Vasi foci

2010.04.07. 07:10

Stieber András (Aston Villa) térdműtét után lábadozik

Az angol élvonalbeli Aston Villa korosztályos labdarúgója, a Sárvárról indult Stieber András térdsérülés után lábadozik. A 18 esztendős futballistát térdszalagszakadással műtötték.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Stieber András Sárváron kezdett el futballozni, majd a Goldball, a Lágymányos és az Újpest érintésével igazolt ki két és fél esztendeje a Premier League-ben szereplő Aston Villához. Az angoloknál a korosztályos csapatoknál kapott szerepet, az U18-as gárdánál, legutóbb pedig az Aston Villa második együttesénél, a juniorcsapatnál. A tehetséges, bal oldali középpályásként és irányítóként szereplő, korosztályos válogatott (U19) labdarúgó a tavaszi felkészülés időszakában, egy edzőmeccsen szenvedett térdszalagszakadást. Február elején, Londonban műtötték meg, a bevatkozás után néhány napot Magyarországon, Szombathelyen tölthetett.

- A műtét jól sikerült - tudtuk meg a fiatal futballistától. - Az a híres orvos végezte el a beavatkozást rajtam, aki többek között van Nistelrooyt is műtötte, tehát jó kezekbe kerültem. Egyébként nekem semmi dolgom nem volt, mindent az Aston Villa intézett, a klub szakemberei a legapróbb dolgokra is ügyeltek. A műtét után elkezdtem a rehabilitációt, de közben két hétre hazaengedtek, gondolván arra, hogy otthon talán gyorsabban "gyógyul a lelkivilágom". A napokban elkezdjük a komolyabb rehabilitációt, eddig csak óvatosan erősíthettem a lábamat, illetve felsőtestre írtak elő kondit. Egyébként az Aston Villánál a sérülésem másnapján megleptek, egy esztendővel meghosszabbították a szerződésemet. A kontraktusom így jövő nyáron jár le.

- Nem tudom, hogy mit hoz a jövő - folytatta Stieber  András. - Szerintem csak az őszi szezon közepén, végén térhetek vissza, így tulajdonképpen egy fél szezonom lesz arra, hogy meggyőzzem az edzőket arról, hogy szükség van rám a nyár után is. Az biztos, hogy a Villa első csapata most nagyon erős. A csapat a nemzetközi porondért küzd, ráadásul anyagilag is rendben van a klub - tehát sztárokat, kész futballistákat is tud igazolni. Ez azt jelenti, hogy az utánpótlásból kinövő focistákat általában kölcsönadják alacsonyabb osztályokba. Lehet, hogy rám is ez a sors vár. Mindenesetre most az a legfontosabb dolgom, hogy tökéletesen felépüljek, viszanyerjem a formámat. Egyébként - hogy a fiatalokat motiválják - az első csapatól sokszor edz egy-két sztárjátékos az utánpótlásgárdákban, és mi is néhányan olykor-olykor a felnőttekkel tréningezhetünk. Így magam is testközelből tapasztalhattam, hogy mit tudnak az igazán nagyok. Még van mit tanulnom.

- Birminghamben egy csapattársammal együtt egy családnál lakunk, kiváló körülmények között - engedett bepillantást a hétköznapjaiba Stieber András. - Persze nem tagadom, a honvágy azért néha elkap, hiányzik a család. A futball mellett taníttat is minket a klub. Angliában más az oktatási rendszer mint Magyarországon. Ha magyarra akarom lefordítani, hogy mit tanulunk, akkor talán azt mondhatnám, hogy sportszakirányú érettségink lesz. Szerencsére a nyelvvel már nincs problémám, tökéletesen megy az angol. Összességében nem lehet panaszom a soromra. Egy problémám van csupán: alig másfél hónapja vagyok sérült, és máris hiányzik a labda...

Annyit talán nem árt tudni Stieber Andrásról, hogy igazi "futballőrült" családban nőtt fel. Édesapja, az 56 esztendős Stieber József jelenleg a megyei I. osztályű Vép edzője. A Haladásban 13 NB I-es meccset játszott, de több NB II-es, NB III-as csapatban is megfordult játékosként. Andrásnak három bátyja van. A 32 éves Stieber Gábor jelenleg a német Bundesliga hatodik vonalában szereplő SG Mülheim-Kralich együttesét erősíti. A 28 éves Stieber Ákos több megyei, NB III-as csapatban megfordult, jelenleg nem futballozik, Angliában, ugyancsak Birminghamben tartózkodik, jelenleg pincér. A 21 esztendős Stieber Zoltán a Bundeslige II-es TuS Koblenz labdarúgója, korosztályos válogatott játékos. Így kerek a kép.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!