Vasi foci

2010.01.05. 14:27

Olasz bajnokság: Beckham ismét Milánóban, Toni Rómában

Szerdán rendezik az olasz labdarúgó-bajnokság 18. - egyben első 2010-es - fordulóját, melyen a Beckhammel megerősödött Milan a Genoát fogadja, míg az AS Roma a Bayern Münchentől kölcsönbe érkező Tonival a soraiban rohamozza a Cagliari kapuját.

MTI

A harmadik helyet elfoglaló Juventus örülhetett talán a legjobban a Serie A csapatai közül a két és félhetes téli szünetnek, mivel az azt megelőző öt mérkőzéséből négyet elveszített, s kiesett a Bajnokok Ligájából.

Decemberben a helyi média gyakran cikkezett Ciro Ferrara edző menesztéséről, a vezetés azonban másként döntött, még a december 20-i, a tabellán 19. Catania elleni vesztes találkozót követően is megerősítette pozíciójában a fiatal szakembert, aki azonban sokat valószínűleg már nem hibázhat.

A Juvénak a szünet ugyan jól jött, ám az utóbbi időben kilátástalanul gyenge játékot produkáló csapat és Ferrara vélhetően szívesebben vette volna, ha két könnyebb meccs vár rá az év elején. A tavaly visszajutott, ősszel azonban meglepően jól szereplő Parma elleni összecsapást követően ugyanis vasárnap az AC Milannal játszik rangadót az együttes, és az olasz újságok úgy vélik, amennyiben ezen a két meccsen sem sikerül előrelépni, a trénernek nem lesz több esélye.

A forduló "személyes" érdekességét David Beckham adja, aki a Genoa ellen először játszhat majd ebben a szezonban a táblázaton második Milan színeiben. A Los Angeles Galaxy angol sztárja a tavalyi évhez hasonlóan kölcsönbe érkezett a piros-feketékhez, akiknél a szezon végéig marad.
 
Akad a Serie A-nak egy másik nagy visszatérője is Luca Toni személyében: a világbajnok olasz csatárt - ugyancsak kölcsönjátékosként - decemberben igazolta le az AS Roma a Bayern Münchentől, s valószínűleg szerepet is kap majd a fővárosiaknál a Cagliari otthonában vívandó meccsen.
 
A listavezető Internazionale a Chievóval ebédidőben találkozik, soraiban már azzal a Goran Pandevvel, akit az Afrika Kupára elutazott Samuel Eto"o helyettesítésére szerződtetett a bajnokcsapat.

Serie A, 18. forduló:

szerda:

Chievo-Internazionale 12:30 ó

Atalanta-Napoli 15

Sampdoria-Palermo 15

SS Lazio-Livorno 15

Siena-Fiorentina 15

FC Parma-Juventus 15

Bari-Udinese 15

Catania-Bologna 15

Cagliari-AS Roma 15

AC Milan-Genoa 20:45

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!