Vasi foci

2009.10.23. 19:59

Kimaradtak a vasi helyzetek, kikaptak Molnárék - Online-tudósítás a Haladás-Vasas (0:1) labdarúgó-mérkőzésről

A labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójában a Haladás a második félidőben futószalagon hagyta ki helyzeteit, amit a Vasas a hajrában góllal büntetett.

Pum András

Szombathelyi Haladás-Vasas 0:1 (0:0) Szombathely, 3500 néző, játékvezető: Solymosi.

Haladás:
Rózsa - Schimmer, Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Lattenstein, Iszlai,  Molnár, Nagy - Oross, Simon A. Edző: Róth Antal.

Vasas:
Végh - Balog, Gáspár,Kovács G., B.Tóth - Kincses, Remili, Dobrics, Bakos - Lázok, Divics. Edző: Mészöly Géza.

Egy helyen változott a Haladás előzetesen megadott összeállítása, Rajos sérülés miatt maradt ki a keretből, helyére Iszlai került be.
A Haladás a hagyományos fehér-zöld-fehérben játszik, a Vasas piros-kék csíkos felsőben,kék nadrágban és kék sportszárban lép pályára.
A Vasas kezdte a mérkőzést, a Hali a klubház felöli kapura támad.
Angyalföldről körülbelül 30 drukker érkezett a Rohonci útra.

10. perc:
Schimmer bal oldali szögletét Guzmics hét méterről fejelte a bal sarok mellé.
13. perc: Bakos vezetgette a labdát, majd 22 méterről kapura lőtt,  Rózsa a léc fölé tolta a veszélyes próbálkozást.
17. perc: Divics kapott labdát a bal oldalon a 16-oson belül,de12 méteres lövését Rózsa biztosan védte.
25. perc: kényszerű csere a Haliban, a sérült Lattenstein helyére Irhás érkezett.
Eltelt az első félóra, jobbára a Haladás támad, a Vasas távoli lövésekkel próbálkozik.
34. perc: Simon cselezte át magát három Vasas védőn a bal oldalon, de a bent üresen labdára váró három szombathelyi futballista mellett sikerült megtalálnia az egyetlen piros-kék mezest.
Az utóbbi hat-nyolc percben nyomozza a labdát a Hali, a Vasas beszorítota Guzmicsékat a saját térfelükre.
39. perc: Balog rúgta meg Nagy Gábort a félpályánál, sárga lap.
40. perc: Tóth rúgta meg hátulról Kincsest, ez is sárga lap.
43. perc: B. Tóth egy lepattanó labdát tűzött rá, balról, kapásból, 16-ről, de a lövést üggyel-bajjal hárította Rózsa.
44. perc: Tóth Péter 18 méteres, bal lábas szabadrúgása a felső lécet érintve hagyta el a játékteret.
Vége az első félidőnek, mindkét oldalon adódtak ugyan helyzetek, de egyik csapat sem nyújt meggyőző produkciót, egyelőre reális a döntetlen.

Megkezdődött a második félidő, egyik csapat sem cserélt.
52. perc: Oross tette le a labdát a jobb oldalon felfutó Simonhoz, aki áthámozta magát két vendégvédőn, az alapvonaltól középre ívelt, az érkező Tóth Péter egy védő szorításában, hét méterről a jobb sarok mellé lőtt.
53. perc: Tóth Péter bal oldali beadását Irhás teljesen tiszta helyzetből, nyolc méterről, óriási helyzetben kapura lőtte, de Végh lábbal kirúgta a labdát.
54. perc: Nagy Gábor vezetgette a labdát a bal oldalon, kapura fordult, de 16 méteres bal sarokra tartó lövését szögletre tolta Végh.
56. perc: csere a Haladásban, Simon helyére a vasiaknál első bajnokiját játszó Carr érkezett.
58. perc: Schimmer tört előre a jobb oldalon, 22 méteres próbálkozást csak nagy nehézségek árán fogta Végh.
A második félidőre egyébként megadta magát a stadion időmérője, így marad a kézi vezérlés...
Élvezetes a második félidő, a lüktet a meccs, de helyzetek eddig csak Végh kapuja előtt adódtak.
67. perc: csere a Haladásban, Oross le, Kovács István be. Nem mondhatni, hogy a szurkolók döntő része bánkódna a csere miatt, ez abszolút jól hallható.
69. perc: Lázok gondolt egyet, a kezdőkörből, de még a saját térfeléről kapura ívelt, a kétsegbeesetten visszarohanó Rózsa imái meghallgatásra találhattak, mert a labda nem sokkal ugyan, de elzúgott a jobb kapufa mellett.

72. perc: csere a Vasasban, Kincses helyére Piller érkezett.
74. perc: Kovács István rúgta meg Dobricsot, sárga lap.
76. perc: Ez is kimaradt! Tóth Péter bal oldali beadását az érkező Irhás egyből kapura vágta, de Végh bravúrral védte a 10 méteres, lapos lövést.
80. perc: Gól - 0:1. Piller végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, 25 méterről. Középre ívelt labdáját a védők között felugró Balog kilenc méterről, fejjel a bal sarokba csúsztatta.
84. perc: jobb oldali bedobás után Carr két védő gyűrűjében fordult kapura, de hét méteres, rövid sarokra tartó lövését Végh kiöklözte.
87. perc: cserél Mészöly Géza, Divics helyére Pavicsevics érkezett.
89. perc: Schimmer bal oldali szögletét a felugró Kuttor öt méterről alig fejelte a bal felső sarok mellé.
Két perc a ráadás.
91. perc: Balogh helyére Lázok érkezett a vendégeknél.

Vége a találkozónak, a helyzetek alapján a Haladás egy pontot legalább megérdemelt volna, különösen a második félidő elején maradt ki rengeteg  zöld-fehér helyzet. De egyelőre a futball - sajnos - nem pontozásos sportág.

MESTERMÉRLEG

Róth Antal: -
Természetesen nem ilyen első félidei játékot képzeltem el hazai pályán, és bár a Vasasnak nem voltak nagy helyzetei, örülhettünk,hogy nem kerültünk hátrányba. A második játékrészben már egy teljesen más Haladás láthatott a közönség, és úgy vélem, nem volt bent a meccsben a vereségünk. Az első 45 perc játékáért azonban a sors megbüntetett bennünk. Három ok miatt is csalódott vagyok: az első játékrész produkciójáért,a vereségért,és azért is, mert fontos három pontot veszítettünk.
Mészöly Géza:-  Okos, taktikus, szervezett játékkal úgy érzem megérdemelten nyertünk. Azért is különösen megbecsülendő a győzelem, mert Szombathelyen mindig értékes három pontot szerezni. Akkor lőttük a gólunkat amikor kiegyenlítetté vált a meccs.

További eredmények:

Újpest FC-MTK Budapest 3-2
Lombard FC Pápa-Nyíregyháza Spartacus 5-1
Diósgyőri VTK-Paksi FC 0-0
Győri ETO FC-Kaposvári Rákóczi 1-1
Kecskeméti TE-ERECO - Ferencváros 3-1
Budapest Honvéd-ZTE FC 0-1



 

 


Góllövőlista:

8 gólos:
Homma (Nyíregyháza), Kabát (Újpest), Lencse (MTK)

7 gólos:
 Alves (Videoton), Lázok (Vasas), Sitku (Videoton)

6 gólos:
Csordás (Kecskemét), Kink (Győr), 
 
5 gólos:
Bali (Pápa), Coulibaly (DVSC), Hrepka (Honvéd), Nikolic (Kaposvár), Zahorecz (Kaposvár)

4 gólos:
Balajti (Diósgyőr), Böde (Paks), Ferenczi (FTC), Magasföldi (ZTE), Montvai (Kecskemét), Yannick (Kecskemét)

3 gólos:
Bárányos (Pápa), Czvitkovics (Debrecen), Divic (Vasas), Foxi (Újpest), Gosztonyi (MTK), Hajdú (Honvéd), Ivancsics (Diósgyőr), Józsi (Győr), Lattenstein (Haladás), Oross (Haladás), Rajczi (Újpest), Remili (Vasas), Rudnevs (ZTE), Szakály P. (Debrecen), Tököli (Paks)

2 gólos:
Aleksidze (Győr), Alex (Pápa), Andic (Videoton), Andorka (Nyíregyháza), Balázs (ZTE), Dosso (Nyíregyháza), Fitos (FTC), Heffler (Pápa), Kenesei (Haladás), Könyves (MTK), Leandro (DVSC), Lippai (Diósgyőr), Litsingi (Kecskemét), Milicic (Diósgyőr), Nagy D. (Videoton), Nagy G. (Haladás), Nicorec (Győr), Orosz (Pápa), Polonkai (Videoton), Pölöskey (FTC), Rebryk (Pápa), Reszli (Kaposvár), Rósa D. (FTC), Rudolf (Debrecen), Szakály D. (Videoton), Szilágyi (Vasas), 
 
1 gólos:
Abraham (Honvéd), Alempijevic (Kecskemét), Ashmore (Ferencváros), Babic (Győr), Bajner (Honvéd), Balogh (MTK), Bank (Kaposvár), Batizi-Pócsi (Nyíregyháza), Bertus (Kecskemét), Bogdanovic (Nyíregyháza), Bogunovic (ZTE), Botis (Honvéd), Brnovic (Győr), Copa (Győr), Cséke (Honvéd), Djordevic (Győr), Dobric (Vasas), Dragóner (FTC), Elek (Videoton), Éger (Paks), Farkas A. (Pápa), Farkas K. (Kaposvár), Gyagya (Kecskemét), Gyömbér (Pápa), Goia (Nyíregyháza), Horváth (Videoton), Horváth G. (Diósgyőr), Irhás (Haladás), Joaquin (FTC), Kamber (ZTE), Kiss T. (Paks), Kiss Z. (DVSC), Koller (Kecskemét), Kovács G. (Vasas), Kuttor (Haladás), Lipták (Videoton), Lisztes (Paks), Lipusz (DVTK), Macko (Honvéd),  Máté (ZTE), Melczer (MTK), Mészáros (Pápa), Miljatovic (ZTE), Miskolczi (Nyíregyháza), Molnár M. (MTK),Mrdjanin (Vasas), Némedi (Videoton), Oláh (DVSC), Pákolicz (Nyíregyháza), Pavicevic (ZTE), Pákolitz (Nyíregyháza), Pátkai (MTK), Petrók (Kaposvár), Présinger (Videoton), Rajos (Haladás), Rakic (Kecskemét), Rácz (Haladás), Rezes (Debrecen), Sándor Gy. (Újpest), Savic (Kecskemét), Schimmer (Haladás), Simek (Újpest), Simon A. (Haladás), Simon (Újpest), Szabó V. (Diósgyőr), Szalay (ZTE), Szatmári (MTK), Takács Z. (Újpest), Tisza (Újpest), Tóth G. (Pápa), Tóth P. (Haladás), Ugrai (Haladás), Vági (MTK), Vujovic (Videoton), Wedgbury (FTC), Wolfe (FTC)

 öngól:
Milicic (Diósgyőr, az Újpest ellen), Babic (Győr, a Paks ellen), Leandro (DVSC, a Vasas ellen), Benjamin (Honvéd, a Szombathely ellen)

Korábbi eredmények:

1. forduló (július 24-26.): Győri ETO FC-Újpest FC 0-0,  Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi 3-1, Diósgyőri VTK - DVSC-TEVA 1-0, ZTE FC-Paksi FC 2-1, Lombard FC Pápa-MTK Budapest 0-1, Kecskeméti TE-ERECO - Videoton FC 3-6, Nyíregyháza Spartacus-Vasas 5-1, Szombathelyi Haladás-Ferencváros 0-0

2. forduló (július 31.-augusztus 2.): Újpest FC - Kecskeméti TE-ERECO 3-1, MTK Budapest-Budapest Honvéd 2-1, Kaposvári Rákóczi-Szombathelyi Haladás 3-0, DVSC-TEVA - Lombard Pápa 2-0, Videoton FC-Diósgyőri VTK 3-2, Ferencváros-ZTE FC 4-1, Paksi FC-Nyíregyháza Spartacus 1-0, Vasas-Győri ETO 0-2

3. forduló (augusztus 7-9.): Diósgyőri VTK-Újpest FC 1-2, Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 2-4, Vasas-Paksi FC 3-1, Kecskeméti TE-ERECO - Győri ETO 2-0, ZTE FC-Kaposvári Rákóczi 0-3, Lombard FC Pápa-Videoton FC 0-1, Nyíregyháza Spartacus-Ferencváros 3-1
 
4. forduló (augusztus 14-16.): Újpest FC-Lombard FC Pápa 0-3,  Videoton FC-Budapest Honvéd 2-0, Ferencváros-Paksi FC 1-1, Kecskeméti TE-ERECO - Vasas 5-1, Győri ETO-Diósgyőri VTK 3-1, MTK Budapest-ZTE FC 1-0, Kaposvári Rákóczi-Nyíregyháza Spartacus 1-1, DVSC-TEVA - Szombathelyi Haladás 2-1
 
5. forduló (augusztus 21-23.): Budapest Honvéd-Újpest FC 1-1, Szombathelyi Haladás-Videoton FC 4-3, Diósgyőri VTK - Kecskeméti TE-ERECO 4-1, Nyíregyháza Spartacus-MTK Budapest 1-1, Lombard FC Pápa-Győri ETO 1-0, Paksi FC-Kaposvári Rákóczi 2-0, Vasas-Ferencváros 3-2, ZTE FC - DVSC-TEVA - elhalasztva
   
6. forduló (augusztus 28-30.): Újpest FC-Szombathelyi Haladás 3-1, Győri ETO-Budapest Honvéd 2-0, DVSC-TEVA - Nyíregyháza Spartacus 3-1, Kaposvári Rákóczi-Ferencváros 0-0, Diósgyőri VTK-Vasas 0-1, Lombard FC Pápa - Kecskeméti TE-ERECO 2-0, MTK Budapest-Paksi FC 1-1, Videoton FC-ZTE FC 1-2
   
7. forduló (szeptember 11-13.): Ferencváros-MTK Budapest 2-1, ZTE FC-Újpest FC 1-4, Szombathelyi Haladás-Győri ETO FC 1-2, Nyíregyháza Spartacus-Videoton FC 2-3, Budapest Honvéd - Kecskeméti TE-ERECO 0-1, Lombard FC Pápa-Diósgyőri VTK 2-1, Vasas-Kaposvári Rákóczi 1-0, Paksi FC - DVSC-TEVA 0-1

8. forduló (szeptember 18-20.): DVSC-TEVA - Ferencváros 2-1, MTK Budapest-Kaposvári Rákóczi 4-0, Újpest FC-Nyíregyháza Spartacus 3-1, Lombard FC Pápa-Vasas 4-1, Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 1-2, Szombathelyi Haladás - Kecskeméti TE-ERECO 3-3, Videoton FC-Paksi FC 3-0, Győri ETO FC-ZTE FC 1-1
   
9. forduló (szeptember 25-27.): Paksi FC-Újpest FC 1-0, Vasas-MTK Budapest 2-0, Nyíregyháza Spartacus-Győri ETO FC 1-3, ZTE FC - Kecskeméti TE-ERECO 3-2, Szombathelyi Haladás-Diósgyőri VTK 2-1, Budapest Honvéd-Lombard FC Pápa 1-3, Kaposvári Rákóczi - DVSC-TEVA 4-4, Ferencváros-Videoton FC 2-2

10. forduló (október 2-4.): Kecskeméti TE-ERECO - Nyíregyháza Spartacus 2-2, Győri ETO FC-Paksi FC 3-1, Diósgyőri VTK-ZTE FC 1-1, Videoton FC-Kaposvári Rákóczi 2-0, Újpest FC-Ferencváros 2-1, Lombard FC Pápa-Szombathelyi Haladás 1-3, Budapest Honvéd-Vasas 3-3

11. forduló (október 16-18.): MTK Budapest-Videoton FC 2-2, Vasas - DVSC-TEVA 2-4, ZTE FC-Lombard FC Pápa 3-0, Kaposvári Rákóczi-Újpest FC 2-0, Nyíregyháza Spartacus-Diósgyőri VTK 1-1, Szombathelyi Haladás-Budapest Honvéd 2-2, Paksi FC - Kecskeméti TE-ERECO 2-1 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!