Vasi bulvár

2016.02.29. 18:55

Beszélj, ha mersz!

Van egy macskánk, Mici a neve. Fiú macska, de mi lazán kezeljük ezt a nemi identitásos kérdést, és különben is, a Mici illik rá, a Lajos viszont a legkevésbé sem. Így lett Mici, aki annak ellenére, hogy macska, nagyon érdeklődik a világ dolgai után.

Budai Dávid

Ezt legelőször akkor vettem észre, amikor egy teniszmeccs ment a tv-ben, és Mici borzasztó érdekesnek találta a labdamenetet. Megpróbálta kis kezeivel elkapni a labdát, sajnos éppen akkor, amikor Babos Tímea adogatott. Miután nem ment, felment duzzogni a szekrény tetejére. Utána pár nappal később látom ám, hogy mancsaival ugyancsak a tv-n vadászik, ezúttal kopasz fejekre a híradóban. Akkor leültem vele, és elmagyaráztam neki, hogy ez azért nem így megy. Nézheti a tv-t, de csak akkor, ha képes uralkodni magán. Aznap visszautasította a tejet. Micit azonban leginkább az Oscar köti le. Nem tudni, miért, talán mert éppen annyi kilót nyom, mint a szobor. Vasárnap például egész este nem hagyott aludni. Mindenáron nézni akarta a gálát. Hiába mondtam neki, hogy nyugodjon meg, megkapja a Saul az Oscart, várjon reggelig. De nem. A fejemen állva tudtomra adta, hogy nézni akarja. Mit volt mit tenni, néztük. Ha Micin múlik, elutaztunk volna Los Angelesbe is, hiába mondtam neki, hogy nem áll jól neki a szmoking, csak nyávogott, végül sikerül lekenyereztem egy csirkecsonttal.

Mikor Mici már nyugodtan dorombolt rajtam, eszembe jutott, hogy hányszor álmodtam már arról, hogy ha én állnék ott szoborral a kezemben, akkor vajon mit mondanék? Egy Oscar-beszéd keményebb dió, mint egy Oscar-díjas film leforgatása. Egyrészt a filmemet nem nézi az egész világ, a beszédemet igen, másrészt a filmet egy stáb készíti, a beszéddel azonban egyedül maradok. Amikor bemutatják a versenyben lévő filmeket, köztük arcomat az osztott képernyőn, nem olyan egyszerű szenvtelen képet vágni. Mikor kihirdetik az eredményt, ki tudja megítélni, mi számít konszolidált örömnek? Van aztán jó pár lépcső is, nagyon nem kéne elesni, és a beszéd ekkor még mindig hátravan. A beszédnél aztán fontos, hogy legyen rövid, megható, és ha üzenni tudok vele valamit a világ jobbításáról, az sem hátrány éppen. Vagy ellenkezőleg, jobb, ha inkább személyes? Tűnjön spontánnak, mintha nem is számítottam volna arra, hogy beszédet kell mondani, vagy ellenkezőleg mint egy kiáltványban, használjam a nyilvánosság erejét. A jelenlévőkre nézzek, vagy végig a kamerába, mintegy a világnak címezve a gondolataimat. Meg is kell köszönni a díjat, de kikkel kezdjem a sort és kiket hagyjak ki? És egyáltalán mit köszönjek? A létezésemet, vagy a film létezését? Az anyanyelvemen mondjam a beszédet, vagy azon a nyelven, amit a világon a legtöbben beszélnek: kínaiul. Megannyi kérdés. És én egyre sem tudom a választ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!