Vegyük meg mi a Nagyszállót?

Végül úgy döntött, előáll vele, már csak azért is, mert az elmúlt néhány hétben bárhova ment Szombathelyen, mindenhol a Savaria Szállóról beszéltek az emberek: orvosi rendelőben, boltban, buszmegállóban is téma volt a jobb sorsra érdemes épület.

Az egyik helyen egyszer csak felvetődött: mi lenne, ha „mi” vennénk meg a szállót? A „mi” alatt Gitta néniék azokra gondolnak, akik emlékeik révén kötődnek az épülethez: ott dolgoztak, annak idején a télikertben kortyolgatták a feketét, oda jártak ebédelni, bálozni.

Mondom neki, hogy nagyon sokba kerül ám az épület, és annak többszörösét kellene rákölteni, de ő a nyolcvanasok rezignált bölcsességével megjegyzi, hogy képtárunk is így lett annak idején: az emberek akarták, téglajegyeket vettek, és lám, a „Gondatár” végül felépült. Szerintem Gitta néni is tudja, hogy ez a mutatvány napjainkban már nemigen menne, de – ha már megígértem –, játsszunk el a gondolattal, hogy megvesszük a szállót!

Mert Gitta néninek abban teljesen igaza van, hogy ennek a történetnek nem csak a pénzről és a politikai ígéretekről kellene szólnia.