Vasi foci

2010.02.18. 13:38

Kínos! Kidobták a donyecki futballistákat a londoni Harrods áruházból

Kidobták az ukrán Sahtar Doneck labdarúgócsapatát a londoni Harrods luxusáruházból, mert túl sokan voltak és az öltözetük sem felelt meg a hely szellemének.

MTI

Az incidens külön pikantériája, hogy a doneckiek a londoni Fulham ellen készülnek Európa-liga-összecsapásra - márpedig a Harrods és a Fulham egyaránt Mohamed el-Fayed brit-egyiptomi mágnás tulajdona.

Csütörtöki londoni sajtóbeszámolók szerint az ukrán csapat edzésről elszabadulva, tornacipőben és melegítőben próbált látogatást tenni az elegáns Knightsbridge kerület közepén emelkedő, vöröstéglás áruházban.
A biztonsági személyzet azonban a bejáratnál feltartóztatta a focistákat, mondván: ruházatuk nem felel meg a ház előírásainak.

A sportolók hiába magyarázták, hogy ők az az ukrán együttes, amelyik a tulaj klubjával készül megmérkőzni, érvelésük süket fülekre lelt.

Miután kiderült a súlyos baki, a Harrods elnézést kért. Magyarázó nyilatkozatában a cég már nem tért ki az elzavart focisták öltözetére, viszont leszögezte: vannak nagyon forgalmas időszakok, amikor az áruház nem tud fogadni nagy létszámú csoportokat.

A csapat szóvivője válasznyilatkozatában csak annyit közölt: az együttes tagjai sajnálatos módon otthon hagyták a szmokingjukat, mert nem tudták, hogy ez szükséges a vásárláshoz.

A The Times csütörtöki kommentárja szerint a Harrods valószínűleg jókora bevételtől esett el, hiszen az ukrán labdarúgás élvonala „úszik a pénzben", és a Sahtar játékosai között akad, aki évi kétmillió fontnak (620 millió forintnak) megfelelő fizetést húz.

A fényűző belső környezetet és választékot kínáló Harrods jóval több mint áruház: London egyik kiemelt látványossága, amelyben rendszerint több a turista, mint a vásárló.

A patinás intézmény emellett zarándokhely is. A néhai Diana hercegnő halálának évfordulóján minden évben kisebb emlékkiállítás látható a kirakatban, tekintettel arra, hogy Diana - Károly brit trónörökös volt felesége - az életét kioltó, csaknem 13 évvel ezelőtti párizsi autószerencsétlenség idején Dodi Fayednek, Mohamed el-Fayed fiának a szeretője - az idősebbik Fayed szerint eljegyzett menyasszonya - volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!