Vasi bulvár

2015.09.21. 12:38

Bennfentes - Savaria Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenye, Gazdasági csúcstalálkozó

A Bennfentes stábja több helyszínen is járt a hétvégén.

Kovács Ágnes

Kíváncsi várakozással

KÜLÖNLEGES - A legnagyobb attrakció a Savaria Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenye volt, amelyen Kokas Katalin hegedűművész is fellépett. A közönség kíváncsian várta a művésznőt. Így volt ezzel dr. Fodor Erzsébet főorvosasszony és kísérője, dr. Czakó Kálmán nyugalmazott egyetemi docens is.

Akadályok nélkül jöhet

SZOMSZÉDSÁG - Felsőpulyáról jár évek óta koncertre Roswita Knieszseifert, aki nagyra értékeli, hogy a koncertterem kerekesszékes férje számára is könnyen megközelíthető a kényelmes lifttel.

Szülői büszkeséggel

EXKLUZÍV - Igazán szerencsések vagyunk, hiszen a szimfonikusok vezető karmestere, Madaras Gergely szülei nem gyakran szerepelnek a médiában. Örömmel mutatjuk meg olvasóinknak, hogy velünk kivételt tettek. A karnagy úr még civilben fogadta édesapját, Madaras Gézát és édesanyját, Kiss Liliant.

A vállalkozások jövője

KIHÍVÁS - Természetesen ott voltunk a Nyugat-magyarországi Egyetemen megtartott gazdasági csúcstalálkozón is, amely a kis- és középvállalkozások vezetőit hívta egy asztalhoz. A többórás beszélgetésen a régió gazdasági helyzetéről, az új beruházásokról és a közeljövő kihívásairól is szó esett. Képünkön Kázmér Judit, a PLT stratégiai ügyvezető igazgatója és Mehlhoffer Tamás, a Vas Népe szerkesztőségi menedzsere-digitális főszerkesztője beszélget.

A régió cégvezetőivel találkoztak

SIKER - Lapunk nemrég beszámolt a rendezvényről, amelyet azért hívtak életre, hogy tájékozódjanak a régió vállalkozásainak jövőjéről. A tanácskozáson részt vettek a vállalatok vezetői is. Az érdeklődők a felállított standokon ismerkedhettek meg a cégek termékeivel. A Pannon Lapok Társasága lapigazgató-főszerkesztői a standoknál beszélgettek. Képünkön Barták Péter, Virrasztó Zsolt és Elekes András.

Az első útja hozzánk vezetett

UTAZÁS - A hangverseny előtt találkoztunk a Mátyás házaspárral. Legutóbb egy tavaszi koncert előtt mesélték, hogy Amerikába repülnek. Prof. dr. Mátyás Csaba akadémikus azt mondta, hazaérkezése óta ez az első útja, és éppen Beethovent játszanak. Az erdőmérnök-ökológus feleségével, Rosemarie-vel érkezett. Kokas Katalin művésznő játékára nagyon kíváncsiak voltak mindketten.

Tízmillió közös perc

EGYÜTT - Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nemcsak a színpadon, de a magánéletben is társak. A hegedűművész-házaspárt a Beethoven-versenymű után örökítettük meg. Szép napot ünnepeltek városunkban, hiszen most érkeztek szerelmük tízmilliomodik percéhez.

A süket mester zsenije

VERSENYMŰ - A Bennfentes is ott volt a szimfonikusok évadnyitó hangversenyén. A közönség soraiban rengeteg volt a fiatal. Sokan jöttek el a Művészeti Szakközépiskola növendékei közül. A legnagyobb várakozás a hegedűversenyt övezte. Tóth Henriett és Zolnay Fanni is emiatt érkezett.

Tapasztalt vezetők

CSÚCSTALÁLKOZÓ - A vállalkozások vezetői közül felszólalt Kiss Katalin, egy Kft. ügyvezetője, aki egy vaskeresztesi üzem beruházásairól is beszélt.

Kíváncsi a kollégákra

SZABADNAP - Csodálkozva láttuk, hogy Baldauf Veronika a koncert előtti percekben nyugodtan beszélget Horváth Lászlóval, a Bartók Béla Zeneiskola gitártanárával. A szimfonikusok oboaművésze ezen az estén nem volt szolgálatban, a kollégákat azonban ilyenkor is meghallgatja. Veronika legközelebb a Vásáry Tamás dirigálta koncerten lép színpadra a Zene Világnapján, október elsején, este hét órakor.

A koncert legyen ünnep

ÉLMÉNY - Koltai Zsófia zenetanár, így fontosnak tartja a kicsik zenei nevelését. Zsófi szerint nem akkor kezdődik a tanulás, amikor a gyerekek már hangszerrel a kézben tanulgatják a kottaolvasás szabályait. A kétgyerekes anyuka úgy véli, Nórinak és Adélnak a koncert élményével is meg kell ismerkednie. Így tanulják meg, milyen szép, ha egy nagy zenekarban ennyi ember egy célért megy fel a színpadra.

A világ legtermészetesebb módján

PRÓBA - A múlt héten több zenekari próbára is belestünk. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan készülnek a szimfonikusok az ismert és rendkívül tehetséges hegedűművésszel. Kokas Katalin nem szereti, ha művésznőként említik, megkért, inkább a keresztnevén szólítsam, és nem kifogásolta, hogy a legnagyobb összpontosítás közben is fényképeztük. A szünetben Madaras Gergellyel, a zenekar vezető karmesterével beszélgetett, nem csak a művek, de családi ügyek is szóba kerültek.

A zene kikapcsol és pihentet is

IFJÚSÁG - Mindig öröm, ha egy komolyzenei koncerten fiatalok ülnek a nézőtéren. Igaz, hogy Mihályfi Márk és Baráth Simon zenész növendékek, mégsem törvényszerű, hogy péntek este hangversennyel lazítsanak. Márk trombitás, Simon ütős, és azt mondták, nem hagynák ki a koncertet.

Több bérletük is van

RAJONGÓK - Jó barátnők és szívesen járnak együtt kulturális programokra. Bugledits Lőrincné és Beke Károlyné évek óta több bérletet is vált, így a zeneirodalom javát jól ismerik. A szünetben szívesen beszélgetnek, hiszen a munkás hétköznapokon néha csak telefonon tudnak szót váltani.

A vastapsért jutalom járt a nézőknek

DUÓK - A koncert közönsége szűnni nem akaró vastapssal ünnepelte a zenekart és Kokas Katalin szólistát. Lapunk is megírta egy korábbi ajánlóban, hogy ha nagyon tapsolnak a nézők, előfordulhat, hogy színpadra lép a művész férje, Kelemen Barnabás is. A hegedűművész-házaspár rengeteget koncertezik, ebben az évben sincs ez másképp. Bartók halálának hetvenedik évfordulójára emlékezve a mester duóiból játszottak néhány darabot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!