Vasi bulvár

2016.04.04. 19:23

Bennfentes: tógás csajok és oladi kisdiákok - na, ki a legaranyosabb?

Szombathely – Az Oladi ÁMK-ba látogattunk el a Szent Márton-emlékév új tárlatának megnyitójára, ahol egy hihetetlen átéléssel daloló kisfiút láttunk, és sok aranyos kisdiákot. Tógába öltözött csinos, fiatal lányok fogadták a város vezetőségét - előbbiek azért eléggé izgultak...

Simán Klára

Elegáns megjelenés

A gyermekek dala mindig gyönyörű, és pont most ért ide a tavasz, mindez nagyon meghitt hangulatot varázsolt az Oladi ÁMK-ba – ezt mondta a tárlat megtekintése közben Szabó Gábor, a KLIK projektreferense.

Végre itt az igazi tavasz

Éppen a Szent Márton-kiállítás megnyitásának napján írtak fogalmazást a tavaszról az igazgató, Takács Imréné hetedikes diákjai – jövő héten is ezzel kapcsolatos, kedves meglepetéssel készülnek az oladi iskolások.

Hasonló érdeklődés

Olyan érdeklődéssel figyelték az egyik Szent Mártont ábrázoló képeslapot, hogy első pillantásra egy családnak tűntek ők hárman. Azonban kiderült, hogy ugyan Brendl Gyöngyi gyermeke is ide jár iskolába, de csak Németh Réka Borbála és nagymamája, Kovács Sándorné tartozik egy családba. Ettől függetlenül abszolút összhangban, jól elbeszélgettek a látottakról.

Hihetetlen átéléssel dalolt

Annyira látszott a lelkesedés Bene Nándor 3. a osztályos tanulón (mellette osztálytársa, Ringhoffer Míra), hogy mindenki lelkesen énekelte - ha másként nem, hát magában - a tavaszi, ritmikus dalokat. Volt, aki még a tárlat nézegetése közben is ezt dünnyögte: "rózsa, szegfű, tulipán..."

Hibátlanul szavalta el a verset

Megtanulta kívülről azt a tavaszköszöntő kis versikét Kerti Júlia, 3. osztályos tanuló, amelyet elmondott a Szent Márton-emlékév oladi kiállításának megnyitóján. Gyakorlottságából azonnal kiderült, hogy nem ez az első szereplése. Szülei a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarban játszanak, művészcsaládból származik.

Hibátlanul adta elő a (nem is túl rövid) költeményt, csinos, hímzett ruhácskájában az oladi általános iskola tanulója, aki a Puskás Tivadar polgármester megnyitójában elhangzott kérdésre („Hol született Szent Márton?") azonnal harsogta a választ a többiekkel: Szombathelyen!

Hosszú barátság köti össze őket

Rendszeresen elkíséri Gáspár Ferencné a barátnőjét, Kőszegfalviné Pajor Klárát, a Képeslapgyűjtők Országos Szövetségének elnökét az egyesületi eseményekre. Nagyon büszke rá. Korábban együtt dolgoztak  az egykori tanárképző főiskolán, aztán elsodorta őket az élet, de most újra megtalálták egymást. Nem csak neki „szíve csücske" az ilyen rendezvény, barátnője is kedveli a kulturális eseményeket, így természetes számukra, hogy együtt jöttek Oladra is.

Hatott rá a dallam

Töretlenül csillogó szemmel koordinálta Oladon is az emlékév rendezvényeit Szommer Ildikó, a Szent Márton Programiroda vezetője. Úgy láttuk, hogy őt is elragadta a gyerekdalok ritmusa, picit dobolta is a taktust a lábával.

Csinosak voltak, viszont izgultak

A római kort idéző jelmezben fogadták a fiatalok az Oladi ÁMK-ba érkező vendégeket. Geröly Boglárka, Szalai Júlia, Rábavölgyi Boglárka, Horváth Evelin és Kutasi Zsófia szerint izgalmas a város meghatározó személyiségeit irányítani, útba igazítani őket. Állítólag kicsit izgultak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!