Mit gondolnak mások?

Sokak számára beivódott, generációs örökség az a mondat, ami mindent tönkretehet, ami rögzítheti az élhetetlen körülményeket: „Vajon mit gondolnak mások?”

A „mások” helyettesíthető szomszédokkal, ismerősökkel, munkatársakkal stb. De tényleg ez a lényeg? Nem.

Aki folyton azt radarozza, hogy a külvilág mit gondol róla, az képmutató, hazug életet él. Hogy honnan ered ez a kifelé élés? A megfelelés kényszere ezreket láncol le. Műmosolyok, műgesztusok, műcselekedetek születnek és műanyaggá válik minden egyes, kifelé mutatott perc.

Aztán amikor este a redőnyök kizárják a külvilágot, amikor a „mások” nyugovóra térnek, beköltözhetnek a valódi reakciók, a kétségbeesés, a harag, a düh vagy éppen az elkeseredettség. Ám amint felkel a nap, és a roló beengedi a sugarakat, újra elkezdődik a színjáték.

Eközben családok mennek tönkre, utat törnek maguknak az érdekek, és az őszintétlenség táplálta érzések. Kétlakivá válik a lélek: kifelé ragyog, befelé sorvad. Ahelyett, hogy fölvetődne az egyetlen fontos kérdés: Mit gondolok én erről?