Velem

2015.06.15. 16:25

A Gesztenyevirágzás hete ez Velemben

Velem – Magyarországon a szelídgesztenye fővárosa egyértelműen Velem. Ősszel, a gesztenye érésekor van is egy országosan ismert ünnepük. A fák virágzását is igyekeznek ünneppé tenni.

Némethy Mária

– Legyen hát a nyár is a gesztenye ünnepe, a virágzó gesztenyefák idején megmutatjuk, milyen vendégszeretőek a velemiek, megismerhetnek bennünket azok, akik ezen a héten ellátogatnak hozzánk és felfedezik Velem egy másik arcát.

Szél Józsefné polgármester már telefonálásunkkor így fogalmazta meg a Gesztenyevirágzás hetének a legfőbb célját. Aztán más szavakkal, de ugyanezt hallottuk minden velemitől hétfőn kora délután, amikor készülődésüknek voltunk tanúi.

Kukucskáló délután Velemben. Szél Józsefné polgármester forgatja a kürtöskalácsot. Ingyen kapják a látogatók, készíthetik is. Fotó: Unger Tamás

A házuk előtt kürtöskalács sütéséhez tüzet előkészítő Katona Jánosné Ildi konkrétabban fejti ki a két gesztenyés ünnep közti különbséget:

– Az őszi gesztenyeünnep a pénzről szól, hogy legyen bevétele a falunak, ez pedig rólunk, velemiekről. A falunk jó híréről és az itt élők jobb megismeréséről.

A közeli kultúrotthonban egy kiállításon látható, hogy mit tudnak a velemiek, mennyi művész hajlamú ember él ott. Katona Linda az egyik rendezője a kiállításnak. A falakon, az asztalokon büszkén mutatja a 84 éves Ziskó Ferencné szép kézimunkáit, Simor Kata gyöngyeit, selyem- és üvegfestéseit, Tengelics Mónika csuhéből készült díszeit, Bársony Miklósné keresztszemes hímzéseit, Ternyákné Horváth Ágota már máshol is megcsodált hímes tojásait, a falakon Tengelics Tamás képeslapgyűjteményeiből a felnagyított fotókat a régi Velemről.

– Aki bejön, megnézi ezt a kiállítást, bejárja a falu vendéglátó portáit, más velemi képpel távozik majd. Reményeink szerint azzal, hogy Velem nemcsak a természeti adottságai és a Szent Vid miatt vonzó hely, de az itt élő emberek miatt is. A sokrétű programsorozat pedig meggyőzi őket arról, hogy itt nem unalmas élni.

Ebben reménykedik a kiállítás másik rendezője Gajdánné Sebestyén Ibolya is, aki gyerekkori álmát valósítva meg gyöngyökből sok szépet tud fűzni, s úgy látja:

– Jó alkalom ez, hogy az itt élő kézművesek bemutassák tudásukat.

Az egyik vendégházat működtető Balogh Enikő majd csütörtökön fogadja a vendégeket. Megmutatja a szobákat, a jógatermet, süt az alkalomra magos kenyeret, ahhoz saját lekvárt kínál, megmutatja növényekből készült gyönyörű faliképeit és zöldfűszercsokrot ad majd mindenkinek ajándékba.

– Népszerűsítjük a falut. Ez egy olyan rendezvény, amikor a zárt kapuk mögé lehet tekinteni, bejönni, mert délután két órától kinyitjuk azokat.

A Kukucskáló délutánok június 19-éig erről szólnak Velemben. 14-18 óra között sok háznál a kapuszínek alatt várják a vendégeket. Lehet palacsintát kóstolni, állatot simogatni, termésbábot készíteni, dísznövényeket megcsodálni vagy lovagolni.

Egy kicsit bekukucskálni a velemiek színes hétköznapjaiba. A Gesztenyevirágzás hetét június 20-án, szombaton, a velemi falunap zárja majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!