A barokk templomok városa

Az építészet megfagyott zene - mondta Schlegel. A tér birtokbavétele, amelynek - csakúgy, mint a zenének - formavilága, magassága, intenzitása, motívuma, ritmusa, harmóniája és komponáltsága van. 

Különösen jellemzők mindezek a templomokra és különösen a Székesfehérvár szívében található csodálatos építményekre, melyek Szent István korától őrzik az emberi civilizáció emlékeit.

Aki az egykori koronázóváros értékeit keresi, a templomok megismerésével  kezdje azt. Székesfehérvár ugyan-is a templomok városa. A barokk templomoké meg az államalapító időket idéző emlékeké. 

Érdekes, hogy itt  a megsemmisült, már nem látható vagy csak romokban ékes építményekről szóló híradás önmagában is fura történelmi leckét ígér. Géza fejedelem temploma és kápolnája például, melynek pontos helyét nem ismerni, de hogy itt állt valahol a vár területén, azt oklevelek őrzik. 

Szintén emlék már a Szent Péter és Pál-templom vagy a Boldogasszony-bazilika, a mai Romkert, amit Nemzeti Emlékhelyként  ismernek a helybéliek. Ez volt egykor Árpád-házi királyaink koronázó- és temetkezési helye. 

A középkori királyi bazilika alapfalainak maradványai, faragott kőemlékei között sétálva találjuk meg Szent István faragott kőszarkofágját. A mauzóleum falát, ahol a szarkofágot őrzik,  Aba Novák Vilmos seccója díszíti.

Az államalapítást követő évszázadokban a Fejér megye területén épült templomok és kápolnák a középkor viharaiban szinte kivétel nélkül elpusztultak. Pedig gazdag ezek listája is, a középkorban épültek közül legalább hat kápolnáról van tudomásunk. 

Oklevelek tesznek említést a Szent István-, Szent Imre-, Szűz Mária-, Szent Márton-, Szent Borbála- és a Szent Anna-kápolnáról. Történelmi nevek, ősi legendák. Borzongató érzés belegondolni, hogy  volt idő, amikor magyar királya-ink és szentjeink ezen falak között imádkoztak. 

A Szent Imre-kápolnát is ma már hiába keresnénk - egy 1356-ból származó írás tesz róla emítést, a "királyi lak", vagyis a palota mellett állt,  a lilomos herceg bölcsőhelyén. 

Ma már a Szent Imréről  elnevezett templomot találjuk itt, ahol a Fő utca öblösödik ki a Fő térré, és indul el a Liszt Ferenc utca irányába. A 18. század első felében a Szent Ferenc rendiek temploma is volt ez. 

A fiatalok védőszentjének nevét viselő templom stílusa szerény, úgynevezett provinciális barokk. Műemléki baldachinját Esterházy Imre hercegprímás ajándékozta a templomnak. 

Itt, a templomhoz épített rendházban kapott helyet az egyházi múzeum is, melynek tárlatai az utóbbi három évben országos szinten vonzzák az érdeklődőket.

A Városház térről induló, enyhén emelkedő sikátoron jutunk el a székesegyház előtti térig, amelynek bensőséges hangulatát  a Szent Anna-kápolna és az azt építtető Kálmáncsehi Domonkos, a bazilika prépostjának szobra adja.  

A kápolna a kései gótika jegyeit viseli, kis alapterületéhez képest aránytalan magassága különösen kiemeli a gótika égbe törő lendületét. Csillagboltozata hazánkban egyedülálló. 

Ablakrózsái csak az egyik oldalon világítják meg a barokk oltárt - a másikon a városháza építése során az ablakokat befalazták. A kápolna ma a város egyetlen ép középkori műemléke, túlélte a török támadásokat is. 

Talán az védte meg a pusztítástól, hogy a törökök őrszobának használták, erről a renoválás idején előbukkant török freskó árulkodik.

A piciny, II. János Pál pápáról elnevezett tér közepén áll a Szent István-székesegyház, melynek elpusztított elődjét   IV. Béla építette az 1200-as évek elején. Az eredeti falak helyét a tér kövezetének lenyomata őrzi. Mutatja, hol voltak a középkorban a királyi szertartások, ítélkezések, lovaggá ütések helyszínei. 

A templom a bazilika címet 1777-ben kapta abból az alkalomból, hogy Mária Terézia a székesfehérvári püspökséget megalapította. Itt, a kincstárban  őrzik Szent István koponyaereklyéjét is, melyet Mária Terézia közbenjárására hoztak vissza Raguzából. 

Ereklyetartója gazdagon aranyozott, 512 lat súlyú ezüsthermáját Würth J. Sebestyén bécsi ötvös készítette a királynő rendelésére. A koponyaereklye csak kivételes egyházi ünnepeken látható. 

Innen nem messze, a Jókai utca végén található Székesfehérvár egyik legjelentősebb műemléke, a kármelhegyi Boldogasszonyról elnevezett karmelita templom, melynek építését 1731-ben kezdte meg a rend. 

Ebben a rendházban kapott helyet  hosszú ideig a papnevelde, ma pedig az idős papok otthona. Az otthon könnyed barokk stukkókkal díszített ebédlőterme, melyet olasz mesterek készítettek, nem látogatható. 

És ugyancsak előzetes bejelentés szükséges ahhoz is, hogy a templom mennyezeti freskóját, a három mellékoltárképet és az oratórium barokk feszületét megnézhesse a turista.

A Fő utcára innen visszasétálva találjuk a ciszterci kéttornyú templomot, melynek  belseje a leggazdagabb és a legderűsebb barokk stílust képviseli. A mennyezetet Sambach Gáspár osztrák festő színeiben gazdag, akadémikus ízlésre valló és az életszerűséget nélkülöző freskói díszítik. 

A templom legnagyobb értéke azonban az egész országban páratlan, európai hírű rokokó sekrestyéje, melynek csipkefinomságú faragásain Baumgartner Bernát jezsuita asztalos, fafaragó mester és egy ismeretlen társa éveken keresztül dolgozott. 

Az 1764 körül készült sekrestye érdekessége még, hogy szekrényeinek ajtajára a művészek a templom oltárképeit faragták - miniatűr változatban. 

A templom történetét öregbíti, hogy rendházában a ciszterciek 1813-tól működtettek gimnáziumot, melynek diákja volt Vörösmarty Mihály és Vajda János is. 

És ha már itt járunk, érdemes megnézni a  templommal szemben álló Lukács-féle patika művészi faragásait is, mely ugyanezen jezsuita művészeknek a vésői alól kerültek ki.

A belvárost magunk mögött hagyva változik a kép. Egy más kort, más nemzetet idéznek a megmaradt épületek és a ritkán látogatható ortodox templom. A 16. század második felétől telepedtek meg Székesfehérváron a Palotaváros Rácvárosként is emlegetett részében a szerb kereskedő polgárok. 

Az egykori Rácváros néhány épületét megőrizve a település vezetése a nyolcvanas években skanzent alakított ki, amelyet az Európa Tanács 1990-ben Europa Nostra díjjal jutalmazott.

Korábbi templomuk helyén, 1771-ben emelték a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt barokk stílusú épületet. Ragyogó rokokó ikonosztázát Joan Grabovacz és Grigoru Popovicz belgrádi mesterek készítették. 

A templom építésének körülményeiről az ortodox közösség tagjai a mai napig  elragadó legendaként tartják számon, hogy az új templomot a régi, a kisebb köré építették, hogy zavartalanok legyenek az istentiszteletek. 

Már állt az új templom, és benne a régi, aminek falait csak akkor bontották le, mikor a nagy köré elkészült. A történet szerint talicskákkal hordták ki a barokk templomból a snittet.