Vasi foci

2014.08.09. 15:10

Kapusok jutalomútja

Körkép – Szerdától Németországban, Münchenben és Leverkusenben tartózkodik a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola öttagú delegációja.

Tóth Gábor

Már hagyomány, hogy a Király Gábor Nemzetközi Kapus-iskola legjobb „diákjait” egy németországi úttal, egy leverkuseni edzőtáborral jutalmazza meg a névadó, az ötletgazda, az újperinti Király Sportlétesítmény tulajdonosa, a 90-szeres válogatott kapus Király Gábor. A kapustábor tavaszi és első két nyári turnusában Koltai Dániel (Illés Akadémia), Szarvasi Péter (BKV Előre) és Kormos Dávid (Újpest) bizonyult a legjobbnak. A három szerencsés – vagy inkább tehetséges – fiatal kapus szerdán kelt útra Németországba a két ka-pusedző, Bíró István és Takács Tamás kíséretében.

Az Illés Akadémia kapusa, Koltai Dániel kiérdemete a német túrát (Fotó: Királysport Média)

Szerdán a szombathelyi delegáció megállt Münchenben, ahol találkozott Király Gáborral, és rövid ideig az 1860 München vendégszeretetét élvezte. Csütörtökön már munkába is állt a három ifjú kapus, ugyanis két edzésen vettek részt a Bayer 04 Leverkusen edzőközpontjában, német trénerek irányításával. Pénteken ugyancsak két edzés várt a fiatalokra. Megtekinthették a Bundesliga egyik élgárdájaként számon tartott klub felnőttcsapatának edzését, bejárhatták a stadiont, a BayArenát. A vasárnap már ismét Münchenben találta a csapatot, a „kirándulást” ma délután a TSV 1860 München–RB Leipzig Bundesliga 2-es derbi megtekintése zárja. A következő újperinti kapuscsapat majd ősszel kelhet útra Leverkusenbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!