Rukkola - Dolgozni csak szépen, jó kedvvel szabad(na)

Amíg tébláboltam a büfé előtt, akarva-akaratlanul meghallottam, ahogy a hely tulajdonosa morgolódott és káromkodott. Legszívesebben odaléptem volna a pulthoz és megmondtam volna, hogy köszönöm, nem kérem a keszeget. Nem tettem, meg is bántam: a hal szinte ehetetlen volt, szerintem az öreg összes mérge beleégett. Nem jó, ha valaki rosszkedvvel végzi a munkáját. Abból ugyanis - lásd a keszeget - semmi jó nem sül ki. Egyszer elhatároztam, megszelidítem a mogorva pénztárosokat.

Volt, hogy megkérdeztem egyiküktől, mit vétett az a szerencsétlen vízkőoldó, hogy akkorát repült a szalagról. „Nem dobtam, csak kiesett a kezemből" - vicsorgott rám a kasszás kislány, mentségére legyen mondva, elszégyellte magát és bár elnézést nem kért, a rozskenyér legalább megúszta a dobálást. Most mondhatják, hogy kriminális vagyok, de higgyék el, néha jó is kisülhet a kötekedésből. Néhány hete egy zöldségesnél epret válogattam, és az eladó szinte hozzám vágta a műanyag dobozt. Amikor fizettem, észrevettem, hogy könnyesek a szemei.

Baj van? - kérdeztem, mire kitört belőle a sírás, és egyetlen szuszra eldarálta, hogy hetek óta egyedül viszi a boltot, nincs váltótársa, ráadásul hétfő van, ilyenkor ki kell válogatni a múlt szombatról megmaradt, már nem eladható árut, ki kell rakni az újat és persze kiszolgálni a vevőket. Közben pedig mosolyogni. Ami - lássuk be - nem megy mindig. Megköszönte, hogy megkérdeztem és meghallgattam, azt mondta, már ez is sokat segített. Amikor elköszöntem, beletett a kosaramba egy barackot. Ez legalább mosolygós, mondta, és már majdnem ő is nevetett. Lehet, hogy az öreget is meg kellett volna kérdeznem a halsütőben?