Utazó

2007.08.01. 06:49

Varázslatos Marseille

Marseille-t nemes egyszerűséggel csak a Földközi-tenger fővárosának nevezik. Nem véletlenül. A közel egymilliós, lüktető világváros Massalia néven már Kr. előtt 600-ban létezett. Görög kereskedők alapítottak itt települést, amely évszázadokig virágzó, önálló városállam volt, még a rómaiak idején is.

PLT

Párizs után Franciaország második legnagyobb települése. A helyiek szerint ugyan Lyon, az egykori Gallia fővárosa rövidesen befogja Marseille-t, de a pompás fekvésű, a Földközi-tenger természetes kikötőjéhez épült város még vezet. Ma is Kelet kapujának nevezik, az akkoriban a legfelkészültebbnek számító föníciai hajósok időszámításunk előtt a 8. században nem pusztán ismerték, hanem használták is. Az áruval megrakott tengeri járművek innen futottak ki, s leginkább délnek, Afrika partjai felé indultak, valamint a Szuezi-csatornán át India irányába haladtak. Marseille nemcsak kikötő, jelentős iparváros is, fontosságát annak köszönheti, hogy nem pusztán tengeri, hanem szárazföldi utak gócpontja is. Lélekszáma folyton emelkedett, az 1800-as évek végén a lakosok száma éppen elérte a százezret, negyven évvel ezelőtt hétszázezret számláltak, manapság majd egymilliót.

Az utóbbi években a Taxi című, a városban játszódó filmeknek köszönhetően nőtt Marseille ismertsége. Az első részt 1998-ban forgatta Gérard Pirés rendező Luc Besson forgatókönyve alapján. A főszereplő egy pizzafutárból előlépett taxis, egy helyi sofőr, az arab származású Samy Naceri, akit a négy, rendkívül szórakoztató rész nyomán méltán kapott szárnyára a világhír.

A várost a legenda szerint i. e. 600-ban a görögök alapították, nem akármilyen körülmények között. A tengeren érkező hellén hajósok vezetőjét, Protis kapitányt férjéül választotta a helyi őslakos törzs királyának lánya, Gyptis. Massaliát a folytatásban phókiai görögök lakták, a nagyváros mai polgárait is phókiaiaknak, illetve phocéenseknek nevezik a franciák. Massalia az akkoriban rendkívül erős, folyamatosan Rómával harcoló Karthágó legfőbb riválisa volt, s a punok elleni csatározások során - érthető módon - a rómaiak szövetségét kereste. 
Utóbbiaknak is kedvére volt az együttműködés, Kr. előtt 125-ben megvetették a Provincia romana alapjait. Azonban Julius Caesar uralkodása idején a massaliaiak elszámolták magukat, a császár ellenségeit támogatták, amit a birodalom első embere nem vett jó néven, serege kegyetlen ostrom alá vette a várost, s le is igázta, a helyieknek át kellett adniuk hajóikat, kincseiket a rómaiaknak. A római hadvezér bosszúja ezzel még nem ért véget, a mai Arles-t tette meg székhelyül, valamint Fréjusban modern hadikikötőt épített. Időszámításunk előtt 300-ban előbb a frankok, később a szaracénok foglalták el Marseille-t, majd a nagy pestisjárvány tizedelte meg az itt élőket. Az 1720-ban kezdődő és több éven át tartó pestisben ötvenezren vesztették életüket. 

A keresztes hadjáratok idején ismét fellendülés következett, a vezetők önállóságot vívtak ki a településnek, amiről akkor sem óhajtottak lemondani, amikor a környék másik jelentős városával, Provance-szal együtt Marseille is a francia királyoké lett, 1481-ben. Fellázadtak a Napkirály ellen is, aki a helyiek kordában tartása ürügyén emeltette a kikötő bejáratánál elhelyezkedő Szent Miklós-erődöt. A 17. században újabb jelentős esemény következett: itt alakult meg a világkereskedelemben később rendkívül erőssé váló Indiai Társaság elődje, az Afrikai Társaság. A város konzulokat küldött a spanyolországi Levantéba, valamint Marokkó partjaihoz. A forradalom is megérintette az itt élőket, lelkesen támogatták: nem véletlenül kapta a nemzeti himnusz a Marseillaise nevet. Barbaroux vezetésével a marseille-i önkéntesek Párizsba indultak, s mert ők énekelték Rouget de Lisle később világhírt szerző lelkesítő dalát, ezért kapta a nemzeti himnusszá nemesedő induló a Marseillaise nevet. 

A második világháborúban is kijutott a szenvedésből, előbb a németek, majd a szövetségiek bombáztak nagy lendülettel. Az ellenállásban szerepet vállaló hazafiak 1944. augusztus 19-én úgy döntöttek, nem várják meg a négy nappal korábban partra szállt szövetséges egységeket, önállóan kezdik meg a küzdelmet a megszállókkal. A hitleristák kilenc nappal később tették le a fegyvert, mielőtt megérkeztek a francia, marokkói és algériai hadosztályok. 

Ma a város adja az ország olajipari termelésének harminc százalékát, továbbá a vegyipar és a cukoripar mellett hajóépítő és javítóipara is jelentős. Továbbá a helyiek esküsznek az itt készített bouillabaisse névre keresztelt halászlére, amely szerintük a legfinomabb a földgolyón.

Autóval érkezünk Toulon felől, szombat délelőtt lévén a parkolás megoldható - hétköznap gyakorlatilag reménytelen - a város központjának számító régi kikötő tőszomszédságában. A 27 hektár területű, téglalap alakú öböl 3,5 kilométer hosszú rakpartjait még XII. és XIII. Lajos uralkodása idején építették. A múlt század derekáig ez volt Marseille egyetlen kikötője - ekkor láttak hozzá az északabbra található Joliette medence kialakításához -, ma luxusjachtok és halászbárkák egyaránt ringatóznak az azúrkék vízen. A látvány mesebeli, főleg a Fort St-Nicolasból, a Szent Miklós-erődből. A lábunk előtt hever Marseille. Az öböl bejáratát mindkét oldalról monumentális épületegyüttes védi, a fentebb említett mellett a másik oldalon a Fort St-Jean, a Szent János-erőd. Nem messze tőle található a városháza (Hotel de Ville), ahova hangulatos, szűk sikátorokon áthaladva juthatunk el, valamint a Cathédrale de la Major. A régi katedrális jelentős részét lebontották, s helyére a múlt század második felében építették fel a bizánci stílusú székesegyházat. 

Az Alexandre Dumas által írt könyv, a Monte Cristo grófja kapcsán megismert If várát - idő hiányában - nincs időnk meglátogatni, a partról, a Quai des Belgesről szemléljük az If szigetére induló motorosokat, amelyek másfél óra elteltével kötnek ki a korabeli börtönnél. Az autónkhoz bandukolva megállunk még a kikötő déli csücskénél található Tőzsdepalotánál, a Bousse-nál, ahol belebotlunk a város büszkeségének, az Olympique Marseille futballcsapatának drukkereibe. Mindenkinek a kezében sör és egyéb hangulatjavító, az esti derbire készülnek. Az 1993-ban a kontinens legjobbjának számító gárda otthonában, az elképesztő hangulatú Stade Vélodrome-ban - az 1998-as futball-világbajnokságra átépített létesítmény a város egyik jelképe - minden derbin több mint hatvanezren buzdítják a fiúkat. Akinek van ideje, meg jegye, nézzen meg egy derbit. Megéri.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!