Vakvagány- Köszöntés helyett

Bármennyire szeretem az Angyalaimat, a barátaimat, a családomat, az ismerőseimet, egyszerűen, ha dátumokról van szó akkor bekapcsol a szita üzemmód, és minden kifolyik az agyamból.A minap épp a saját nevem napját ünnepeltem. Már reggel sorban érkeztek az üzenetek. Pironkodva vettem tudomásul, hogy az ismerettségi körömben ez a szita állapot nem általános. Pedig már mindent megpróbáltam. Jegyzeteltem külön dokumentumba, ahol név, dátum, még ABC szerint is csoportosítottam. Hiába. Beállítottam riasztást a telefonomon: a névnapokkal így egészen jól elboldogultam, de a születésnapok továbbra is nehézséget jelentettek.

Aztán bevallom töredelmesen feladtam a küzdelmet. Aki szeret vélhetően így, lyukas aggyal (vagy inkább csak agyhellyel?) szeret. Lehet, hogy a jeles ünnep után egy héttel tudatosodik bennem, hogy „a macska rúgja meg, elfelejtettem„. Az is előfordulhat, hogy napokkal előbb már üzenek, örülve annak, hogy legalább még időben vagyok...Egyetlen megoldás létezik az ilyen javíthatatlanul feledékenyeknek, mint én. Minden napot ünnepelve, örömmel a szívben kell megélni. Ha találkozom azokkal, akiket szeretek, akkor igyekszem valamit adni. Bár ajándékot legtöbbször nem tudok, de egy jó szót, mosolyt, vagy egy elfuserált viccet mindenképpen. Ezek, a jóformán láthatatlan talizmánok idővel összeállnak, s talán az évek leforgása alatt nyomnak annyit a latba, mint egy valódi, kézzel fogható ajándékdoboz.Ha pedig véletlenül, valami csoda folytán sikerül napra pontosan felköszöntenem a másik felet, akkor igyekszem élményt ajándékozni. Mert a tárgyak idővel megfakulnak, de a szívbe karcolt mozaikok soha nem kopnak el, s ezek a pici, szeretet rajzolta puzzle darabok, a homokórában lepergő szemek hatására összeállnak, örök mementóként ragyogva életünk színpadán.Zárógondolat helyett pedig had ragadjam meg az alkalmat, hogy előre, és utólag is minden kedves ismerősömnek, barátomnak, szerettemnek boldog születés- és névnapot kívánjak szeretettel!