Terka-sztorik

2020.01.30. 07:00

Kényelem vagy eltunyulás

Az ember, mióta csak lejött a fáról, igyekszik rá, hogy eszközöket találjon fel a különböző műveletek megkönnyítésére.

Tersztyászky Krisztina

Ennek egyik klasszikus példájaként említhetjük a kőbaltát, majd egy nagyobb ugrással a gőzgépet, a hétköznapi tevékenységek köréből pedig akár a cipőkanalat vagy a számológépet.

Az utóbbinál már az is látszik, hogy az eszközökkel nemcsak a fizikai szükségletünket, a közlekedésünket vagy a munkavégzésünket könnyítjük meg, hanem a szellemi tevékenységeket is.

Csakhogy, aki mindig autóban ül a gyaloglás helyett, annak nem lesznek edzésben a lábai. Ugyanígy, ha a gondolkodnivalónkat is mindig okoseszközök oldják meg helyettünk, akkor… nem is folytatom. Jó persze, remek, hogy mindenre egyszerűen választ tudunk kapni, fejtörés helyett elég egy kattintás, rengeteg időt spórolunk meg ezzel. De ahogy kiszállunk néha a kocsiból és sétálunk, vagy elmegyünk az edzőterembe, úgy az agytekervényeinket se felejtsük el tréningezni.

Mert egyszer lehet áramszünet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!