Anyunapló

2018.02.13. 12:30

Anya születik – Egyszer szültem, de többször lettem anya

Egy gyereket szültem ugyan, de többször lettem anya. Ez furcsán hangzik, ugye? Mindjárt el is mesélem, hogy lehet.

Gulyás Regina Olimpia

Először viszont bemutatkoznék, Olcsi vagyok. MaiMami, Anyu, Anya, Anyácska, Mami. 30 alatt, egy csodás kisfiúval és apukájával. Egy vasi városkában éljük a kis családok mindennapi, olykor izgalmas, máskor kicsit unalmasabb életét. Mivel a gyermekes lét csupa boldogság, kérdés- megfűszerezve némi bosszúsággal- ezért úgy gondoltam, érdemes lehet megosztani a gondolataimat kéthetente a vaol.hu olvasóival.

LL és én. Fotó: GRO

A nulladik alkalom

Valahogy mindig közel állt hozzám az anyai szerep, de későn értem meg a felelősségteljes felnőtt viselkedéshez. Ennek ellenére örömmel segítettem be édesanyámnak egy csodás kislánnyal, Kamillával. Hihetetlen a története. Egy átlagos június végi napon érkezett olaszos családunkba, viszonylag hirtelen. Ki kellett emelni családjából -akkor már másodszor-, s édesanyámékhoz mint nevelőszülőkhöz került. Nehéz helyzet volt neki is, nekünk is. Nem beszélt- dacból, félelemből-, a pisiléssel is voltak gondok az első éjszakákon. A szívünk szakadt meg az apróságért, akinek a szemében ott pislákolt valami, amit úgy hívunk, remény. Pár nap alatt feketéből színessé változtak a festményei- ilyen, amikor az egyetemen tanult gyermekrajz jegyek a valóságban is megjelennek. Kísértem az ünnepségekre, öltöztettem, fésültem a haját, és ápoltam a műtétek és orvosi beavatkozások után. Tiszta szeretet volt ez. Akkor lettem egy kicsit anyu, amolyan nulladikos évfolyamon voltam a kiképzőben.

LL születik

Kamilla már másfél éve volt velünk, amikor megszültem a mi kis csodánkat, LL-t. Hát, nem mondanám, hogy életem legjobb wellness-élménye volt a szülőágy. Azért voltak mókás pillanatok, többek közt a következő párbeszéd:

- Most, hogy már a tólószakaszban vagyunk, mennyi időn át fog tartani?

- Hát, anyuka, ne úgy képzelje, hogy olyan, mint az amerikai filmekben, hogy 1-2 nyomás után szinte kirepül a gyermek.

Nos, a kicsi fiam 10 perccel később már hatalmas sírással verte fel a kórházban pihenő babákat. Fel sem fogtam. Ott volt valaki, aki félig én vagyok.Valaki, akire mindig vágytam. Valaki, aki az életemet forgatja fel- a lehető legjobb értelemben. Akkor még abszolút nem is gondoltam bele, viszont volt egy pillanat, ahol megállt az idő. Végre velem lehetett 1.5 nap után a szobában, miután fénybe tették, s akkor, mikor betolták, csodás mód egyből beindult a tejleadó reflex, amint megfogtam. Anya lettem. Jelzett a szervezetem, a szívem meg az idő is, mert belassított, hogy kiélvezhessem. Csoda volt.

Az anyasegéd

4 anyasegéd volt mellettem, amikor hazatértem a kórházból LL-el. Ketten, akik tapasztalt anyukák voltak és két kiskorú. A nővéremtől lestem el a hogyanokat. Ő fürdette először a fiamat- bizony, nem mertem... a kis betoji! Anyukám és apukám az altatásban segédkeztek, megtanultam sok-sok dolgot. Anya végtelen türelmét és kitartását többek között.

LL unokatesója 1 éves volt. Épp csak megtanult menni. Egy házban laktunk mind. Reggelente rohant le LL-hez. Segíteni akart mindenben. A kedvencem természetesen az volt, amikor hagytam bekenni a „popsiját”. Mondanom sem kell, mindkét gyerek nyakig kenőcsös volt. Szeretettel ajánlom, hogy hagyja mindenki egy kicsit anyáskodni a nagyobb gyerkőcöt. Vicces és csodás pillanatok egyaránt várnak így ránk.

LL és Kamilla kapcsolatától nagyon féltünk. Annyira hozzám szokott a kislány, s olyan különleges kapcsolat volt köztünk, hogy a féltékenységétől tartottunk. A kisasszony meghazudtolta a félelmeinket. A legjobb pótanyu lett. LL unokatesóját is gyakran figyelmeztette, hogy Óvatosan, Lizi, vigyázzunk a LL-re! Simogatta a fejét, s érdeklődött minden felöl: Mi az a csomag az LL lábai között?- kérdezte egy alkalommal. Ilyenkor nehéz megállni, hogy az ember ne nevesse szembe az őszinte kíváncsisággal figyelő gyereket.

Újra meg újra

Azóta több alkalommal is újra anya lettem. Olyan igazi. Amikor kihúzott háttal sétáltam, mert én is a nagy anyakör tagja lettem, és okkal vásárolhattam „szakértőként” ilyen vagy olyan pelust. Amikor anyahősként 2-3 óra alvással láttam el őt. Amikor csak én tudtam megnyugtatni- avagy éljen a matrica-korszak. Amikor először mondta, hogy anya meg azt, hogy szeretlek. Legutóbb pedig akkor, amikor kilépve a bölcsiből elsírtam magam, mert realizáltam, hogy ő bizony már nagy fiú, s nem is annyira csak az enyém...

És te hogyan lettél anyává? Meséld el nekünk! Két hét múlva- kedden- találkozunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!