Körömpörkölt

2017.12.05. 06:00

A ritmus a lényeg, avagy másodpercekre a sikertől

Az olyan poén, amin nem röhögnek, olyan mint a köszönés, amit nem hallanak, csak éppen rosszabb. Míg utóbbinál legfeljebb faragatlannak tartják az illetőt, a rossz poénok hozóját már lelúzerezik.

Budai Dávid

Szörnyű érzés. Állítólag, mert ugye nekem ezzel nincs dolgom, legalábbis a legtöbbször nincs. Ha viccet óhajtok elsütni, azt jól előkészítem. Először is megvizsgálom a hallgatóságot, kiválasztom a megfelelő viccet és megfelelő ritmusban, mert ez a lényeg, elmondom. Ritkán, de előfordul, hogy a legnagyobb gondosság ellenére sem nevet senki. Ilyenkor állítólag nem akarnak megbántani és ezért tesznek úgy, mintha nem hallották volna. Azért ilyenkor hajlamos vagyok megismételni, pedig ezt már tényleg nem kéne. A poénnál ugyanis tényleg a ritmus a minden. Ezt nem akarták érteni annak idején a tanárok, amikor rendszeresen úgy küldtek haza, hogy ellenőrző füzetembe feljegyezték: fia magatartásával zavarta az órát. Miért nem tudtam várni a szünetig, mindig ezt kérdezték. Mintha nem tudták volna, hogy az nem ugyanaz. Nagyon nem, akkor tudniillik már nem vicces. A ritmus a lényeg.

Még abban az időben, amikor a színpadot koptattam, volt egy poénom egy nyári darabban. Na, nem egy Karinthy-gyűrűs vicc volt, de azért meglehetős. A közönség rendre nevetett is, vagy inkább nevetgélt. Mielőtt színpadra léptem volna, a Fricivel vártam a takarásban. A harmadik előadáson aztán odasúgta nekem: ha azt akarod, hogy igazán nevessenek, mondd két másodperccel később. Megfogadtam a tanácsát, attól kezdve tapsos lett a poén minden előadáson. Mit tapsos? Gyakorlatilag minden alkalommal elszabadult a pokol, a közönség tombolt. A ritmus a legfontosabb, és Hollósi Frigyes nagyon is tudta ezt. Ma öt éve, hogy elment, de a megszámlálhatatlanul sok, hozzá kapcsolódó sztoriban továbbra is velünk él. Ez most egy volt közülük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!