Felszólalás

2021.06.16. 07:00

Ágh Péter köszönetet mondott a helytállásért

Ágh Péter országgyűlési képviselő tegnap a tavaszi ülésszak utolsó parlamenti napján megköszönte az Észak-Vas megyében élők járvány alatti helytállását.

Vas Népe

Fotó: OGY

A képviselő a napirend utáni felszólalásában elmondta, embert próbáló időszak áll mögöttünk. De hála a közös összefogásnak, hála a hétköznapi hősök kitartásának, legyőztük a járvány harmadik hullámát is. Majd így folytatta: „engedjék meg, hogy e falak között tisztelegjek Bozsok polgármestere, Darabos Béla emléke előtt, aki a koronavírus miatt nem lehet már velünk”. Hangsúlyozta, megható volt látni, ahogy az Észak-Vas megyeiek a nehéz helyzet ellenére fegyelmezetten hajtották végre a járványügyi intézkedéseket. – Észak-Vas megye polgármestereivel, a Vas Megyei Önkormányzattal és a kormánnyal annak érdekében kötöttünk szövetséget, hogy jót és maradandót alkossunk a térségben. A járvány ellenére is számos területen sikerült előrelépni. Kitartó, becsületes munkával és erős szövetségekkel a jövőben is azon leszünk, hogy együtt építsük Észak-Vas megyét! – zárta szavait a képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!