Vasi foci

2009.12.08. 14:34

Az utánpótlás-válogatott játékosa: magyarul beszélt a megvesztegető

Présinger Ádám és Somodi Bence utánpótlás-válogatott labdarúgók a magyar szövetségben tartott keddi meghallgatáson megerősítették, hogy megpróbálták megvesztegetni őket a 2008. október 15-én 4-1-re elveszített, szlovákok elleni Alpok-Adria Kupa-mérkőzés előtt. Pintér Ádám nem jelent meg a meghallgatáson

MTI

Elsőként, 13 órától Présinger számolt be a történtekről az MLSZ megbízásából a meghallgatást egy személyben végző Retteghy Istvánnak. Miután végzett, a sajtó képviselőinek megerősítette: megkeresték, hogy az ominózus találkozót veszítse el a magyar csapat. Annyit árult el még a történtekről, hogy magyarul próbálták megvesztegetni, de azt nem közölte, mennyi pénzt ajánlottak neki.

Miután Somodi Bence is végzett, ügyvédje, Dányi Szilárd nyilatkozott:
- Személyes megítélésem szerint felesleges ez a meghallgatás, mert sportszakmai szabályok szerint lejárt az egyéves elévülési idő. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy Bence már akkor jelezte a megkeresést, amikor az megtörtént. Az ügy részleteiről viszont mást nem kívánunk mondani.
 Dányi hozzátette, tudomása szerint még nem indult meg a nyomozás az MLSZ feljelentése kapcsán.
 
A diósgyőri játékos kérdésre válaszolva annyit mondott, hogy nem érezte magát kellemetlenül, mert tiszta a lelkiismerete.
 
A meghallgatáson nem jelent meg Pintér Ádám, mivel üzenete szerint nem tudott az eseményről.

A Szigetszentmiklós ügyvezetője, Potoczki Tamás számolt be utolsóként egy másik mérkőzés kapcsán megvesztegetési kísérletről, de ő elkerülte a sajtó képviselőit a meghallgatás után.
 
- Az MLSZ múlt keddi feljelentése kapcsán pénteken feljelentés-kiegészítést kért a Nemzeti Nyomozó Iroda - mondta Helmeczy László, az MLSZ alelnöke. - A mostani meghallgatással ennek tesz eleget az MLSZ, ugyanis az elmondottakról készült jegyzőkönyvet futárral azonnal megküldjük a Nemzeti Nyomozó Iroda illetékeseinek, akik ezután rendelhetik el a nyomozás megindítását. Hozzátette, nevek nem hangzottak el a nap folyamán, mert az a játékosokra nézve jogi következményekkel járt volna.
 
Helmeczy az MTI kérdésére úgy válaszolt, hogy korábban Somodi írásban nem jelezte a megvesztegetési kísérletet, s erről az MLSZ elnökségének tagjait sem tájékoztatta, így a szervezethez nem jutott el a bundázás kísérlete.

- Hasznos volt a mai nap. Volt, aki részleges és volt, aki teljes nyilatkozatot tett. De a nyomozás nem az MLSZ feladata, ezért az információkat továbbítjuk a megfelelő hatóságnak. Pintér nem jött el, de ez nem probléma, hiszen ez nem fegyelmi eljárás, csak egy meghallgatás volt, nem is idézést kapott, hanem csak meghívást  - mondta Helmeczy.

Az MLSZ múlt kedden tett büntető feljelentést ismeretlen tettesek ellen. A Nemzeti Sport hétfőn közölte két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám nyilatkozatát, akik elismerték, hogy megpróbálták őket megvesztegetni válogatott összecsapások előtt. Eszerint Somodit a 2008. október 15-ei, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozót megelőzően, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-ei, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek. A lap szerdai számában szólalt meg Présinger Ádám, aki arról beszélt, hogy őt is megkeresték a szlovákok elleni Alpok-Adria-Kupa-találkozó előtt, de társaihoz hasonlóan elutasította az ajánlatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!