Vasvár

2016.02.02. 10:43

Értéktár, járda és sorompó - Lényeges helyi ügyeket érintettek felszólalásaikban a vasvári képviselők

Vasvár - Távfűtési kérdésekben, a szentkúti övezet autók elől való elzárásának ügyében interpelláltak a képviselők a vasvári testület legutóbbi ülésén.

Pogács Mónika

Új bútorzat mellett kezdte az év első ülését a vasvári önkormányzat képviselő-testülete. Az asztalokat egy helyi szakember készítette. A terem berendezése mobil. Erre azért van szükség, mert a Városháza házasságkötések kedvelt helyszíne is. Ilyenkor asztalok helyett székekkel töltik meg a nagytermet az önkormányzat munkatársai. Majdnem százan tudnak helyet foglalni itt, ami egyébként az önkormányzati ülések helyszíne is.

A vasvári testület előtt először a Helyi Értéktár Bizottság elnöke, Sejber Mihály számolt be a múlt évi munkáról. Eredményesek voltak. Tevékenységüknek köszönhetően öt vasvári érték, köztük a Domonkos-rendi kolostor és rendtörténeti gyűjtemény, a Katonák útja, dr. Bendefy László munkássága, a Békeház és a vasi képzőművészeti gyűjtemény, valamint a Szentkút búcsújáró hagyománya kerülhetett a megyei listára. Sok a feldolgozandó anyag, amelyhez önkéntesek munkájára lenne szüksége a bizottságnak. Feladat lesz a jövőben az információk széles körű megosztása is. A bizottság 2 millió forintot nyert az örökségvédelmi feladatok folytatására. Tóth Balázs polgármester a szőlőhegyi értékek őrzését is megemlítette a feldolgozandó örökségvédelmi anyagok közt.

Gergye Rezső, dr. Fabók Tibor, Unger József és dr. Pataky Pál az interpellációkat véleményezik (Fotó: Vincze Kornél)

A testület tagjai a temető üzemeltetésének részleteit is megvitatták. A téma azért volt aktuális, mert múlt év végén járt le a kegyeleti hely üzemeltetői szerződése. Eszerint tíz évig egy vállalkozó látta el megbízással az önkormányzat számára kötelező feladatot. A most meghozott határozat értelmében a temetéssel kapcsolatos feladatokat továbbra is vállalkozónak adnák ki. A sírkert rendben tartását, zöldfelületeinek kezelését pedig az önkormányzat vállalja, a közmunkaprogram segítségével.

Tóth Balázs polgármester azt is hozzátette: a támfalak építési programját is folytatni kell. Egy helyen már 60 millió forintból megépítették sírkert határait stabillá tevő, bővítésre lehetőséget adó támfalat. A jövőben még két kisebb helyen kell ilyen betontámaszt építeni. Ez várhatóan hasonló költségekbe kerül majd a városnak. Idén elindulhat a városban a csapadékvíz-elvezetési program. Vasvár egész területén szeretnék a problémát megoldani. Első körben három, az esővíztől és olvadó hótól leginkább veszélyeztetett utcában végzik el a rendszer kiépítését. Ez a Hármashegy, a Járdányi és a Szentmihályfalvi utcát fogja érinteni. A csapadékvíz-elvezetés ügyében múlt évben az egész városra elkészültek a tervek. Az egyik legkritikusabb pont a szakközépiskola előtt található. A víznyelők itt vízadó funkciójúvá váltak. Nagyobb esőzések során a csapadék az iskola épületébe is befolyik. Ezért sürgető megoldani a problémát. Vasvár a remények szerint az első ütemre 150 millió forintot kaphat megyei pályázati keretből.

Kisgyermekes édesanyák fordultak levélben a vasvári testülethez. Babakocsival ugyanis nehéz Vasvár belvárosában közlekedni, a védőnőkhöz, az egészségházba és a boltokba eljutni. Az akadálymentesítésben kérték az önkormányzat segítségét. A grémium határozata szerint műszaki felméréseket végeztetnek, és megoldást kertesnek a problémára.

A téma kapcsán a képviselők közül többen is megjegyezték, hogy az akadálymentesítés mellett sürgető feladat néhány helyen a járdaépítés. Egyetértettek abban, hogy a város határában található multinacionális élelmiszerboltot sokan a Semmelweis utcán át közelítik meg. Itt nem csak az autós, hanem a gyalogosforgalom is megnövekedett. Utóbbiak számára viszont nincs járda. Tóth Balázs azt ígérte: Idén a Semmelweis utcai járdához szükséges terveket elkészíttetik, ám annak építése csak később, pályázati támogatásból valósulhat meg. Dr. Pataky Pál képviselő a téma kapcsán javasolt egy teljes műszaki felmérést a városban. A dokumentum segítségével módszeres, ütemezett járdafelújítási program kezdődhetne Vasváron.

Vasvár Zalakarossal együtt csatlakozik egy határon átnyúló, szlovén-magyar projekthez. Vasvár például középületeinek energiatanúsítványait készíttetheti el az együttműködés segítségével. Siker esetén a város 50 ezer eurót kaphat.

 

Lezárás lesz a megoldás

Unger József képviselő a szentkúti övezet autók előli lezárása mellett érvelt. A környezetszennyezés mellett veszélyes lehet a kirándulóhelyen a földúton felhajtó autó. Valószínűleg sorompóval akadályozzák meg az illetéktelen gépjárművek behajtását. Ennek részleteit egyeztetik.

Címkék#Vasvár
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!