Vakvagány- Bízzunk a megérzéseinkben!

Sokan a diéta és a fogyókúra szavakat szinonímaként használják, pedig a kettő teljesen mást jelent. Sokszor fejtágítást kaptam a kristálycukor fontosságáról, tetézve azzal, hogy a zsíros kenyér rendszeres majszolása a legjobb, amit tehetek az egészségem érdekében. Hiába magyaráztam, hogy az összetett, hosszan felszívódó szénhidrátokból a szervezetem alapból előállítja az üzemanyagot. Nem kell ahhoz kristálycukor vagy liszt … a félreértések legtöbbször erősebbnek bizonyultak nálam.

A legtöbben nem értették megrögzöttségemet. Így telt el két év. A hétvégén úgy határoztam, itt az idő, engedek a gyeplőn. Majdnem nyolcszáz nap után ettem cukrosat és liszteset. Soha ennél jobb alkalmat nem kaphattam volna a sorstól, hogy az eddig kőbe vésett elképzeléseim végérvényesen megszilárduljanak. A pár jóízű falat – ami valóban mennyeien finom volt – körülbelül tíz perc boldogságot okozott. Aztán ahogy telt az idő, elkezdtem érezni magamon a tüneteket. Maradjunk annyiban, hogy néhány óra leforgása alatt jól produkáltam a hip, hop, jön Vuk refrénű örökzöldet. A hatás másnap is kitartott, kellő fájdalommal kísérve, úgy, hogy nincs diagnosztizált intoleranciám nincsen.

Annak idején megéreztem, hogy számomra az egészséges táplálkozás a cukor és a liszt – és még azóta számtalan más összetevő, allergén – kizárását jelenti. Akkor is, ha ezért viszonylag sokan néznek fanatikusnak, bolondnak. A testem jelzései minden kétséget kizáróan tudatták velem, hogy az út, amit követek, nekem való. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy-egy kisebb kihágás nem fér bele, de testünk jelzéseit nem írhatja felül semmilyen bölcselet. Ezért a legjobb, ha vakon megbízunk a megérzéseinkben, nekem ez egész jól megy, a vak része mindenképpen.