14. században Fenyőhegyként említik. Autóval Kőszegen vagy Velemen keresztül jutunk a Hörmann-forrás melletti parkolóig. Innen gyalog indulunk tovább erdészeti úton a forrás irányába. A forrás előtt tábla jelzi az Írottkő felé vezető turistautat. A táv első néhány száz métere erősen emelkedik, és egy kis vízmosás nehezíti a haladást. Felérve az emelkedőn a Hármashatár-hegy gerincét érjük el, innen már kellemesebb a séta. 

A 424 méter magasan található Hétforrás talán a legismertebb valamennyi forrás közül a Kőszegi-hegységben. Már a 14. századból ismert egykori Felsővár, a mai Óház vizét adta. A Hétforrásról a város neves költője a 18. században élt Rájnis József is megemlékezik: Ott amaz hét forrás kelleti vizét.  A több mint 200 liter percenkénti vízhozammal rendelkező forrás vize kitűnő ivóvíz, bátran kóstoljuk meg mind a hét ágát. 1896 körül a Millenium tiszteletére hét névtáblát helyeztek el az egyes kifolyók fölé, amelyen a hét honfoglaló magyar törzs vezérének neve áll. Autóval Kőszegen vagy Velemen keresztül jutunk a Kincs-pihenőhöz. Innen gyalog indulunk tovább a jobb oldali erdészeti úton. Mintegy 800 méter megtétele után, ahol utunk élesen balra kanyarodik, kék turistajelzéssel találkozunk. Itt választhatunk: aszfaltos úton vagy erdei úton tesszük meg a közel négy kilométeres távot.

A Kőszegi-hegység 20 kilométeres gerincének magaslatai közt áll az Óház-tető 609 méter magasságon. A város szinte minden pontjáról látható az itt álló Óház-kilátó – az egykori kőszegi Felsővár. Az 1260-70-es években került a vár a Kőszegi család tulajdonába, ez a család építtette a mai város magját jelentő Alsóvárat. Kőszegnek a 13. századtól Mátyás uralkodásáig tehát két vára is volt. A lőporos tűzfegyverek elterjedésével a vadregényes kőszegi Felsővár elvesztette hadászati jelentőségét, s lassan elnéptelenedett. Az Óház-tető, a Kőszegiek egykori vára ugyan-akkor élénken él a néphagyományban. Sokan kincset sejtenek a hegy mélyében a rom alatt – ahogy ezt Chernel István a Kőszeg és vidéke című lap 1882. december 24-ei számának tárcarovatában feljegyezte. Eszerint minden esztendőben egyszer, karácsony éjszakáján megnyílik a hegy az egykori Felsővárnál, s vakító láng csap a magasba, jelezve az elrejtett kincseket. Mindez egy pillanat csupán, a hegy gyomra újra bezárul, s az Óház-tető, az egykori Felsővár területe újra némán és mozdulatlanul őrzi Kőszeg városát. 

A Stájerházakat Kőszeg városa építtette a 18. század végén Stájerországból hozatott erdészei számára. A festői környezetben lévő, másfél száz éves erdők övezte házak egyikében erdészeti múzeum, a másikban erdei iskola működik.  Az  Erdészeti Erdei Iskola célja – természetesen a múzeummal szervesen kapcsolódva-, hogy bemutassa a Kőszegi-hegység flóráját és faunáját, egyben a megye állami erdőgazdálkodásáról is képet adjon. Autóval szintén Kőszegen vagy Velemen keresztül jutunk a Hörmann-forrás melletti parkolóig. Innen gyalog indulunk tovább erdészeti úton a forrás felé. A kék jelzés jóval rövidebb ösvényén vagy az erdészeti úton ereszkedhetünk le a Stájerházakhoz.

Kőszeg északi városrésze mögött emelkedik a 393 méter magas Kálvária-hegy, amelynek csúcsára 1729-ben kezdtek templomot építeni. A Kálvária-templom fogadalmi eredetű, a 18. század elején dühöngött pestis alkalmával határozták el építését. Tégláit kettesével hordták fel a jámbor hívek. Két sírt találunk fenn: a lépcső melletti falban temették el az első templomgondozó remetét, míg az utolsót a jobbra álló és korábbi eredetű kis kápolna mögé. A templomhoz vezető út mentén 14 stáció jeleníti meg Krisztus szenvedését. A Kálvária-templom mögött a régi kőfejtő szélén 1936-ban állították fel a vasbeton Trianoni-keresztet. A Kálvária-hegy lábánál egy földbe vájt egykori bunkert találunk, ahol a légitámadások idején a Szent Koronát őrizték. 1944. december 8-án hozták Velemből Kőszegre, majd a front előrenyomulásakor, 1945. március 18-án vitték tovább Ausztriába. A bunkeren 1992 óta látható emléktábla a Szent Korona ittlétére emlékeztet.


Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással

A nap ajánlata

Kosárlabda Tóth Judit
Szomszédvári rangadó: kiélezett találkozón verte a Körmend a rivális ZTE-t
H₂O / 59 perce
Szijjártó: a világ közös felelőssége a vízkészletek megőrzése
Ez olyan ügy, amelyet a világ együtt nyer meg vagy együtt veszít el – hangsúlyozta a miniszter.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama és dédmama TÓTH LÁSZLÓNÉ szül. Zsoldos Irén életének 78. évében, 2021. szeptember 17-én csendesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2021. szeptember 24-én 14 órakor lesz az őriszentpéteri temetőben. Szerető családja
„Nem így akartam, nem így szerettem volna. Szerettem volna még élni, köztetek lenni, De a halál közbeszólt, el kellett menni." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy a drága jó édesapa, papi, após, testvér, rokon és barát DEÁK MIHÁLY 59 évesen csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 24-én, pénteken 12.30-kor lesz Vasszécseny lipárti temetőjében. Gyászmise előtte, 12 órakor, a lipárti templomban. Ezúton mondunk köszönetet, hogy gyászunkban bármely módon velünk éreznek. Bánatos szerettei
„Ő már ott van, hol nincs fájdalom, örök álmát őrizze béke és nyugalom." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk és dédpapánk KÓBOR LÁSZLÓ életének 90. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. szeptember 23-án 11 órakor, a zsirai temetőben lesz. Előtte engesztelő szentmise lelki üdvéért a helyi templomban, 10 órakor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. DÉRI LAJOSNÉ született Kercsmár Ida körmendi lakos 95. életévében csendesen elhunyt. Drága halottunk örök nyugalomra helyezése 2021. szeptember 23-án, csütörtökön 14 órakor lesz a körmendi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja, Szombathely
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TATÁR ZOLTÁN életének 69. évében örökre megpihent. Szeretett halottunk hamvait 2021. szeptember 28-án, kedden 11 órakor helyezzük örök nyugalomra Szombathelyen, a Jáki úti temetőben. A gyászmisét előtte, 10 órakor, a Szőllősi Jézus Szíve-templomban tartjuk. A részvétnyilvánítás mellőzését kérve, köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Szívünk örök fájdalmával tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább férj, a szerető édesapa, nagyapa, após, sógor, rokon és jó barát TAKÁCS ISTVÁN életének 81. évében, hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után, szentségekkel megerősítve csendesen megpihent. Szeretett halottunkért gyászmise 2021. szeptember 24-én, pénteken 13.15-kor, Táplánszentkereszten, a szentkereszti templomban, a temetés azt követően, 14 órakor, a szentkereszti temetőben lesz. Tisztelettel kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család Táplánszentkereszt, Sárvár, Szombathely Jézus az én reményem.
„Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, A légzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: gyere haza." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ERNŐNÉ szül. Molnár Margit 70 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni örök nyugalomra helyezése szeptember 24-én, a 13.15 órai gyászmisét követően, 14 órakor lesz a rábahídvégi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett nagymamánk, dédink RÓZSAHEGYI ERNŐNÉ szül. Varga Mária életének 96. évében csendesen megpihent. Örök nyugalomra helyezése szeptember 24-én, pénteken, a Ferences-templomban 11 órakor kezdődő gyászmisét követően, 12.15-kor lesz a Jáki úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Emlékezünk PUSKÁS TAMÁS FERENC halálának 1. évfordulóján. Élettársa és fia
„Megtettünk mindent, amit csak lehetett, Utolsó percig fogtuk a kezedet. Szerető férj voltál, legjobb édesapa, Bánatos családnak most az őrangyala. Elhagytál bennünket, akiket szerettél, De egy reményünk van, ami éltet és vezet, Hogy egyszer még találkozunk veled. Mindent köszönünk neked." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, após, rokon NAGY PÉTER nyugdíjas erdész 75 évesen örökre megpihent. Temetése 2021. szeptember 24-én, pénteken, a 13 óra 15 perckor kezdődő szentmisét követően, 14 órakor lesz a bögöti temetőben. Gyászoló család, Bögöt, Sárvár
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH LAJOS gencsapáti lakos 80. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Szeretett halottunk hamvaitól 2021. szeptember 24-én, pénteken 12.15-kor veszünk búcsút a Jáki úti temetőben. Hamvaitól egy szál virággal búcsúzzunk. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
„Küzdöttél, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet, Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké él, akit szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy PRÓFUSZ IMRÉNÉ szül. Horváth Rozália életének 84. évében csendesen megpihent. Hamvainak végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 24-én, pénteken 11 órakor, a Jáki úti temetőben, előtte gyászmise, 10 órakor, a Szőllősi Jézus Szíve-templomban lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Emléke szívünkben örökké él. Gyászoló fia, menye, unokája
„Örökre velünk maradtál, mint tündöklő csillagok." Fájó szívvel emlékezünk BELSŐ JENŐNÉ szül. Németh Anna halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
"Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten." (Ady Endre) Megtört szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy BÖCSKEI ANTALNÉ szül. Szita Magdolna drága mami, anyós 92 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 23-án, csütörtökön 14.45-kor lesz a Jáki úti temetőben. Gyászmise előtte, 8.30-kor, a székesegyházban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló unokája, menye
„Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, a szívetekben élek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GÖDE JÁNOS életének 68. évében, 2021. 09. 12-én örökre megpihent. Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2021. 09. 24-én, pénteken 14 órakor lesz a körmendi temetőben. Előtte, 13 órakor gyászmise a Batthyány templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága gyermekünk NAGY TIBOR halálának 2. évfordulóján. Szüleid, bátyád és családja
Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Fájdalommal, összetört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZUGH MÁRIA életének 72. évében váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 22-én, szerdán 15 órakor lesz a magyarszombatfai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy GERENCSÉR ISTVÁNNÉ szül. Krammer Gizella életének 92. évében, 2021. szeptember 14-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 27-én 15 óra 30 perckor lesz a sárvári városi temetőben. Szentmise aznap reggel, 7 óra 15 perckor, a Szent László-templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A család a részvétnyilvánítás mellőzését kéri.
„Földi utad egy éve lejárt, a csillagok útján utazol tovább. Elmentél oda, ahonnan nincs visszatérés, ahol a tested meglelte végső pihenését. Egy szál virág, egy gyertyaláng, egy fénykép, amin mosolyogsz ránk. Emléked örökké bennünk él tovább." Fájó szívvel emlékezünk drága jó férjemre, édesapámra, bátyánkra PÁZSI ANDRÁS (Öcsi) halálának 1. évfordulóján. Bánatos feleséged, lányod, testvéreid és Esztiék Nagyon hiányzol, soha nem feledünk!
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. DOBAI FERENCNÉ szül. Huszár Ilona életének 89. évében csendesen megpihent. Szeretett halottunktól 2021. szeptember 22-én, szerdán, a 10 óra 30 perckor kezdődő gyászmisét követően, 11 órakor veszünk végső búcsút a mesteri temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Forbes / 1 órája
Már nem Lionel Messi a világ legjobban kereső labdarúgója
Interjú és vodkás penne / 1 órája
A Konyhafőnökből ismert szombathelyi Békei Norberttel főztünk egy pikáns tésztát – videó
Szalay Dávid
Trump még kérdés / 1 órája
Szánthó: Budapestre jöhetnek a legnagyobb kaliberű amerikai konzervatívok
A remény útja / 1 órája
Ferenc pápa az európai gyökerekhez való visszatérésnek nevezte budapesti és szlovákiai látogatását
Népszerűsítő kampány / 2 órája
Magyarország önellátóvá válhat tojásból
Eredmények / 2 órája
Büki győzelem a nyitófordulóban – Elrajtolt az NB II.-es kézilabdaszezon
Tóth Gábor