Vasi foci

2010.01.14. 08:30

Várakozáson felüli őszt produkált a Nemesbőd

Bár a szezon előtt kilenc játékos is távozott a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati-csoportjában szereplő Nemesbőd együttesétől, a csapat mégis az előkelő negyedik helyen zárta az őszi szezont.

Pum András

Nem volt könnyű helyzetben a 2009/2010-es bajnoki szezon előtt a nemesbődiek trénere, Gálos Dezső. Az edzőnek ugyanis azzal kellett szembesülnie, hogy a tavalyi csapatból kilenc játékos is búcsút intett, ennek ellenére egy rossz szó sem érheti a csapat őszi produktumát. A negyedik hely ugyanis több mint biztató.

- Bizony nem volt egyszerű feladatunk, hiszen kilenc játékost kellett volna pótolnunk - jelezte Gálos Dezső. - Egy-két régi, nemesbődi futballista ugyan visszatért hozzánk, de igazából csak fiatalokkal tudtuk "feltölteni" a keretünket. Emiatt nem is voltak vérmes reményeink a szezon előtt - ezért is kellemes meglepetés a várakozáson felüli negyedik helyezés. Ráadásul szezon közben sérülések is sújtották a csapatot: Tóth, Péntek, Hujber, Udvardi és Hende is kidőlt a sorból. Hogyan oldottuk meg a nehézségeket? Egységben volt az erőnk. A pályán és a pályán kívül is remek közösséget alkottak a fiúk. Emellett pesze az is kellett, hogy megszilárdítottuk védekezésünket, a Vasasszonyfa után mi kaptuk a legkevesebb gólt - mindössze 14 alkalommal zörrent a hálónk.

- Akadt szerencsés meccsünk is, a Cák ellen a 89.percben egyenlítettünk, így lett 2:2 a végeredmény. Ugyanakkor Vasasszonyfán nem fogta a kezünket Fortuna, szűk kerettel tudtunk kiállni, ráadásul 0:1-nél hatalmas helyzetet puskáztunk el - a végén 4:1-re kikaptunk. De ha ez nem lenne elég, még két sérülést is összeszedtünk a derbin. Még egy negatívum jut eszembe az őszről, igaz erről nem tehetünk közvetlenül: 4:3-ra megvertük az acsádiakat, akik roppant nehezen viselték a vereséget, túlpörögtek, paprikás hangulatban ért véget a mérkőzés. Leggyakrabban egyébként a Németh L. - Udvardi Sz., Varga N., Péntek Á, Varga A. - Hantó A., Tóth A., Inzsöl T., Kiss Zs. - Szerdahelyi E., Pap I. összeállítású tizenegy szerepelt. Valamennyi játékosommal elégedett voltam, de külön kiemelném két fiatal labdarúgónk, Molnár Martin és Kiss Martin teljesítményét. A csapattal kapcsolatban még egy észrevétel: jó lenne ha a különböző irányú "elfoglaltságok" után a mérkőzésre valamennyien megfelelő állapotban érkeznének meg. Szerintem mindenki tudja, mire is gondolok.

- Szeretnénk tavasszal is folytatni jó szereplésünket, de a feljutás például nincs kitűzve célként. Megyünk előre, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég - zárta szavait Gálos Dezső.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!