Vasi foci

2010.04.27. 09:04

Futballakadémiák: Illéstől Puskásig

A magyar labdarúgás felemelkedésének zálogai lehetnek a futballakadémiák. Az MTI nyomán hat intézményt (köztük az Illés Akadémiát) mutatunk be.

MTI

A magyar labdarúgás gyors és látványos felemelkedésének zálogai lehetnek a futballakadémiák Orbán Viktor, a kormányfői poszt várományosa, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szerint. Az MTI összeállításában az öt legjelentősebb hazai utánpótlás-nevelő intézmény mellett a hamarosan induló debreceni akadémiát mutatja be.

Orbán szerint matematikailag is javulásnak kell bekövetkeznie: évente 80 játékos kerül ki az akadémiákról, ráadásul olyanok, akiknek az életét négy-öt éve a futball teszi ki. Ez tíz év alatt 800 labdarúgót jelent, akik alapvető változást hozhatnak az NB I és az NB II színvonalában - erről a hagyományos Puskás-Suzuki Kupa utánpótlástorna sajtótájékoztatóján beszélt Orbán Viktor.

Az MTI által felkeresett akadémiákon ugyanakkor nem csak és nem elsősorban a minél jobb labdarúgók képzését tűzték ki célul az intézmények szakmai vezetői. Szinte mindenütt kiemelték, hogy olyan fiatalokat szeretnének nevelni, akik az élet más területén is megállják a helyüket, ezért külön hangsúlyt kap a nyelvi képzés. Az ősztől induló debreceni akadémián például cél, hogy akiből nem lesz profi futballista, a Debreceni Egyetem más képzésein folytathassa később tanulmányait.

Az úttörő Sándor Károly Akadémia kivételével nem azt tartják szem előtt a vezetők, hogy a fiatal futballisták külföldre szerződjenek, az agárdi intézmény kivételével nincs is ezen a téren kapcsolatuk külföldi klubbal. Általában az adott élvonalbeli együttes utánpótlásának biztosítására jött létre az akadémia.
 
Magyarországon jelenleg a megvizsgált hat mellett további több tíz akadémia működik, köztük a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia, a budapesti Szent István Futball Akadémia vagy éppen a Budakeszi Labdarúgó Akadémia. Ezek azonban nem ápolnak olyan szoros kapcsolatot egyetlen profi klubbal sem, mint az említett hat intézmény, s többségük nem bentlakásos.

Tények, adatok

Az öt legjelentősebbnek tekinthető hazai futballakadémiában jelenleg 350-370 fiatal nevelkedik.

Ez a szám hamarosan megközelítheti az 500-at, mivel a győri Fehér Miklós Labdarúgó Kollégium és a kispesti Magyar Futball Akadémia is létszámbővítést tervez, s ősztől elindul a munka a debreceni intézményben is.

A jelentősebb hazai futballakadémiák számokban:

    Debreceni Labdarúgó Akadémia:
alapítás: 2009 (működés kezdete 2010 szeptember)
helyszín: Pallag (Debrecen)
együttműködő iskola: Balásházy János Gyakorló Szakközépiskola
kapcsolat magyar klubbal: DVSC-TEVA
kapcsolat külföldi klubbal: -
szakmai vezető: -
létszám: szeptembertől 32
éves költségvetés: nincs adat

    Fehér Miklós Labdarúgó Kollégium:
alapítás: 2007
helyszín: Győr
együttműködő iskola: saját gimnázium
kapcsolat magyar klubbal: Győri ETO FC
kapcsolat külföldi klubbal: -
szakmai vezető: Both József
létszám: jelenleg 70-80, később 150 fő
éves költségvetés: nincs adat

    Illés Labdarúgó Akadémia:
alapítás: 2007
helyszín: Szombathely
együttműködő iskola: Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium
kapcsolat magyar klubbal: Szombathelyi Haladás
kapcsolat külföldi klubbal: -
szakmai vezető: Simon Attila
létszám: 72 fő
éves költségvetés: nincs adat

    Magyar Futball Akadémia:
alapítás: 2007
helyszín: Bozsik Stadion
együttműködő iskola: Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola
kapcsolat magyar klubbal: Budapest Honvéd
kapcsolat külföldi klubbal: -
szakmai vezető: Szalai László
létszám: jelenleg 75, szeptembertől 100 fő
éves költségvetés: 60-100 millió forint

    Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia:
alapítás: 2007 (működés kezdete 2008)
helyszín: Felcsút
együttműködő iskola: Endresz György Általános Iskola (Felcsút) és Premontrei Szakközépiskola és Szakiskola (Zsámbék), valamint Premontrei Szent Norbert Gimnázium (Gödöllő)
kapcsolat magyar klubbal: Videoton FC
kapcsolat külföldi klubbal: -
szakmai vezető: Mezey György
létszám: 90-100 fő
éves költségvetés: 300 millió forint

    Sándor Károly Labdarúgó Akadémia:
alapítás: 2001
helyszín: Agárd
együttműködő iskola: Chernel István Gimnázium
kapcsolat magyar klubbal: MTK Budapest
kapcsolat külföldi klubbal: FC Liverpool
szakmai vezető: Tamási Zsolt
létszám: 43 fő
éves költségvetés: 130 millió forint

OLDALTÖRÉS: Illés Akadémia: a Haladás szolgálatában

Illés Akadémia: a Haladás szolgálatában

Illés Akadémia: a Haladás szolgálatában

Illés Akadémia: a Haladás szolgálatában

A 2007-ben alapított szombathelyi Illés Labdarúgó Akadémián jelenleg öt korcsoportban 72 tehetséges futballistát nevelnek, a létesítmény elsődleges célja pedig minél több fiatal játékost adni az élvonalbeli Haladás csapatának.

Az intézmény alapját az 1996 decemberében alakult Lurkó Utánpótlás FC adta, amely később beépült az Illés Akadémia rendszerébe, de továbbra is önálló utánpótlás-nevelő bázisként működik. Ez az egyesület már óvodás kortól, szakszerű edzői vezetés mellett foglalkozik a futballozni szerető gyerekekkel.

Tóth Miklós, az Illés Akadémia klubigazgatója az MTI-nek elmondta, a létesítmény bentlakásos, ehhez a helyszínt a Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium biztosítja. Hozzátette, hogy itt az akadémia diákjai nincsenek elkülönítve a többi tanulótól, így nem egy hermetikusan zárt közösségben nevelkednek, sportolnak és tanulnak, hanem a szakközépiskolába járó fiatalokkal együtt.

"Ami a felszereltséget illeti, Vas megye első műfüves futballpályája itt épült fel, ennek mérete 105x68 méter, s ezen kívül van még egy 72x36 méteres műfüves küzdőterünk is" - mondta Tóth. "Füves pályából rendelkezünk két 105x68 méteressel, egy 60x50 méteressel, valamint egy 20x50-essel, amelyet leginkább a bemelegítő tréningekhez és a kapusedzésekhez használunk."

A klubigazgató tájékoztatása szerint a füves pályák mindegyike automata öntözőrendszerrel van ellátva, és az összes játéktér villanyvilágítással felszerelt. A tervek szerint még két teljes méretű, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabványának megfelelő füves, valamint egy 36x72 méteres műfüves pálya is megépül majd az akadémia területén.

"A kollégiumi szobák mindegyike légkondicionált, internet-hozzáféréssel, televízióval, hűtővel és mikrohullámú sütővel felszerelt" - tájékozatott Tóth Miklós. "Az iskola tornatermét mi is használhatjuk, és van egy külön edzőterem a futballisták számára. A terveink között szerepel, sőt már folyamatban van a szauna megépítése, ezen kívül van három jadeköves masszázságyunk, s összesen hat öltözőnk. A melegvizet 48 négyzetméter napelem segítségével állítjuk elő, a gázbojlerek használata ugyanis nagyon magas költséggel járna."
 
Az Illés Akadémia diákjai alapfokú szakedzői képzésben részesülnek, német és angol nyelvet tanulnak, valamint informatikai oktatáson is részt vehetnek.

Az intézmény alapítói, egyben igazgatói Illés Béla és Halmai Gábor korábbi válogatott labdarúgók, a diákokkal pedig korcsoportonként két edző foglalkozik. Emellett két kapusedzővel és egy erőnléti trénerrel dolgoznak Szombathelyen.

 "A létesítmény szakmai munkáját az Illés Sportalapítvány finanszírozza, a cél pedig egyértelmű és világos: a Szombathelyi Haladás számára kinevelni olyan játékosokat, akik nemcsak futballistaként, de emberként is megállják a helyüket Magyarországon és a nagyvilágban" - fogalmazott Tóth. "A legtehetségesebbek természetesen külföldre szerződhetnek, de én azt gondolom, bizonyos mennyiségű NB I-es mérkőzést le kell játszania egy fiatal labdarúgónak ahhoz, hogy egy idegen országban megállja a helyét és ott rendszeresen lehetőséghez jusson. A mi feladatunk egyéniségeket kinevelni, s ennek segítségével a magyar futballnak lesz szélesebb bázisa."
 
A klubigazgató elmondta, az Illés Akadémia csak a Haladással áll szerződésben, mert a legfontosabb célja a szombathelyi és a magyarországi labdarúgás fejlesztése. A külföldi egyesületekkel egyelőre még szoros kapcsolatot nem építettek ki, ugyanakkor folyamatosan keresik a lehetőségeket, és meglehetősen sok nemzetközi mérkőzést játszanak. 

"Az UEFA létrehozta a Bajnokok Ligája mintájára az úgynevezett Junior Ligát, amelyben nyolc utánpótlás-egyesület érdekelt" - mondta Tóth. "Itt rendszeresen találkozunk osztrák, szlovén és horvát csapatokkal, egyik legnagyobb sikerünk, hogy 4-1-re vertük azt a Dinamo Zagrebet, amely jelenleg talán a legerősebb európai utánpótlás-bázissal rendelkezik."

Az akadémia megalapításának költségével és az éves működési összeggel kapcsolatban a klubigazgató nem tudott felvilágosítással szolgálni, ugyanakkor azt hozzátette, hogy elsősorban nem pénzben mérhető a létesítmény értéke, illetve a befektetett összeg megtérülése. Ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy a költségek többféleképpen is megtérülnek, függetlenül attól, hogy egy, az akadémián nevelkedett futballista külföldön vagy Magyarországon folytatja-e a pályafutását.

Illés Béla, az intézmény alapítója és igazgatója a létesítmény legfrissebb kiadványában elsősorban a színvonalas szakmai munka miatt tanácsolja azt, hogy a fiatal labdarúgók jelentkezzenek az Illés Akadémiába.

"Megnyugtató, hogy az elején sikerült olyan szakmai stábot kialakítani, amelynek tagjai elhivatottságból végzik a teendőiket, és száz százalékban megbízhatunk bennük" - fogalmazott Illés. "Emellett az akadémia egyediségét emelném ki. Itt a gyerekek nincsenek elzárva a külvilágtól, nem csak a játékostársaikkal élik az életüket, s naponta érik őket egyéb impulzusok is."

OLDALTÖRÉS: Debreceni Labdarúgó Akadémia: indulás szeptemberben

Debreceni Labdarúgó Akadémia: indulás szeptemberben

Debreceni Labdarúgó Akadémia: indulás szeptemberben

Debreceni Labdarúgó Akadémia: indulás szeptemberben

Debrecenben hosszú ideje sikeresen működik az olasz focisuli, idén szeptembertől pedig megkezdi működését a Debreceni Labdarúgó Akadémia is, amely 12 éves kortól foglalkozik majd a gyerekekkel.

Az alakuló intézménybe február 19-ig lehetett jelentkezni. Bartha Csaba, a DVSC sportigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy 80-90 fiatal próbált bekerülni, s közülük 32 nyert felvételt.
 
Az utánpótlásképző sportkomplexum a DVSC, a város és a Debreceni Egyetem (DE) közös vállalkozásában, a Debrecenhez tartozó Pallagon működik majd az egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája mellett. A diákok ebbe az iskolába járnak, és hatosztályos gimnáziumi képzéses rendszerben tanulnak majd, speciális sporttagozatos osztályban, melynek órarendjét az edzések időpontjához igazítják. A iskolai képzés során nagy hangsúlyt fektetnek az angol és német nyelv oktatására, és szintén cél, hogy akiből nem lesz profi futballista, az az egyetem más képzésein folytathassa később tanulmányait.
 
A gyerekeket az iskola kollégiumában szállásolják el, ahol őszre befejezik az induláshoz szükséges felújításokat, kollégiumi és sportcélú fejlesztéseket.  A tervek szerint végleges formájában az akadémián kilenc füves, és egy műfüves borítású nagypálya lesz, ezenkívül még három kisebb műfüves edzőpálya is készül. Ezekből az őszi rajtra az iskola mellett már meglévő nagypályát újítják fel teljesen, s egy kisebb műfüves pályát is kialakítanak.

A későbbiekben a komplexum része lesz majd egy orvosi központ, egy öltözőket és irodaházat is magában foglaló épületegyüttes, s ezzel - a tervek szerint - Magyarország legkorszerűbb sportcentruma áll majd a debreceni utánpótlás rendelkezésére.

Az akadémiában a DVSC, a Debreceni Egyetem és az önkormányzat egyenlő arányban lesz tulajdonos. A beruházás költségei mintegy 800 millió forintra rúgnak. Ebből az összegből az önkormányzat 400 milliót vállalt magára, a fennmaradó részt a futballklub állja.

Az olasz focisulival, melynek növendékei között volt többek között Dzsudzsák Balázs, Tőzsér Dániel, Máté Péter és Varga József, nincsen kapcsolata az akadémiának, de mint azt Bartha elmondta, céljuk, hogy a legtehetségesebb fiatalok náluk, a DVSC-ben nevelkedjenek.

Az akadémia működtetéséért a gazdasági, míg a szakmai munkáért - így az edzők kiválasztásáért is - a szakmai igazgató felel majd a Debreceni Futball Akadémián, melynél nem titkolják, hogy a már működő, hasonló intézményeknél látott hasznos, eredményes módszereket szeretnék átvenni, mint ahogy a későbbiekben külföldi kapcsolatokat is kívánnak építeni.

OLDALTÖRÉS: Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia: négyen már a Videoton felnőtt keretében

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia: négyen már a Videoton felnőtt keretében

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia: négyen már a Videoton felnőtt keretében

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia: négyen már a Videoton felnőtt keretében

A három éve alapított, de valójában 2008 óta működő felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiában jelenleg 90-100 - általános és középiskolás - diákot oktatnak, akik teljes ellátásban részesülnek.

Az Orbán Viktor Fidesz-elnök által alapított bentlakásos intézményben minden szoba számítógéppel és internet-hozzáféréssel van felszerelve, s a tanulók nyelvoktatásban is részesülnek, valamint részt vehetnek többek között zene-, tánc-, és autóvezetői tanfolyamokon is.

Mezey György, az akadémia szakmai vezetője az MTI-nek elmondta, hogy egy nagyméretű, valamint négy kisebb méretű műfüves pályával rendelkeznek, s szintén műfű borítja a különböző edzésekhez szükséges segédeszközökkel ellátott gyakorló-, és a 80x20 méteres tesztpályát.
 
"Ezeken kívül négy teljes méretű füves pályánk van, igaz, ezek közül az egyiket még nem használjuk" - mondta Mezey. "A későbbiekben lesz még négy füves és egy műfüves küzdőtér, valamint rendelkezünk egy speciális futópályával, amelyet a különböző erőnléti tréningeknél alkalmazunk. Ez egy 2,5 méter széles, 900 méter hosszú futósáv."

Az élvonalbeli Videoton FC vezetőedzője hozzátette, hogy a futballistáknak egy erősítőcsarnok is rendelkezésükre áll, s a létesítményben egy orvosi labor szintén helyet kapott, amely 8-10, élettani folyamatokat vizsgáló géppel van felszerelve.

"Úgy gondolom, hogy az intézménybe fektetett pénz megtérülését nem lehet konkrét összeggel jellemezni, s a fiatal labdarúgók kulturált nevelése legalább akkora érték, mint például egy külföldi szerződés" - fogalmazott Mezey. "Véleményem szerint ez az akadémia azt bizonyítja, hogy Magyarországon is lehet felszabadult, jó hangulatú szellemiséget létrehozni egy futballcsapatnál, ez pedig anyagiakban mérhetetlen."

A szakmai vezető szerint a gazdasági megtérülés mindemellett több módon is jelentkezhet: a tehetséges fiatalok - amint elérik a megfelelő felkészültségi szintet - csatlakoznak az NB I-es Videoton keretéhez, ezzel hozzájárulnak a klub hazai és nemzetközi jó szerepléséhez. Ugyanakkor a játékosok el is szerződhetnek - akár külföldre is -, de a Puskás Akadémia vezetői ezt másodlagos célnak tekintik.

"Az intézmény célja kifejezetten az, hogy minél több jól nevelt, megfelelően képzett futballistát adjon a magyar labdarúgásnak" - mondta Mezey. "A Videotonon kívül csak alacsonyabb osztályokban szereplő egyesületekkel állunk szerződésben, több mint 30 partnercsapatunk van. Ezek a tehetséges gyerekek felfedezésében is közreműködnek, azaz értesítik az intézményt, ha ügyes fiatalra akadnak a környezetükben. Természetesen az akadémia ilyen esetekben nevelési költséget fizet a kluboknak."

A korábbi szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy véleménye szerint 16-17 évesen nem érdemes kiengedni a diákokat külföldre, mert ott nagy valószínűség szerint kevesebb játéklehetőséghez jutnak, s "egynek tekintik őket a sok közül", kevesebbet foglalkoznak velük, így a fejlődésük is akadályokba ütközik.

Az eredményekkel kapcsolatban Mezey György beszámolt arról, hogy a korosztályos csapataik közül mindegyik az élmezőnyben küzd, de meglehetősen nagy a versengés a többi akadémia együtteseivel. A felcsúti létesítmény 10 korosztályos válogatott játékost, valamint négy olimpiai válogatott futballistát nevelt ki eddig. Négy labdarúgó már tagja az NB I-es Videoton keretének, s közülük egy már be is mutatkozhatott a felnőttek között, a Ligakupa-küzdelmek során.

"Ha a székesfehérvári klub keretének 40 százaléka a Puskás Akadémián végzett fiatal lesz, akkor hatalmas eredményt érünk el" - fogalmazott a szakmai vezető. "Ugyanakkor a tanulóinknak nem feltétlenül ad megfelelő fejlődési lehetőséget a magyar élvonal, ezért a környező országok csapataival rendszeresen megmérkőzünk. A szlovák Slovan Bratislavával, a szerb Újvidékkel és a Partizan Beograddal, vagy például az osztrák Admira Wackerrel gyakran játszunk. A terveink között szerepel még romániai és ukrán vendégszereplés is, de ez az utazás miatt nem valósítható meg olyan könnyen. Ezzel együtt voltunk már Frankfurtban és Angliában is, azonban ez meglehetősen ritka, mivel az ilyen túrák nagyon költségesek."

Mezey elmondta, hogy korosztályonként (összesen hét) egy-egy edzővel dolgoznak, ezen kívül van az akadémiának egy előkészítő csoportja két trénerrel, valamint három utánpótlás-, egy erőnléti-, és három kapusedzője. Hozzájuk csatlakozik a Videoton FC teljes szakmai stábja, ők szintén segítik a létesítményben folyó munkát.

Mészáros Lőrinc, az intézményt működtető alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyibe került elindítani az akadémiát, de a tízéves folyamat több száz milliós összeget "emésztett fel". Mészáros hozzátette, a létesítmény éves költségvetése nagyságrendileg 300 millió forint, azonban ebben nincs benne a fejlesztések költsége. A kuratórium elnökének elmondása szerint a működéshez szükséges összeg 95 százalékát magánadományok teszik ki, a maradékot pedig a reklámbevételekből pótolják.

 

OLDALTÖRÉS: Sándor Károly Labdarúgó Akadémia: az úttörő


Sándor Károly Labdarúgó Akadémia: az úttörő


Sándor Károly Labdarúgó Akadémia: az úttörő


Sándor Károly Labdarúgó Akadémia: az úttörő

A magyarországi utánpótlás-nevelés úttörőjének az MTK-val együttműködő agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémia tekinthető, amely kilenc éve neveli ki a fiatal tehetségeket.

A 2001-ben alapított intézményben jelenleg 43 fiatal játékos nevelkedik, akik az U17-es, illetve U19-es bajnokságban szerepelnek, ugyanakkor a kék-fehéreknél tendencia, hogy a korosztályoknál egy vagy két évvel fiatalabbak a játékosok. 

"Így tudunk olyan terhelést, és minőségi mérkőzéseket biztosítani a gyerekeknek, ami a fejlődésüket szolgálja" - nyilatkozta az MTI-nek Tamási Zsolt, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia igazgatója. "Amennyiben a saját korosztályukban szerepeltetnénk őket, akkor túl könnyű lenne a dolgunk."

Az akadémia annak idején egymilliárd forintos beruházásból jött létre, éves költségvetése 130 millió forint, amelyet a Sándor Károly Alapítványon keresztül kap az intézmény. Miután 2007 óta az angol FC Liverpoollal is együttműködik az akadémia, így az angol klub is jelentős anyagi segítséget nyújt a működésében.
 
"Nagyjából két éve indult el az a folyamat, hogy a játékosaink külföldre szerződnek. Nem látok pontosan bele ezekbe a dolgokba, de nyilvánvalóan ez már anyagi haszonnal is jár" - tette hozzá Tamási Zsolt arra a kérdésre, hogy ez az összeg megtérül-e.

Az akadémia elsődleges célja, hogy olyan fiatal futballistákat neveljen ki, akik később külföldre szerződhetnek.    

"A legnagyobb eredménynek talán azt tartom, hogy jelenleg harminc olyan játékos került már ki az akadémiáról, akik már futballoztak külföldön. Ugyanakkor nagyon nagy dolog, hogy amikor a felnőtt csapatunk két évvel ezelőtt bajnok lett az NB I-ben, akkor a keret kilencven százalékát az akadémia növendékei adták" - mondta Tamási Zsolt.
 
A bentlakásos rendszerű akadémián a játékosok a szombati bajnoki mérkőzést követően térnek haza, majd hétfőn újra összeáll a csapat a létesítményben. A fiatalok két füves, egy nagyméretű, villanyvilágítással felszerelt műfüves, valamint egy kis műfüves pályán edzenek. Az oktatás helyben zajlik, a Chernel István Gimnázium tanárai járnak az akadémiára.

Az akadémián 22 darab kétágyas légkondicionált szobában helyezik el a játékosokat, mindegyikhez fürdőszoba tartozik, televízió és számítógép ugyanakkor nincs. Laptopot használhatnak a diákok, ám azt az esti takarodónál le kell adni. A fáradt izmokat a szaunában, illetve a jacuzziban lazíthatják el a játékosok. Kondicionálóterem és számítógépterem is a futballisták rendelkezésére áll.

A fiatalok szabadidejükben edzői engedéllyel elhagyhatják a létesítményt, a tíz kilométerre lévő Székesfehérvárra ellátogathatnak, Budapestre ugyanakkor nem.

"A házon belül is szervezünk a játékosoknak programokat. Például labdarúgással kapcsolatos szellemi, vagy éppen humoros vetélkedőket rendeztünk, ügyességi feladatokkal. Ez persze nem hetente van, de azért félévente egyszer-kétszer csinálunk ilyet" - mondta Tamási Zsolt.

Az oktatás terén a fiatalok hagyományos gimnáziumi képzést kapnak, angol és német nyelvet tanulnak. Arra is van mód, hogy akik szeretnének, magántanulók legyenek. Lehetőség van jogosítvány megszerzésére is, a KRESZ-tanfolyamokat az akadémián végezhetik el a játékosok.

Tamási elmondta: általában nem a korosztályban, hanem egyénben gondolkoznak, a szakember szerint most is van néhány olyan futballistája az akadémiának, akik komoly, akár nemzetközi karriert futhatnak be - de neveket nem árult el.

Az akadémia vezetője elmondta: nagyszerű dolognak tartja, hogy egyre több hasonló intézmény nyílik Magyarországon, mivel így komoly versenyhelyzet alakul ki. 

"Az MTK megmutatta az utat, hosszú évekig csak itt volt ilyen képzés, és könnyebben jöttek a tehetségek. Szerintem jól sáfárkodtunk ezekkel a tehetségekkel. A mi példánkon felbuzdulva szerencsére elindult ez a folyamat" - nyilatkozta a szakember. 

Ugyanakkor hozzátette: ez még nem elég a magyar futball előrelépéséhez, ám egyre jobb mérkőzéseket tudnak játszani csapataik, ez is jelzi, hogy valami elkezdődött.

 

OLDALTÖRÉS: Magyar Futball Akadémia: két év alatt három bajnoki cím


Magyar Futball Akadémia: két év alatt három bajnoki cím


Magyar Futball Akadémia: két év alatt három bajnoki cím


Magyar Futball Akadémia: két év alatt három bajnoki cím

 Noha alig több mint két és fél éve jött létre a Bozsik Stadionban működő Magyar Futball Akadémia, máris az ország egyik legsikeresebb utánpótlás-intézménye: eddig valamennyi csapata megnyerte a korosztályos bajnokságát.

Szalai László igazgató - aki márciusban 2013 nyaráig meghosszabbította szerződését - elmondta: 75 gyermek képzése zajlik az akadémián, amely ősztől üzemel majd a teljes, százfős létszámmal, amikor a negyedik évfolyam is elindul.

"Az intézmény hozzávetőleges költségvetése 60-100 millió forint lesz, amikor már teljes kapacitással működik. Ennek egy része kisebb támogatás a Honvédelmi Minisztériumtól, a fennmaradó részt pedig George F. Hemingway tulajdonos állja. A kispesti önkormányzat pedig az U14 alatt lévő, azaz még nem az akadémiához tartozó utánpótláscsapatokat támogatja" - mondta az intézmény gazdasági hátteréről Szalai.

A korábban az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát is irányító szakember kijelentette: az elsődleges cél, hogy az intézmény játékosokat neveljen ki a Budapest Honvéd számára, s így ne kelljen idegenlégiósok sokaságát igazolni drága pénzen. Hozzátette, éppen ezért fontos, hogy a kikerülő futballisták kötődjenek a kispesti klubhoz, s emiatt ragaszkodott ahhoz, hogy a városban és lehetőleg a Bozsik Stadionban, azaz a felnőtt csapat közelében működjön az akadémia. Másodlagos célként jelölte meg, hogy a játékosok, amennyiben továbbfejlődnek, külföldre igazoljanak.

A bentlakásos akadémiáról a fiatalok a szombati bajnoki mérkőzést követően mehetnek haza, majd vasárnap este térnek vissza a Bozsik Stadionba. A szabadidejükben edzői engedéllyel hagyhatják el a létesítményt.

A Magyar Futball Akadémia növendékeit három fázisban választják ki. Egyrészt a médiában meghirdetett toborzó alkalmával mintegy 200 gyerekből nagyjából húszat hívnak vissza, a második próba után pedig általában 5-6 játékost vesznek fel. Másrészt a Herczeg Vince által vezetett megfigyelői hálózat választ ki gyerekeket, akik 3-4 napot töltenek az akadémián, s ezalatt bizonyosodnak meg afelől, hogy érdemes-e őket felvenni. Harmadrészt pedig az ellenfelektől próbálnak meg átcsábítani tehetséges játékosokat. Szalai elmondta, hogy a Honvéd saját utánpótlásából eddig mindössze 5-6 gyerek került be az akadémiára, de ezt a számot a közeljövőben mindenképpen szeretnék növelni.

Minden egyes évfolyam az Egressy Gábor kéttannyelvű műszaki szakközépiskola kihelyezett osztálya lesz. A tanárok kijárnak hozzájuk, a kialakított tantermek projektorral vannak felszerelve, továbbá mindenkinek saját internettel ellátott számítógépe van, amelyet azonban központilag le lehet kapcsolni, nehogy tanórán "szörfözzenek" az ifjú tehetségek.

"Az oktatás során kiemelt figyelmet fektetnek az angol nyelvtudásra. Két csoportban, azaz kezdőknek és haladóknak tanítják a nyelvet. A legidősebb, tehát harmadikos korosztály sikeresen teljesítette az előrehozott érettségit. Olyannyira jól beszélnek angolul, hogy amikor a Fulhamnél vendégeskedtek, akkor gond nélkül tudtak az ellenfél játékosaival kommunikálni" - mondta Szalai, aki hozzátette, hogy két román növendékük számára magyar tanárt biztosítanak.

Az igazgató kiemelte, igyekeznek specifikus tudást is nyújtani az akadémia futballistáinak. Ezt a célt szolgálta, hogy a két idősebb évfolyam elvégzett egy alapfokú játékvezetői tanfolyamot, hogy a játékosok egyrészt jobban ismerjék a szabályokat, másrészt talán így kevesebbet fognak reklamálni a pályán, mert jobban átérezhetik a bírók feladatát. Olyan, egykori kiváló játékvezetők oktatták a diákokat, mint például a vb-n is dirigált Vágner László. Ezenkívül kommunikációs tréningen is részt vesznek a játékosok, hogy megtanuljanak nyilatkozni, mikor mit szabad mondaniuk és mit nem, illetve egészségismeretet is oktatnak, hogy helyesen táplálkozzanak, vagy például tudják, mire van szükségük, amikor rehabilitáción vesznek részt egy sérülés után.

Az oktatás és a napi két edzés mellett konditerem, két masszőr, medence, szauna, asztalitenisz, csocsó, léghoki, házimozirendszer és számítógépes játékok szolgálják a fiatalok megfelelő és színvonalas kikapcsolódását. Aki akarja, igénybe veheti az egyaránt villanyvilágítással ellátott két füves, egy műfüves labdarúgópályát, vagy a palánkos, műfüves kispályát, s a lábteniszpályát.

A jelenlegi legidősebb, azaz 1992-ben született korosztály mindkétszer bajnok lett korcsoportjában, míg a mostani másodikosok első közös idényükben veretlenül lettek az ország legjobbjai. A 2009/10-es szezon őszi részében a legidősebbek a második helyen álltak, míg a két fiatalabb osztály éllovas volt.

A bajnoki címek ellenére Szalai mégis egészen mást tart az eddigi legnagyobb sikernek:

"Igen hamar jó hírünk lett itthon és külföldön egyaránt. Sok menedzser figyeli játékosainkat, és voltak együttműködésre vonatkozó ajánlatok, de egyelőre saját erőből gazdálkodunk. Az akadémiai korosztály válogatottjainak 5-6 játékost adunk. A legbüszkébbek mégis arra vagyunk, hogy tavaly döntősök lettünk a Puskás Kupán, idén pedig megnyertük azt. Olyan csapatokat győztünk le, mint a Real Madrid, az AC Milan, vagy a Panathinaikosz. Ez pedig azt mutatja, hogy ezen a szinten nem vagyunk lemaradva a nyugat-európai kluboktól".
 
Az igazgató megjegyezte, 2007-ben azt vállalta, hogy három esztendő elteltével legalább három játékost ad a felnőtt csapatnak, s ezt valószínűleg túlszárnyalja, mert a második évfolyamból is van olyan, aki a következő idényben akár már az NB I-ben is bemutatkozhat.

 

OLDALTÖRÉS: Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium: a helyi és a Győrtől távol élő tehetségeket kutatják


Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium: a helyi és a Győrtől távol élő tehetségeket kutatják


Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium: a helyi és a Győrtől távol élő tehetségeket kutatják


Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium: a helyi és a Győrtől távol élő tehetségeket kutatják

Győrben három éve működik a Fehér Miklós Labdarúgó Kollégium, amelyet a 2004-ben elhunyt válogatott csatárról neveztek el. 2008 szeptemberétől feladatbővítésként egy gimnáziumot is működtet a klub, így az intézmény felépítése Magyarországon egyedinek számít.

"Az ország minden részéből érkeznek hozzánk, hogy megnézzék, miképp is épül fel a rendszerünk, ha úgy tetszik, egyfajta etalon vagyunk. - nyilatkozta az MTI-nek Horváth Zsolt, iskolaigazgató. - Jöttek már hozzánk Kecskemétről, Nyíregyházáról, Pécsről, Felcsútról vagy éppen Debrecenből is, és nem csak a futball világa érdekli őket."

A kollégium fő feladata, hogy stabil bázist teremtsen a Győri ETO FC utánpótlás-nevelése számára, a sportszakmai feladatokért Both József felel, aki korábban kiemelkedő eredményeket ért el az U17-es válogatottal. 

A jól felszerelt kollégium minden igényt kielégítő, modern környezetben biztosít lakhatási lehetőséget a Győrtől távol élő családokból érkező tehetséges labdarúgók számára. Emellett kiemelt szerepet kapnak a nevelés, személyiségfejlesztés területei, különös tekintettel a versenyszerűen sportoló tanulók speciális problémáira, helyzetére. Ugyanekkora súllyal szerepel a feladatok között az a tevékenység, amellyel a kollégium tanulói számára az eredményes tanulási folyamatot szeretnék megkönnyíteni.
 
A létesítmény részben állami pénzből működik, a fennmaradó összeget pedig a Győri ETO FC tulajdonosa, Tarsoly Csaba és Klement Tibor ügyvezető igazgató finanszírozza.

Az öt évfolyamos gimnázium jelenleg három évfolyammal működik, ez pillanatnyilag 70-80 diákot jelent, ez a szám a következő két évfolyam "feltöltésével" 150-re növekedik majd. Az iskolába bárki jelentkezhet, ugyanakkor a helyiek, akik a klub fiatalabb csapataiban nevelkedtek, elsőbbséget élveznek.
 
Az oktatásban nagy szerepet kap a nyelvtanulás, angolt magas óraszámban tanulnak a labdarúgók, de a későbbiekben választható tantárgyként akár a sportmenedzseri, a játékvezetői vagy a masszőr szakma alapjaival is megismerkedhetnek. Ezen felül jogosítványt is szerezhetnek a játékosok.

"Amiben biztos vagyok, hogy ezek a gyerekek egészséges felnőttek lesznek, előnnyel fognak indulni az életben, nem fognak dohányozni, alkoholt inni vagy kábítószerezni" - mondta Horváth Zsolt.
 
Az intézményben minden egy helyen zajlik, az oktatástól kezdve az étkezésig, a fiatalok egy nagy füves, egy műfüves, valamint három edzőpályán tréningezhetnek.
 
A tehetségeknek rendkívül szoros az időbeosztásuk, a 7 órás ébresztést követően gyakorlatilag este 22 óráig megvan a napirendjük, így az "elkallódás" veszélye nem fenyeget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!