Vasvár

2017.04.10. 15:45

Békés a város és a Hegyhát - Már polgárőrök is vigyázzák a helyiek biztonságát Vasváron

Kiemelkedő eredményt ért el felderítési mutatóiban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is elsők. Szó volt a nemrégiben alakult polgárőrségről és a köztéri kamerarendszerről is a rendőrségi számokat tárgyaló ülésen.

Pogács Mónika

BŰNÖK

A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel élen végeztek a vasvári rendőrök: a megyében az elsők, országosan a negyedikek. A tavalyi munkáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő-testületet. Tavaly sem volt a kapitányság területén emberölés, rablás, kifosztás, gépkocsifeltörés. A városra és térségére jellemző bűncselekményfajta a lopás, a lakásbetörés, a garázdaság és a testi sértés.

2016-ban több volt a bűneset, mint az előző évben - de egy országos ügy miatt. Szám szerint 290-ről 415-re nőtt egy pénzintézet elleni, 164 sértettet érintő csalássorozat miatt a bűnesetek száma. Az elkövetők fiktív adatokra hivatkozva hitelt vettek fel a sértettek nevében. A vasvári rendőrök az esetet eredményesen, teljesen felderítették.

Tóth Balázs, Vasvár polgármestere, dr. Házi Béla, a város rendőrkapitánya és dr. Tiborcz János, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az éves vasvári bűnügyi és baleseti összegzés alkalmával
Fotó: Pogács Mónika

KÖZLEKEDÉS, LOPÁS

A térségben romló tendenciát mutat a közlekedésbiztonság: kettő halálos, kilenc súlyos és 17 könnyebb sérüléssel végződött balesetet regisztráltak tavaly. Huszonhét esetben volt ittas a vezető a közúti igazoltatásoknál, ebből három alkalommal ittas kerékpárost állítottak meg a jár-őrök. Az illegális migráció felszámolásában a vasvári kapitányság kivette a részét: Másfél heti rendszerességgel vezényeltek négy-négy embert Bács-Kiskun megyébe, de voltak vasvári járőrök Macedóniában is. A közterületi jelenlét épp ezért 27 ezer órára, csaknem hét százalékkal csökkent a térségben.

Tavaly 3600 személyt ellenőriztek a közutakon a rendőrök, és több mint 3 millió forint bírságot szabtak ki a szabálytalankodókkal szemben. Vasváron és térségében továbbra is jellemző a családon belüli erőszak. Tavaly hét esetben tartottak távol személytől vagy ingatlantól elkövetőket. A kapitányságvezető hangsúlyozta: ez nem az érintett családok, hanem az esetek száma. Néhány adatot a városra szűkítve is közölt a beszámoló: a lopások száma 31-ről 17-re csökkent, a lakásbetörések száma viszont négyről hatra emelkedett. Tavaly Vasváron egy gépkocsifeltörés volt, járműlopás nem történt. A szándékos rongálások száma egyről ötre emelkedett.

KAMERÁK, PLUSZERŐ

Az idei cél a büntető- és szabálysértési eljárások meggyorsítása. Több lakásbetörési ügyet szeretnének sikeresen felderíteni. Ezzel szorosan összefügg, hogy az átutazó bűnözőkkel szemben még hatékonyabban kell fellépniük a kapitányság munkatársainak. Ennek kapcsán szóba került a vasvári köztéri kamerarendszer bővítése. Dr. Tiborcz János, a megye rendőrfőkapitánya azt javasolta a testületnek: inkább kevesebb, de kiváló technikai paraméterű kamerákban gondolkodjanak. Ezeket eredményesebben lehet használni a közbiztonsági munkához. Pluszerő is segíti az egyenruhásokat: nemrégiben alakult polgárőrség Vasváron. Németh Imre, a polgár-őrség vezetője elmondta: tíz fővel indult az önkéntességen alapuló polgárőrség. A tagoknak képzésben kell részt venniük, vizsgázniuk kell, így kapnak igazolványt, jogosultságot munkájukhoz, így meg tudják többszörözni a közterületi jelenlétet Vasváron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!