Vasi foci

2011.05.31. 13:28

Sárvári bíró a Barcelona-Manchester BL-döntőn: a fű növését is figyelték

Hihetetlenül hangzik, de még a fű növését is mérték a Barcelona-Manchester United (3:1) Bajnokok Ligája-döntője előtt, a finálén hatodik játékvezetőként közreműködő sárvári Bognár Tamás számára a londoni mérkőzés volt pályafutása csúcsa.

Pum András

Bognár Tamás személyében Vas megyei, egészen pontosan sárvári szereplője is volt a múlt szombati Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája finálénak. A 33 éves sípmester - aki civilben egy söripari cég regionális vezetője - a Kassai Viktor vezette bírói team tagjaként dolgozott a londoni döntőben. Bognár - Fábián Mihállyal egyetemben - a találkozó hatodik játékvezetője volt, az első félidőben a manchesteri, a szünet után a barcelonai tizenhatoson belül történteket felügyelte.

- Hivatalosan ugyan három nappal a mérkőzés előtt hozzák nyilvánosságra, hogy kik vezetnek egy adott mérkőzést, ám gyakorlatilag már tíz nappal az aktuális találkozó előtt tudjuk, hogy melyik meccset vezetjük - jelezte Bognár Tamás. - Ezúttal is így történt, az UEFA Játékvezetői Bizottságának elnöke, Pierluigi Collina felhívta Kassai Viktort, hogy megkaptuk a Bajnokok Ligája döntőjét. Ám míg korábban az aktuális szövetség jelölte ki, hogy a játékvezetői hármas mellett kik utaznak még, ezúttal ezt is a nemzetközi szövetség döntötte el. Engem pedig Kassai Viktor csörgetett meg a jó hírrel. Nem mondom, titkon bíztam a BL-döntőben, hiszen korábban rendre jó visszajelzéseket kaptunk a ténykedésünket illetően és persze azt is tudtuk, hogy angol és spanyol játékvezetők nem bíráskodhatnak és azok sem, akik az elődöntőben dolgoztak. Őszintén szólva volt egy olyan tippem, hogy esetleg az Európa-liga fináléját kapjuk meg - mondjuk ennél örömtelibb tévedésem sosem legyen. Szóval a BL-finálét illetően négy-öt név maradt a kalapban, köztük a mienk is. Természetesen nagyon boldog voltam, hogy én is utazhatok Londonba, az ember ilyenkor legszívesebb kiállna a főtérre és világgá kiabálná örömét - de természetesen erről szó sem lehetett, nehezen de titkoltam a hírt. Ami még érdekes lehet, hogy soha ilyen fiatal játékvezetői csapatra nem bízták a döntő vezetését, a mi átlagéletkorunk 34 év volt.

- A szabály szerint a meccsek előtt egy nappal érkezünk az adott városba, ezúttal azonban Collina úr azt javasolta, hogy lehetőleg már csütörtökön repüljünk Londonba - tekintettel arra, hogy épp aznap jelentik be hivatalosan, hogy a Kassai Viktor vezette team kapta a Bajnokok Ligája döntőt. Márpedig ilyenkor megnő a médiaérdeklődés, szerencsésebb tehát, ha ebből mi kimaradunk - mondta Bognár Tamás. -  Az UEFA több szállodát is lefoglalt Londonban, ezek egyikébe szállásoltak el minket is. Pénteken edzettük egyet a Wembley-stadionban, és ha már ott voltunk, kihasználtuk az alkalmat - Messiéket és Rooney-ékat megelőzve bevettük a kaput. Jó, ellenfél és kapus sem volt a környéken, de a gól akkor is gól. Másnap délelőtt fél tizenegykor kezdődött a technikai értekezlet, amelyet valami hihetetlen profizmus jellemzett. Azon már nem is csodálkoztunk, hogy minden reggel lenyírták a Wembley gyepét és estére megmérték, mennyit nőtt a fű. De a meccs napján azt is jelezték, hogy reggel 23 milliméter volt a fű magassága, ami az adott időjárási körülmények között a meccsre 25 milliméteresre nő. Szóval ahogy mondani szokták: még a fű növésére is figyeltek. Harminckilenc kamera vette a mecset, és 2700 újságíró - plusz a technikai személyzet - akkreditálta magát a döntőre. Akik hihetetlen precizitással és kellő szigorral tették a dolgukat. Ezzel kapcsolatban egy érdekesség, hogy a mérkőzés követően dr. Csányi Sándor az MLSz elnöke személyesen szeretett volna gratulálni a 7 magyar játékvezetőnek, de mivel nem volt megfelelő belépésre jogosító jegye, ezért nem engedték be hozzánk.

- A meccset megelőző ceremónia semmiben sem különbözött bármelyik másik találkozóétól, ebből kifolyólag egyáltalán nem éreztünk feszültséget. Igaz, amikor kint a show zajlott, mi még az öltözőben készültünk - folytatta Bognár. - Fura, de magáról a meccsről először bent, a pályán a bemelegítés közben beszéltünk. Az UEFA előírásai miatt az ítéletekről nem nyilatkozhatok, de extra eset nem történt a meccsen és az UEFA ellenőrök is jónak értékelték munkánkat. Ami érdekes: a legnagyobb sztárok is teljesen normálisan viselkedtek velünk, nem éreztették, hogy gyakorlatilag egy kis országból érkeztünk. A meccs után a játékosok és az edzők is gratuláltak - persze ez otthon is ugyanígy van. Felemelő érzés volt a Barcelona játékosainak sorfala között vonulni és átvenni az emlékplakettet Michel Platinihez, úgy, hogy a katalán futballisták közben megtapsoltak minket. Miközben leballagtunk az emelvényről és végignéztem a csordultig telt Wembley stadionon akkor tudatosult bennem, hogy valójában mekkora meccset is vezettünk. Még megnéztük a két csapat díjátadóját, majd bementünk az öltözőbe, ahol megtapsoltuk a súlyos betegségéből nemrégiben felépült Erős Gábor partjelzőt, nos ekkor egy kicsit elérzékenyültünk. Majd az öltözőben köszönte meg a működésünket az Uefa játékvezetői bizottságának vezetői illetve Orbán Viktor miniszterelnök úr is személyesen gratulált a teljesítményünkhöz. Utána még volt egy hivatalos vacsora, majd másnap repültünk is haza.

- Eddigi pályafutásom csúcsa a londoni BL-döntő. Őszintén szólva nem sok esélyt látok rá, hogy valaha is vezetnék egy Bajnokok Ligája-döntőt, ugyanakkor ez a pár nap, a döntő akkora élményt és pluszenergiákat mozgosított bennem, ami sokáig elkísér. Hamarosan kezdődik az NB I., a BL-selejtezők, arra törekszem, hogy ne legyen törés a pályafutásomban és a 16 éve megkezdett úton lépkedjek tovább és még sok hazai és nemzetközi mérkőzésen fújjam a sípot és képviseljem a magyar játékvezetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!