Vasi bulvár

2015.10.06. 13:02

A közelben járt Arnold Schwarzenegger

Több forrás is megerősítette, majd a világsztár fb-oldalán is megjelent, hogy szülőfalujában, a magyar határtól nem messze eső osztrák településen járt Arnold Schwarzenegger.

 

Fotó: Facebook

Thalban járt Arnold Schwarzenegger kedd kora délután – jelezték kollégáinknak a múzeummá alakított szülőházából. Tudósítónk azonban már nem érte utol a sztárt. Facebook-oldalára azonban feltett egy fotómontázst, amely mai látogatásának képeit mutatja. Azt írja: „Mindig fantasztikus dolog hazajönni. Szülőházam most már múzeum, de az emlékeim itt maradtak – az asztal, ahol apámmal sakkoztam, ahol a testvéremmel írtam a házifeladatot anyám vigyázó szeme előtt, ahol családként étkeztünk; a lavórokat, amelyben mosdottunk (én voltam mindig az utolsó – a víz kissé koszos volt már); az első súlyzóimat. Néhány barátommal is találkoztam. Remek nap volt. A tanulság? Mindig maradj éhes, de ne feledd, hol etted meg az első vacsorád.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!