Körömpörkölt

2017.12.12. 06:30

Már óvodásként szembesülünk a 22-es csapdájával

Most, hogy már vége, elmondhatom: mindig rettegtem a Mikulástól. Túl nagy, túl piros, túl szakállas és a hangja is mélyebb, mint a legtöbb ovistársamé.

Budai Dávid

A Mikulás is ellátogatott az avatóünnepségre: természetesen nem üres puttonnyal ment, ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek.

A bolti Mikulás mondjuk kissé komolytalan volt, messziről látszott, hogy ál a szakálla. Tőle csak módjával féltem. Az óvodai már félelmetesebb volt, de mivel ott iskolás lányok voltak a krampuszok, az azért valamit szelídített a dolgon, arról nem beszélve, hogy nem sok ideje volt ránk, beszórta a szaloncukrot a terembe, és már ott sem volt, ment a Pipacs csoportba.

A vállalati Mikulás azonban maga volt a megtestesült rémség. Hatalmas volt. Látszott, hogy nem evilági teremtmény, mindenkiről tudott mindent, még azt is, hogy rossz volt-e vagy sem. És ami a legijesztőbb, minden ovistól elvárta, hogy énekeljen, mondjon verset, feleljen a találós kérdésekre. Ezt nem lehet elviselni. Albumnyi kép van róla, amint a nyelvemet félig kidugva, szorongva várom, hogy mondja a nevemet. Tudta azt is. Rettegtem, de hát mit tehettem volna? Tartsanak talán pisisnek? Ne kapjam meg talán a mikuláscsomagomat? Mindegyik feltevés nevetséges. De hát akkor mit lehet tenni? Gyorsan átpörgettem a fejemben a lehetőségeket.

Ha vállalom, hogy kiállok a nyilvánvaló veszélyek ellenére a Mikulás elé, egyértelmű, hogy őrült vagyok. Márpedig egy őrült ovistól senki sem várja el, hogy verset mondjon, énekeljen, vagy találós kérdésekre feleljen, kérheti mikuláscsomagját a színfalak mögött a Mikulás egyik manójától is. Ha azonban szólok, hogy őrült vagyok, és ezért kéretik engem felmenteni a Mikulás elé kiállás terhétől, akkor nem vagyok őrült, hiszen világosan átlátom a helyzetet.

Márpedig ha nem vagyok őrült, akkor ugyan milyen jogon veszem át sunyiban a Mikulás manójától az ajándékomat, amikor a többi gyerek meg ha kell, énekel, verset mond, találós kérdésekre ad választ. Klasszikus 22-es csapdája. Ma 18 éve, hogy meghalt Joseph Heller.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!