Vasi foci

2015.03.29. 17:44

NB III.: bravúros döntetlent ért el a Sárvár

Sárvár - Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Sárvár bravúros döntetlent játszott az éllovas Budaörssel - és közel állt a győzelemhez is.

Tóth Gábor

Sárvár FC–Budaörs SC 1-1 (0-1)

Sárvár, 100 néző, NB III-as labdargó-mérkőzés, vezette: Horváth T.

Sárvár: Osvald – Potyi, Rajos, Horváth A., Rózsa, Pupp – Devecsery, Tancsics (Szabó P., 45.), Máthé – Mavolo (Koronczai, 85.), Tóth L. (Csákvári, 62.). Edző: Takács Gábor.

Gólszerzők: Mavolo (73., 11-esből), ill. Sajbán (1.).

 

Rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés a stabil védekezésre berendezkedő hazaiak számára, ugyanis már az első percben – rögtön a középkezdés után – hátrányba kerültek. Ám rendezték a soraikat, a védekezésüket, a szünetig már nem engedték helyzetbe kerülni esélyesebb, remek erőt képviselő ellenfelüket. Sőt, fordulás után az irányítást is átvették. Egyre többet volt a labda a sárváriaknál, egyre több helyzetet dolgoztak ki – igaz, a Budaörs egy remek kontra végén majdnem betalált, ám elrontotta a meccslabdát. A Sárvár erőfeszítéseit viszont siker koronázta, egy jogos 11-esből egyenlített. A hajrá már egyértelműen a belelkesült, belelendült házigazdáké volt, sorra rúgták a szögleteket, a szabdrúgássokat, ám nem tudták ismét a kapuba gyötörni a labdát. A mérkőzés végét jelentő sípszó jókor jött a vendégeknek. Értékes döntetlent ért el a vasi gárda.

Takács Gábor: – Csapatom tartását mutatja, hogy a 10. másodpercben kapott gól után fel tudott állni. Bravúros döntetlent harcoltunk ki, sőt, a végén a győzelemhez is közelebb álltunk. Ezúttal az egész csapatot dicséret illeti. Ha az elmúlt meccseken is ilyen hittel, akarattal futballoztunk volna, akkor most sokkal több pontunk lenne – ha viszont így játszunk a folytatásban is, akkor senkitől nem kell félnünk.

A sárvári játékosok és szurkolók a kárpátaljai magyar közösségnek gyűjtöttek pénzt a mérkőzésen.

További eredmények: Nagyatád–Újbuda 0-1, III. Kerület–Győr II. 2-3, Dorog–Balatonfüred 1-0, Rákosmente– BKV 1-0, Tököl–Diósd 0-4, Csepel–Mosonmagyaróvár 3-0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!