Vasi bulvár

2015.09.04. 08:42

Újabb nagy dobás – Videóval hódít a szombathelyi bűvész, Nagy Jonathan

A gyorséttermi reklám után újabb nagy dobással jelentkezik Nagy Jonathan bűvész. Ezúttal az egyik internetes tehetségkutatóra nevezett a Bűvész egy napja című videójával.

Cseszkó Tamás

– Poénnak indult, aztán úgy döntöttünk, tényleg megcsináljuk a videót. Az a cél, hogy ezzel egy másik nézői réteghez is eljussunk – tudtuk meg a bűvésztől, aki azt is elárulta, hogy a látvány kedvéért még néhány videotrükköt is használtak. – Mindig nagy öröm, amikor nevettethetünk, szórakoztathatunk. A mostani kisfilm egy napomat dolgozza fel, úgy, hogy a történteket csupán álmodom – mutatta be a videót Joni, hozzátéve, hogy vannak valós életrajzi elemek is. Az elégetett pirítós láttán például bevallotta, főzni tényleg nem tud. Nagy Jonathan egyébként hatodik éve szórakoztatja a közönségét trükkökkel, illúziókkal, de már óvodában is nagy örömöt okozott neki, amikor társainak elővarázsolt egy-egy tízforintost.

– Akkor még elárultam a trükköket, de rájöttem, hogy még vagányabb vagyok, ha magamban tartom a titkokat – tudtuk meg. Azt mondta, furcsa visszanézni az első fellépésekről készült videókat. – Már akkor is lebegtettem asztalt, és be kell valljam, katasztrofális voltam. Rengeteget fejlődtem, megtanultam, hogyan kezeljem az embereket. A bűvészkedés egyébként hobbinak indult, és egy idő után valahogy egyre több helyre hívtak, nem volt megállás – árulta el a szombathelyi fiú, aki hetente számos születésnapon, falunapon, céges rendezvényen és bálon szórakoztatja a nagyérdeműt. Jonathantól azt is megtudtuk, hogy már általános iskolás korában szeretett volna illúziókat tanulni, ezét az interneten keresett nagy bűvészeket. Így találkozott Holcz Gáborral, aki először el sem akarta vállalni. – Sokszor telefonáltam neki, elmentem a fellépéseire, amire végre kötélnek állt, így kezdődött a pályafutásom, ő vezetett be a szakma rejtelmeibe. A nagyközönség elé Vépen, egy Mikulásünnepségen léptem először.

Nagy Jonathan segédje, Nagy Bernadett, aki egyúttal az életben is a párja. – Bár a hétköznapjainkat sokszor megnehezíti, hogy együtt dolgozunk, harmonikus a kapcsolatunk. Jól tudunk működni az életben és a színpadon is – tudtuk meg a tehetségektől.

A videó már látható a youtube-on, és a bűvészpáros ősztől az egyik helyi kereskedelmi csatorna tehetségkutatójában is feltűnik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!