Vasvár

2014.03.17. 16:40

Megújult a falu művelődési háza

Gersekarát - Új és régi közösségi programok, együttműködések, tanulási formák kialakulását és fenntartását segíti az a projekt, melynek során a Gersekarátért Baráti Kör a helyi önkormányzatot és más civil szervezeteket is bevonva színesíti a település életét.

Merklin Tímea

A két éve megújult Művelődési ház jelenleg Integrált Közösségi és Szolgáltató Térként (IKSZT) működik. A meglévő épület helyiségei egy részének átalakítása, funkciójuk átszervezése, illetve a tetőtér beépítése az épület jobb kihasználtságát biztosítja. Az IKSZT-ben külön irodahelyiség és klubhelyiség áll a fiatalok rendelkezésre. A tetőtérben három helyiséget kaptak a településen működő civilszervezetek. A községben jelenleg 9 bejegyzett szervezet tevékenykedik, ebből ötnek a művelődési házban van a székhelye.

Az épületben a beruházás után zavartalanabbá vált a különböző csoportok működése. A tetőtérben kialakított 30-40 főt befogadó helyiség különböző előadások és foglalkozások megvalósításra alkalmas.

Mesedélután a tetőtérben. A mesélő Grábler Margit nyugdíjas tanítónő (Fotó: Ferencz Lászlóné)

 

A megújult művelődési ház nem csak, mint tér tölt be integráló szerepet, hanem közösségépítő és formáló szerepe is van. A fejlesztés egy minőségi előrelépést jelentett az itt élők számára, hiszen a közszolgáltatások elektronikus hozzáférhetővé tételével helyben lehetővé vált a mindennapi ügyek intézése; a közösségi, művelődési és szórakozási igények kielégítése.

A megújult épület tartalommal való megtöltéséhez nagy segítséget ad az elnyert ötmilliós támogatás. A projekt nemrég lépett a második félidejébe. Az előző félévének az értékelésekor több eredményről lehetett beszámolni. Ilyen volt a tavaly nyári egyhetes szakmai tábor megvalósulása, a heti rendszerességgel működő 6 szakkör és csoport (két kézműves, két makettes és két kötélugró) szakmai fejlődése, a fiatalok és idősebbek havonta zajló színvonalas és változatos klubfoglalkozásai, valamint a könyvtárhasználatot népszerűsítő szintén havonta megrendezendő programok. Az idősebbek rendszeres találkozásainak köszönhetően megalakult a helyi dalkör, a régi dalok továbbéltetésére. A program része a hagyományápolás, a szokások újratanítása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!