Vasi foci

2015.08.21. 12:18

A Balatonfüred pályáján folytatja a Sárvár

Sárvár – Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Sárvár fontos meccset vív szombaton a Balatonfüred vendégeként.

Tóth Gábor

Mindkét csapat nyeretlen, a Sárvár egy ponttal fut neki a meccsnek, a Balatonfürednek nincs pontja – igaz, utóbbi csak két találkozót játszott.

Balatonfüredi FC–Sárvár FC (szombat, 17.30).

Németh József: – Feszült hangulatú, nehéz mérkőzésre számítok. Mindkét csapatnak égetően nagy szüksége van a pontra, pontokra, vagyis komoly tét nehezedik a játékosokra. Ellenfelük két-három embert leszámítva teljesen lecserélte a játékoskeretét. Információink szerint harcos, fiatal csapatról van szó – amely nem akar ugyanúgy a kiesés ellen küzdeni mint tavaly. Sajnos nem kaptuk el jól a rajtot, de láttunk már olyan bíztató dolgokat a fiúktól, amire lehet építeni a jövőben – vagyis kétségbe esnünk azért nem kell. Kikapnunk semmiképpen sem szabad. Kocsis és Subicz sérült, utóbbi játékára van esély, Gadavics pedig eltiltott.

Összeállítás: Osvald – Csákvári, Subicz (Rózsa), Horváth A., Ambrus – Tancsics, Rajos – Sipos, Klauzer, Tóth L.- (Koronczai) – Csire.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!