2018.09.12. 13:28
A perc átélése, a jelenlét művészete
Sokat panaszkodunk a monoton világ dübörgésére, a mókuskerék csattogó küllőire, és arra, hogy ebből az állandó rohanás-körforgásból nem tudunk kiszakadni. De tényleg nincsen kiút, vagy csak nem akarjuk észrevenni a megoldást?
Forrás: pixabay.com
A felgyorsult élet egyetlen módon fékezhető meg: ha hajlandóak vagyunk lelassulni. Ez nem azt jelenti, hogy mostantól csigatempóban kell végigvánszorognunk az órákká duzzadó perceken. A jelenlét mértékegysége a pillanat. Hányszor ettünk úgy, hogy kizárólag az ételünkre, az ízekre fókuszáltunk? A többség agya folyamatosan kattog: „ha megettem, ezt meg azt meg kell csinálnom”, vagy „gyorsan, hamar, késésben vagyok”. Sokszor csupán belapátoljuk azt, ami előttünk van, miközben a tévét nézzük vagy az újságot olvassuk. Ugyanez elmondható a főzésről, a takarításról, sőt még az ébredésről is. Természetesen nem arra gondolok, hogy mostantól mindenki, aki porszívót ragad, ezerszázalékosan a takarításra koncentráljon. Azt hiszem, akkor komoly porcicaalom-szaporulattal számolhatnánk a háztartásokban.
Egy pillanat az egész. Ha eszünk, érezzük át az ízeket, adjunk hálát azért, hogy nem kell éheznünk, hogy táplálhatjuk a testünket. Ha beszélgetünk, időt töltünk a szeretteinkkel, barátainkkal, éljük át a súlyát az eseményeknek, a lelki táplálásnak. Minden egy pillanattal kezdődik, ha átéljük teljes valójában a velünk történteket, akkor belépünk az „itt és most” dimenziójába. Amikor reggel megcsörren a vekker, és kinyitjuk a szemünket, adjunk hálát azért, hogy élünk. Valószínűleg arra sohasem leszünk képesek, hogy végérvényesen leszámoljunk a rohanással, de badarság is lenne rögtön ezt célként megjelölnünk. Viszont a pillanatnyi elcsendesedés, az önátadás és a jelenlét csodákra képes.
Egyetlen pillanat. Ennyi az egész. Aztán idővel ezek a villanások percekké állhatnak össze, időtlenné téve a bennünk életre kelő harmóniát.